Blogolj!

Földesi Tibor, a Pesten kivégzett szegedi forradalmár

Embert nem ölt, senkit nem bántott, kémkedésre lehetősége sem volt, mégis akasztófára juttatta a megtorló hatalom Földesi Tibor szegedi villanyszerelőt, akit napra pontosan 61 évvel ezelőtt vezettek a bitó alá.

1. levél: Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága/ Titkos!/ Készült 2 példányban

Katonai Bíróság Vezetőjének!/ Tárgy: Földesi Tibor p. e. bűnügye

Értesítem, hogy a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa a mai napon megtartott zárt fellebbviteli tárgyaláson Földesi Tibor polgári egyént a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntette, valamint más bűncselekmények miatt összbüntetésül halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélte. Elítéltet a bíróság kegyelemre méltónak nem találta, ezért az előterjesztett kegyelmi kérelmeket a Népköztársaság Elnöki Tanácsához nem terjesztette fel. Fentiekre figyelemmel az 1957/34. sz. tvr. 21.§/3/ bekezdése alapján az ítéletet haladéktalanul végre kell hajtani. /Budapest, 1958. január 30./ dr. Szimler János hadbíró alezredes, a különtanács elnöke.

2. levél: Budapesti Katonai Bíróság/ Titkos!/ Készült 2 példányban

Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégium /tárgy: ítélet végrehajtást jelent./ Budapest

Jelentem, hogy Földesi Tibor polgári egyénen a kötél általi halálbüntetést 1958. január 31-én 6 óra 58 perckor végrehajtattam. /Jáger László hadbíró alezredes, kat. bíróság elnöke/ Kapják: 1. sz. példány: Legf. Bír. Kat. Koll. – 2. sz. példány: Irattár

Ennyi, és nem több, ahogy egy szikáran, tényszerűen fogalmazott jogi irattól el is várható. Semmi érzelem, de még egy hosszabb mondat sem került arra a két papírra, amely halálba küldte Földesi Tibor szegedi villanyszerelőt. Kérdésnek pedig végképp nem volt helye, még széljegyzet formájában sem. Kérdésnek: no de elvtársak, egy halálraítélt kegyelmi kérvényét minden bíróságnak kötelessége eljuttatni az Elnöki Tanácshoz. Vagy akkor nem volt ilyen előírás? Egyáltalán: beszélhetünk-e előírásokról, jogról, eljárási szabályokról az az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején – forgatom kezemben a két levél fénymásolatát, amiket Földesi Tibor lánya, Katalin asszony juttatott el hozzám.

De mit is követett el Földesi Tibor,

amiért hóhér kezére adták?

Ami tény: az 1923-ban Szeged mellett, Szőregen született, elektrotechnikusnak tanult Földesi az esztergomi Repülő- és Szerszámgépgyárban dolgozott 1954-ig. Iparengedélyt szerzett, visszaköltözött a Tiszához, és a Szegedi Vegyes Kisipari Szövetkezet villanyszerelő részlegének vezetője lett.

A tüntetésekkel induló 1956-os megmozdulások már a kezdetektől magával ragadták a Rákosi diktatúra idején a kommunista eszméből kiábrándult munkásfiút, ezért azonnal a forradalom mellé állt. Tagja lett az október 27-én megalakult városi forradalmi bizottságnak, két nappal később pedig a Perbíró József jogászprofesszor vezette forradalmi nemzeti bizottságnak.

A szegedi forradalmárok jó hasznát vették a lelkes és tehetséges elektrotechnikusnak, aki a kommunikációs berendezések átszállítását intézte a kiskundorozsmai zavaróállomásról és az öthalmi laktanyából. Ezek segítségével november 2-ától a Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság saját rádióállomást működtetett Széchenyi rádió néven. Földesire bízta Perbíró József az ÁVH felszámolásának irányítását, aki átnézte az államvédelem vonatkozó iratait és számláit.

Szegeden megoszlottak a nézetek a forradalmárok között is arról, hogy, a város ellenálljon a szovjet támadásnak, vagy a harc eleve kilátástalan, ezért át kell engedni a várost. Földesi

a harcot támogatók mellé állt,

ezért a november 4-i szovjet támadás hírére a jugoszláv határra küldték tárgyalni páncéltörő fegyverek beszerzéséről.

Ezek bevetésére soha nem került sor. Már csak azért sem, mert Szeged vezetése – látva a Románia felől rázúduló hatalmas szovjet támadó erőt – átadta a várost a megszállóknak. Ennek ellenére Földesi a szabadságharc alatt is igyekezett ellenálló csoportokat szervezni Szegeden, de november közepén, kilátástalannak ítélve a helyzetet, úgy döntött, hogy elhagyja az országot. A Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, ahol – a későbbi vád szerint – az amerikaiak beszervezték. Először december 13-án tért vissza az országba, de mivel keresték a hatóságok, újra visszatért Németországba. 1957. március 24-én tartóztatták le. Aznap, amikor – bízva a Kádár-kormány amnesztiájában – másodszor is hazatért az NSZK-ból.

Földesi senkit nem bántott.

Vér nem tapadt a kezéhez. A szovjet csapatokról használható információval nem tudott szolgálni Nyugaton, mégis szuperkémet gyártott belőle a megtorló gépezet. Első fokon a Szegedi Katonai Bíróság tizenöt év börtönre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése, kémkedés és több rendbeli tiltott határátlépés miatt. Földesi a kémkedés vádját az eljárás során végig tagadta, vallomása szerint a megbízást csak a hazajutása érdekében vállalta el, de semmilyen adatot nem gyűjtött. Az elsőfokú ítélet után az ügyész súlyosításért, védője pedig enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János vezette különtanácsa halálbüntetésre súlyosbította Földesi ítéletét, és az akkor 35 éves férfit 1958. január 31-én felakasztották.

Ötéves kislány voltam, amikor édesapámat kivégezték, de erről sem én, sem az akkor 8 éves bátyám, Tibor nem tudott. Nekünk azt mondta édesanyánk és a család többi tagja is, hogy apukánk külföldön él. Elővigyázatosság miatt történt ez, nem akarták, hogy véletlenül bármi rosszat is mondjunk az iskolában. Netán olyan dolgokat, ami miatt még jobban meghurcolhatják a családot

– mondta el Földesi Tibor lánya, Katalin asszony, amikor átadta nekem a kivégzést elrendelő és a kivégzés végrehajtását tanúsító okiratok másolatát.

Persze a sors így is nagyon keményen bánt velünk. Ha asztalos nagyapám nem hív minket magához Kübekházára, nem is tudom, miből etetett volna anyánk, aki csak később, nagy nehezen tudott elhelyezkedni. Egyébként őt annyira megviselte apám kivégzése, a tudat, hogy milyen bestiális módon bántak el a férjével, hogy akkor sem tudtuk kivinni a sírjához, amikor már lehetett emlékezni nyíltan is, a 301-es parcellát rendbe hozták

– mondta el Földesi Katalin.

Bátyi Zoltán

Kozarek akasztotta az asszonyirtó hősszerelmest

magyar noir
2018.10.30.

Mire képes egy férfi azért, hogy szerelmet szerezzen magának? Erről éppen legutóbbi bejegyzésemben, a csőgyári görög diplomata történetének leírásakor ejtettem szót. Ám nála is sokkal vérengzőbb vadállat rejtőzött Gyömbér Pálban, akit a XIX. század magyar leghírhedtebb sorozatgyilkosai között tartanak számon.

Fotó: regvoltkepek.blogspot.com

„Gyömbér Pál él! Szegedről vesszük az értesítést, hogy Gyömbér Pál, a 8-szoros rablógyilkos még most is él. A dolognak az oka, hogy Kozarek hóhér, akinek Szegszárdon (sic!) akadt egy kis dolga f. hó 27-én egy háromszoros rablógyilkos felakasztása körül, nem érkezhetett meg a kellő időben Szegedre. Miután pedig az ítélet kihirdetése után az elítéltnek 24 óráig a siralomházban kell vezekelni, a közbeneső vasárnap miatt az akasztást el kellett halasztani. Az akasztás tehát kedden lesz. Gyömbér egyébként privát úton már értesült az ítélet tartalmáról”

- közölte olvasóival a Szentesi Lap 1890. március 30-án megjelent vasárnapi számában.

Gyömbér Pál törvénytelen gyerekként született 1859-ben Csanypusztán, Csongrádhoz közel. Öt éven át udvarolt egy Mindszenten élő leánynak, Pap Erzsébetnek, akinek ez nem is volt ellenére. Igen ám, de szerelmét nem tudta értékes ajándékokkal meglepni a szegény sorsú fiú, mivel a kétkezi munkából – amihez egyébként sem érzett nagy kedvet – nem tudott elég pénzt szerezni. Abban a korban is akadtak elegen, akik ilyenkor más vagyonából akarták pótolni a hiányt, és erre az útra lépett Gyömbér is.

Előbb

csak kisebb bűncselekmények követett el,

és azokat sem túl nagy szerencsével, ugyanis gyorsan megismerte a rabkenyér ízét. Közel három évet töltött a rácsok mögött, itt aztán, ahogy az már lenni szokott, komolyabb oktatásban volt része. A rabságból szabadulva 1888. február 19-én Gyömbér már a szállásért esdeklő ember szerepében próbálta ki gyilkolási tudományát.

Így jutott be előbb Csongrádon 1888 februárjában a Förgeteg családhoz. Ott aztán az őt tisztességgel befogadó öregeket akarta agyonverni éjszaka. A férfi belehalt sérüléseibe, felesége túlélte a támadást. Nem úgy, mint a szentesi Balázs Borbála, akihez tíz nappal később kopogtatott be Gyömbér, s akit, miután a vendégszerető asszony elaludt, egy baltával gyilkolt le, majd kirámolta a házat. Az innen rabolt ékszereket jegyajándékként menyasszonyának adta.

Bár a rendőrségnek fogalma sem volt, ki gyilkol Szentes és Csongrád környékén, Gyömbér egy ideig meghúzta magát, majd 1888. november 10-e éjjelén Kisteleken kért szállást a Tisóczky családnál. A kocsmárosként dolgozó férfin, miután szívesen látván Gyömbért, befogadták magukhoz,

baltával ütött halálos sebet,

majd ugyanígy végzett az asszonnyal is. Innen is vitt ajándékot szerelmének: szép ruhákkal örvendeztette meg jegyesét. Bár a szerelméért gyilkoló férfi története már eddig is eléggé sokkoló, a következő gyilkossága vélhetően párját ritkító a magyar bűntörténetben.

Gyömbér a kisteleki gyilkosság után bő két héttel (november 27-én) azért indul el hazulról, hogy házasságot kössön pap előtt örök hűséget fogadva mátkájának. De ha már úton volt, úgy gondolta, jó lenne még kiegészíteni a nászajándékot. Ezért a magyartési határban betért Vincze Rókusné tanyájára, akit kíméletlenül agyonvert egy mángorlófával. A lakásból 25 forintot, valamint az asszony fiának csizmáját és ünneplő ruháját rabolta el, és ebbe öltözve állt az oltár elé. Naná, hogy a papot meg a rabolt 25 forintból fizette ki.

Hihetnénk: a szerelem beteljesedett, a rendőrök sem akadtak nyomára, Gyömbérnek nem volt miért tovább gyilkolni. De az ifjú házas ekkor már nem tudott leállni – december 17-én megint egy kocsmárost, a szentesi Lévi Lénit támadta meg. Itt azonban nem járt sikerrel – a balta félrecsúszott, áldozata még meg is harapta támadóját. Majd előkerült a férj is, így az immár sorozatgyilkossá előlépett Gyömbérnek menekülnie kellett.

A kudarc nem szegte kedvét: 1889 tavaszán, egészen pontosan április 17-én ismét

fellángolt a „hősszerelmesben” a gyilkolási láz.

Egy idős asszonyt, Fazekas Istvánnét támadta meg, akit egy husánggal ütött le. Ám túl sok időt szentelt a ház kirablására, így még idejében nyomába eredhettek a családtagok és a szomszédok. Szegváron sikerült elfogni Gyömbért, még mielőtt egy kútba ugorva öngyilkosságot tudott volna elkövetni.

Még abban az évben 5 rendbeli rablógyilkossággal, 3 rendbeli gyilkossági kísérlettel, valamint lopással vádolták meg a gaztetteit szerelme előtt titkoló Gyömbért, aki egyébként – ahogy azt ma írnánk egy bírósági tudósításban – bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett. Védője a vádlott elmeháborodottságára hivatkozva akarta Gyömbér fejét kihúzni a hurokból, de nem járt sikerrel. Gyömbér Pált 1889 augusztusában a Szegedi Királyi Törvényszék minden vádpontban bűnösnek találta és halálra ítélte.

Fellebbezési tárgyalásáról így írt a Szentesi Lap 1889. október 18-i számában:

„A hatszoros rablógyilkos Gyömbér Pálnak f. hó 15-én reggel 9 órakor hirdették ki a kir. tábla által megerősített halálos Ítéletet. Az asszonyirtót szurony közt kísérték föl a bíróság elé. Gyömbér katonás magatartással fordult az elnök felé, aki a halálos Ítéletet felolvasta. Csodálatos nyugodtsággal hallgatta végig az Ítéletet s még akkor sem volt rajta észrevehető semmi változás, mikor a halál szó elhangzott az elnök szájáról. Az elnök kérdésére, hogy megnyugszik-e az ítéletben, bizakodó hangon felelt: Nem, feljebb viszem. A gyilkos, mikor visszakísérték cellájába, az őrök közül visszafordult s odaszólt a bírákhoz: ,Az Isten áldja meg magukat!"

És Kozarek hóhér 1890. április 2-án hajnalban

Gyömbér nyakába akasztotta a kötelet.

„Az elkövetett tettek hidegvérűségéből és a felesége irányába mutatott romantikus szerelemből következő ellentmondás felcsigázta a korszak emberének érdeklődését. A környékbeli városokban az utcán árulták a képét, a tetteit taglaló verses ponyvafüzetek jelentek meg, amelyet az utca népe gyorsan szétkapkodott. A Szegedi Naplóban Gárdonyi Géza közölte Gyömbér tetteiről szóló verseit. A vidék paraszti népe dalokba, balladákba szőtte bele alakját.” – írta Varga Zoltán – Gyömbér Pál, a rablógyilkos című cikkében. Amihez egy versrészletet is csatolt. Íme:

Szállj el madár szállj el/ Mindszentön keresztül/ Nézd meg az én Örzsikémet/ Maga van egyedül/ Ha kérdi hun vagyok,/ mond meg, hogy rab vagyok,/ A szögedi nagy fegyházba/ félig vasba vagyok.

Bátyi Zoltán

Csillebérci rém lett a görög diplomatából

magyar noir
2018.10.28.

A hetvenes évek elején mi még görög diplomataként ismertük meg. Azóta említették csillebérci rémként is. De ki volt valójában az a férfi, akinek történetét Fejes Endre regénye alapján a „Jó estét nyár, jó estét szerelem” című filmben is feldolgozták.

„A Budapesti Fővárosi Bíróság 1962. szeptember 28-29-én tárgyalta Szőllősi György 22 éves budapesti lakos bűnügyét, akit október 1-jén emberölés bűntette miatt halálra ítélt. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet jogerőre emelte, a férfit 1962. december 31-én végezték ki.”

Tulajdonképpen ennyiben is összefoglalható egy gyilkosság. Akár azt is mondhatná az olvasó: ennyit sem érdemes pazarolni egy több mint fél évszázada akasztófa alá kísért köztörvényes bűnözőre. És talán igaza is lenne, ha Fejes Endre hatalmas sikert aratott könyve („Jó estét nyár, jó estét szerelem” - 1969) és az ebből készült, ugyanezzel a címmel futott film (1972) nem dolgozza fel olyan kiválóan egy közel sem mindennapi bűncselekmény hátterét. Az 1958 tavaszán, 18 éves korában a Szabolcs-Szatmár megyei Nyírgyulajból Budapestre felköltöző fiú története azóta már színpadon is nagy sikert aratott.

De maradjunk a szikár tényeknél!

Szőllősi mindössze 8 általánost végzett, majd 1957 decemberéig a Borsodnádasdi Lemezműveknél dolgozott segédmunkásként. Jobb élet reményében 1958 tavaszán Budapestre költözött. Munkát vállalt a Kőbányai Téglagyárban, majd egy hónapot a Kőbányai Sörgyárban húzott le. Télen már az Acélöntő és Csőgyártól kapta a fizetését, ahol mint szerszámlakatos dolgozott a letartóztatásáig. De a jobb élet nem jött el...

Ezért aztán olyan utat választott, ami egyesekben felvette később: vajon

épelméjű volt egyáltalán Szőllősi?

Dr. Bodor Endre 1965-ben kiadott könyvében („Húsz év a nép szolgálatában – Egyes emberölések nyomozása”) egyértelműn arra utal:

„Szóba sem kerülhetett a tárgyalások során, hogy Szőllősi elmeállapota miatt felmentsék, ugyanis a jobb-szebb életre vágyó munkásfiú csupán betegesen hazudozó, fennhéjázó, dicsekvő volt, mindig többnek, különbnek akart látszani, mint más.”

De miért is?

Az előnytelen külsejű, vézna fiatalember gyorsan rájött, nem sok sikerre számíthat „egyszerű melósként” a nők körében. Azt is hamar felmérte Pestre kerülve, hogy a külföldieket különös rajongással veszik körbe a fővárosban. Ezért mindenképp idegen országból érkezettnek akart látszani. Nyelvkönyveket vásárolt, bemagolt néhány jól hangzó mondatot angol nyelven, de leginkább azt gyakorolta, hogyan kell tört magyarsággal úgy beszélni, hogy külföldinek higgyék. Bár Fejes Endre könyve a „görög diplomata” szálat bontotta ki, Szőllősi előbb lengyel, majd izraeli követségi tisztviselőnek adta ki magát, mielőtt eljutott a görög diplomata címig.

1960-ben egy posta-tisztviselő lány fejét Jan Pokozochky nevű lengyel diplomataként csavarta el, az egész rokonságát diplomataként emlegette. Ám a lány szülei – látva zavaros viselkedését és tudatlanságát – gyorsan lebuktatták. Rendőr igazoltatta, munkahelyén is feljelentették, vagyis már

az első komolyabb próbálkozásánál lebukott.

De ez nem szegte Szőllősi kedvét. A következő ismert „rátámadását” 1961 áprilisában indította: akkor egy fodrászüzletben Viktor Jarosinszki néven, mint lengyel követségi tisztviselő lépett színre, ekkor már apja görög görög nagykövetként került a sztoriba, aki Washingtonban teljesít szolgálatot. Szőllősi számtalan hazugsága mellett azt is állította, hogy több idegen nyelvet is jól beszél, ám a lány apja lebuktatta, és elzavarták a lakásukból, ahová hosszabb ideig feljárt.

Az újabb áldozata 1961 októberében Zsólyomi Ilona lett, és ez estben az áldozat szó már majdnem fedi is a valóságot. Ekkor előbb az anyának román, majd a lánynak izraeli diplomataként mutatkozott be. Az Edman Viktor nevet használta, és mindent megtett azért, hogy a lányt elkápráztassa.

A legdrágább éttermekbe vitte partnerét,

arra hivatkozva, hogy a rangja megkívánja, hogy ilyen helyeken vacsorázzon. Így persze gyorsan elverte a fizetését, majd utána következett az éhezéses nyomor. Ez a kapcsolat egészen eljegyzésig eljutott, ám egyszer a lány a tőle távozó Szőllősit követni kezdte, és így meglátta, hogy egy Rákóczi úti házba tér be. Itt a lány felmutatta a házmesternek az „izraeli diplomata” fényképet, akitől azonnal megtudta: Szőllősi a házban található albérletéből dehogy követségre, csak a csőgyárba jár dolgozni.

Ilona azonnal kiadta Szőllősi útját, ám „csőgyári diplomata” ezt a bukást már nem tudta lenyelni, bosszút forralt, és meg akarta ölni volt partnerét. Munkahelyéről ipari sósavat vitt haza, amiből másfél decit egy üveg borba öntött. Az így mérgezett italt egy ismerősével küldte el a lánynak engesztelő ajándékként, ám Ilona gyanút fogott, amikor meglátta, hogy a bort korábban már felbontották. Ezért csak a nyelve hegyével ízlelte meg az italt, de így is maró fájdalmat érzett. Az üveget átadták a rendőrségnek, ahol vegyelemzésnek vetették alá. Ha gyorsabban dolgoznak a szakemberek, egy ember életét meg lehetett volna menteni.

Ugyanis

amíg a mérgezett bort vizsgálgatták,

Szőllősi Siófokon, ahol SZOT beutalóval május 24-től nyaralt, megismerkedett a 25 éves Sánta Ildikóval. Neki Grossmann Viktor néven mutatkozott be, természetesen tört magyarsággal, ahogy az egy görög követségi tisztviselőtől el is várható. Június 6-án már együtt utaztak vissza Budapestre, majd hetekig udvarolt az áldiplomata a lánynak, ismét csak bevetve a drága éttermeket, szállodákat.

Családi tanácsra azonban a lány leellenőrizte, dolgozik e Grossmann Viktor nevű tisztviselő a görög követségen. Amikor megtudta, hogy nem is ismernek-e ilyen nevű embert, sőt a lány eljutott Szőllősi igazi lakhelyére is, Sánta Ildikó július 11-én meg akart szakítani minden kapcsolatot a férfival. Egyben meg is fenyegette, hogy mind a munkahelyén, mind a rendőrségen feljelenti a szélhámoskodás miatt.

Szőllősi ekkor bepánikolt. Meghívta a lányt egy magát mentegető beszélgetésre, de ekkor már azt tervezte, hogy végez vele. Másnap vett egy borotvát, úgy gondolva: este bevallja Ildikónak, hogy nem diplomata, hanem segédmunkás. És ha a lány „ezt a közlést nem úgy fogadja, ahogy ez nekem tetszik, vagy jelenetet rendez, borotvával elvágom a nyakát” (részlet Szőllősi vallomásából).

És a lány nem úgy fogadta. A Vörös Csillag Szállóban elfogyasztott vacsora után Szőllősi

egy erdei ösvényre csalta Ildikót,

és amikor lány a szemére vetette a hazudozásait, átvágta Ildikó nyakát. Sőt mi több, az átvágott nyakú, de még haláltusáját vívó áldozatával még közösülni is akart, de ez végül nem történt meg. Ezután úgy tervezte, feldarabolja a hullát, és a testrészeket elrejti az erdőben. Végül csak a fejet vágta le, mert a borotvája eltört.

Szőllősit néhány napon belül elfogták, ugyanis a gyilkos éppen akkor ment vissza a tett helyszínére megnézni, megtalálták-e már a holttestet, amikor folyt a rendőrségi szemle. Itt a gyanúsan viselkedő férfit a járőrparancsnok igazoltatta, s miután a ruháján megtalálták a vérfoltokat, Szőllősi mindent bevallott.

Tárgyalásán – a visszaemlékezések szerint – lincshangulat uralkodott, a halálos ítéletet a közvélemény megnyugvással fogadta.

Bátyi Zoltán

Öt embert ölt Mezőtúron Burai

magyar noir
2018.09.26.

A hatvanas évek egyik legtöbbet emelgetett gyilkossági pere volt a Burai-ügy, amelynek végén a gyilkost kivégezték. De valóban az igazi tettes került hóhérkézre? – tették fel sokan a kérdést már akkor, ugyanis új eljárás, új bíróság kijelölése, a vádlott következetes tagadása is megelőzte az ítélethirdetést.

Illusztráció: pixabay.com

„Lapunk múlt évi számaiban hírt adtunk az utóbbi idők egyik legszörnyűbb gyilkosságáról. Mint ismeretes, 1966. szeptember 17-én Mezőtúron a Szegfű utca 7. számú házban bestiális módon meggyilkolva találták özvegy F. Sándornét, B. Árpádnét, N. Istvánnét, valamint a 11 éves N. Ilonát és a 8 hónapos Cs. N. Editet. A gyilkosságsorozatot rendkívüli fizikai erővel, baltával követték el. A szálak a tizenhatszorosan büntetett előéletű Burai Árpádhoz, az egyik áldozat férjéhez vezettek”

– írta (akkor még, a kor szokása szerint, teljes névvel feltüntetve az áldozatokat is) 1968. február 6-án a Szolnok Megyei Néplap.

Az újság arról is beszámolt, hogy az ügyet először a a Szolnok Megyei Bíróság tárgyalta, és 1967 júliusában halálra ítélte Burait. Azonban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárás lebonyolítását rendelte el.

Ez a döntés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a közvélemény kételkedni kezdett abban, valóban Burai-e a tettes. Ha ehhez hozzávesszük, hogy

a vádlott következetesen tagadott,

hogy sokak szerint egyetlen ember egy ilyen, öt áldozat életét követelő gyilkosságot talán el sem követhet, újabb megerősítést kapott a kétkedés. És azt se feledjük el, hogy éppen akkoriban derült ki, hogy az ötvenes években életfogytiglanra ítélt „martűi rémről” nem az, akiről hitték, és 11 évet ült ártatlanul egy ember a szegedi Csillag börtönben. Így talán már érthető, hogy a Burai-ügy vitákra adott okot képzett jogászok körében is.

Ennyire nem érdemes alámerülni a részletekbe, ugyanis végül minden kétséget kizáróan kiderült: igen, Burai Árpád volt a bestiális gyilkos, és nyugodt lélekkel csomagolhatta össze szerszámait a hóhér, amikor átküldte a másvilágra. De mi vezetett ehhez az ötös emberöléshez?

Burai Árpád nem az egész országot megdöbbentő véres gyilkossággal kezdte bűnözői pályafutását. Már 14 éves korában

bűnözésből tartotta fönn magát.

Előbb csak piti tolvaj volt, huszonöt éves korában, 1956-ban, viszont már súlyos testi sértés miatt került rács mögé. A rendkívül agresszív ember bűnlajstromában később szerepelt, többek között, hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, önbíráskodás miatt is. Vert ő mindenkit, aki a közelébe került, így például kegyetlenkedett első házasságából származó kislányával, mint ahogy feleségei is rettegve menekültek előle. Burai második, terhes feleségét úgy összeverte, hogy ezért 1964-ben súlyos testi sértés miatt került ismét rács mögé.

Nem sokkal 1966 augusztusi szabadulása után Burai megismerkedett a néhány hónapos kislányát egyedül nevelő Cs. N. Edittel, és pár nappal később már házasságkötő teremben mondták ki az esetükben egyáltalán nem boldogító igent.

Ugyanis Editet már a „mézeshetek” alatt annyira elverte a férje, hogy az asszonyt kórházba kellett szállítani. A nő úgy rettegett Buraitól, hogy gyógyulása után nem is mert hazamenni, egy ismerősénél húzza meg magát. De Burai megtalálta F.-éknál, és szeptember 13-án este aztán rajta is ütött a házon, hogy mint elhagyott férj, megtorolja sérelmét.

Ekkor a felesége és annak kisgyermeke mellett még a szállásadó és két nő is a házban töltötte az idejét. Burai senkinek nem kegyelmezett – baltával ütötte agyon egy kivétellel mindegyikőjüket. Az őrjöngő szadista szinte felismerhetetlenségig szétverte a nők fejét. Feleségére például tizennégyszer sújtott le az éles szerszámmal, míg a nyolc hónapos csecsemőt a brutális férfi a falhoz csapta, így repesztve meg annak koponyáját. Editet egyébként még össze is rugdosta, majd ugrált a testén. A helyszíni szemle során az is kiderült, hogy az első sebet minden áldozata a fején kapta, majd a földre zuhanó nőket már ott csapkodta a baltával Burai.

A holttesteket csak három nappal később fedezte fel egy szomszédasszony, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Az áldozatok névsorát átvizsgálva nem volt nehéz eljutni Buraihoz.

Pár napon belül el is fogták

a férfit, aki a kihallgatás során és a bíróságon is végig tagadott. A perdöntő bizonyítékul végül Burai gyilkosságnál viselt inge bizonyult. Ezt öccse kútjában találták meg úgy, hogy az ingbe rejtve rábukkantak a gyilkos fegyverre is. A helyszínen talált nyeles fésűről is kiderült, Buraié volt, és a férfi a gyilkosság időpontjára nem tudott semmilyen elfogadható alibit felmutatni.

Bár elszántan védekezett az utolsó pillanatig, sorsát nem kerülhette el. Burai Árpád, akit barátai egyébként csak Tibinek szólítottak, bitófán lógva fejezte be életét.

Bátyi Zoltán

Léderer Gusztáv esete az ügyetlen Gold hóhérral

magyar noir
2018.08.29.

„Lédererné szörnyű éjszakája – A kivégzés idején elájult és súlyos sérüléseket szenvedett – Öngyilkossággal fenyegetőzik – Gold hóhér lemond a tegnapi akasztás miatt.” Ezekkel a címekkel hívta fel magára a figyelmet az a cikk, amelyben arról tudósított, milyen körülmények között fejezte be földi életét Léderer Gusztáv, a XX. századi magyar bűntörténelem egyik legsötétebb alakja.

De mielőtt kitérnénk a kivégzésre, néhány mondatban felvázolom, mi is történt 1925-ben Budapesten. Léderer Gusztáv, ki korábban katonatisztként szolgált, majd a csendőrség kötelékébe lépett át, az egykori tudósítások szerint „gyönyörű feleségével” bizonyos Schwacz Máriával élt viszonylag boldog házasságban Budapesten. A viszonylag szót azért használtam, mert a korábban nagyobb jóléthez szokott szerelmesek 1925-re pénzszűkébe kerültek, amin úgy akartak túllépni, hogy megölnek és kirabolnak egy gazdag ember.

Így vált célponttá Kodelka Ferenc hentesmester.

A gátlástalan asszony előbb szeretőként szedett ki sok pénzt Kodelkából, majd hites urával együtt (ki a jól jövedelmező szexuális szolgáltatásra tekintettel elnézte felesége kalandjait) úgy döntöttek, jobb lesz, ha a másvilágra küldik Kodelkát, de előtte nagyobb összeget csalnak ki tőle Vendégségbe hívták magukhoz, majd amikor a jól sikerült vacsora után a hentesmester elaludt Léderer közvetlen közelről fejbe lőtte. Elszedték áldozatuk pénzét, értékeit, majd az egykori katonatiszt, aki a fehérterror idején kegyetlenkedéseiről híresült el, több mint húsz darabba vágta a hullát, és bőröndökbe tette. Az asszony ezt követően készségesen vállalta, hogy segíti cipelni a bőröndökbe zárt tetemet egészen a Dunáig.

Igen ám, de a nagy cipekedésnek akadt szemtanúja is, aki munkába indulván a Weisz Manfréd Lőszergyár éjjeliőréhez bekopogott és elmondta: a sötétben két gyanús alakot látott keresztülvágni a gyárudvaron. Az őr nem volt rest követni a gyilkosokat, azt is meglátta, hogy valamit a Dunába szórtak. Feljelentése alapján aztán gyorsan felderítették az ügyet a detektívek.

Léderer Gusztávot a hadbíróság még az év májusában

kötél általi halálra ítélte.

Lédererné először ugyancsak halálbüntetést kapott, amit később életfogytiglanra enyhítettek. De csak 15 évet kellett rács mögött töltenie, ugyanis jó magaviseletével kiérdemelte, hogy szabadon engedjék. Olvasni róla olyat, hogy sok évvel később látták Pesten az Emke cukrászda előtt virágot árulni. És olyat is: 1982-ben halt meg Léderer Mici, és csak a halálos ágyán árulta el, hogy Kodelka fejét azért nem találták meg, mert azt nem dobták a Dunába, saját házukban rejtették el.

Hogy ebből mennyi az igazság és mennyi a városi legenda, nem tudni. Az viszont tény, hogy Léderer főhadnagy nem ágyban, párnák között lehelte ki a lelkét. Pedig még a siralomházban is abban reménykedett, hogy Horthy Miklós kormányzói jogkörével élve a hadseregben szerzett érdemei miatt megkegyelmez neki. Ám Horthy nem adott kegyelmet, sőt mi több, azt sem engedélyezte, hogy katonához-csendőrtiszthez méltó halált haljon egy kivégzőosztag golyóitól felszaggatott testtel.

Így aztán jött Gold Károly, az állami végrehajtó, aki akarata ellenére a csúfosnál is csúfosabb véggel „ajándékozta meg” a brutális gyilkost.

A Prágai Magyar Hírlap 1926 november 13-i számában így kezdte a kivégzésről szóló tudósítást:

„A magyar főváros közönsége még a Léderer Gusztáv kivégzését követő napon is a borzalmas esemény hatása alatt áll. Amint tegnapi számunkban is jelentettük, a szerencsétlen

Léderer haláltusája rendkívül hosszú ideig tartott.

Kilenc óra 6 percet mutatott az óra, amikor Gold Károly hóhér egyik segéde szétgombolta Léderer blúzát, széttárta mellén a katona vászon inget, intett mesterének, mire az fürgén leszaladt a létráról, belépett a katonai négyszögbe és hangos szóval jelentette: a halálos Ítéletet végrehajtattam.”

Gold hatalmasat tévedett. A minden kivégzéskor kötelező személyként részt vevő orvos ugyanis még percek múltán is azt közölte: Léderer bizony még él, és majdnem egy negyedórával az akasztás után jelenhette csak a doktor: a főhadnagy meghalt. A szokatlanul hosszú haláltusát az orvos azzal magyarázta, hogy Léderer halálát nem csigolyatörés, hanem fulladás idézte elő. A fulladási folyamat pedig hosszabb ideig tart.

„A kivégzés alatt feltűnt, hogy Gold Károly szokatlan lassúsággal végezte munkáját és a, haláltusa is a szokottnál hosszabb volt. Gold kijelentette, hogy érzi felelősségét és ennek következtében. lemond állásáról.

A Mai Nap értesülése szerint, amennyiben Gold Károly nem mondana le, állásából hivatalosan elbocsátják. A kivégzés után Gold Károly két segédével egy közeli vendéglőbe tért, ahol meg akart reggelizni. A fogház előtt összegyülekezett tömeg követte a hóhért. A csődület oly fenyegetőleg viselkedett, hogy a rendőröknek kellett beavatkoztok és a tömeget szétoszlattok”

– színezte a végletekig tudósítását a Prágai Magyar Hírlap zsurnalisztája.

Azt sem hallgatta el, hogy a kivégzés után a Margit körúton is nagyobb csődület támadt két fiatalember körül. Ezek hóhérsegédeknek adták ki magukat és kötéldarabkákat árultak, amivel hatalmas forgalmat értek el. A rendőrőrszemnek feltűnt a nagy csoportosulás, igazoltatta a két fiatalembert s kiderült, szó sincs hóhérsegédségről, csupán Schwarz Jenő állásnélküli utazó, a másik pedig Kovács Ferenc, szintén állásnélküli magánhivatalnok. Mindkettőjüket letartóztatták.

„Léderer Gusztáv holttestét még pénteken délelőtt az egyetemi kórház kórbonctani intézetébe szállították, ahol a hullát felboncolták. Ezután délben a köztemetőben minden egyházi szertartás nélkül eltemették a kivégzett gyilkost, aki szörnyű büntetést szenvedett embertelen kegyetlenséggel végrehajtott tettéért”

– tudták még meg a Prágai Magyar Hírlap olvasói. Mint ahogy azt is, hogy Lédererné a férj kivégzésének előtti éjszakán végig párját siratta, elájult, ekkor súlyos sérüléseket szenvedett, és öngyilkossággal fenyegetőzött.

De ez nem következett be – Schwarcz Mici pedig még börtönévei alatt hallhatta, hogyan válik híressé egy dalos mondókában: „Lédererné, mi van a kosárban? Kodelkának keze, feje, lába!”

(Egyébként Gold Károly nem mondott le ítélet-végrehajtói hivataláról, el sem bocsájtották, nyugalomba vonulásig rendületlenül akasztott tovább...)

Bátyi Zoltán

Harminc évvel az utolsó kivégzés után

magyar noir
2018.07.14.

Bűntörténeti dátummá lett hazánkban 1988. július 14-e. Ugyanis azon a csütörtökre eső napon hajtották végre az utolsó kivégzést Magyarországon. Vadász Ernő rablógyilkost vezették bitó alá a Budapesti Fegyház és Börtönben.

Ilyen volt a bitófa...

Az éppen 30 éve történt kivégzés tényéről az MSZMP központi lapja, a Népszabadság számolt be, meglehetősen szűkszavúan.

„Végrehajtották a Vadász Ernő 28 éves tiszacsegei lakosra kiszabott halálos ítéletet csütörtök hajnalban.”

Arról viszont bővebben is írtak, miért ítélték halálra a férfit.

„A büntetett előéletű, csavargó életmódot folytató Vadász Ernő 1986. december 10-én – a szintén bűnöző L. István tiszacsegei lakossal – az utcán lesben állva várta az 53 éves J. Imrét, majd leütötte, és fejbe rúgta a szerencsétlen embert. A magatehetetlen férfit tovább rugdosta, a száját egy zacskóval befogta. Nem találtak pénzt az áldozatuknál, így elvették a nála lévő fél liter pálinkát, az öngyújtóját és a személyi igazolványát. J. Imre a helyszínen meghalt. Vadász Ernő és társa ezután H. József házába tört be, ahonnan 710 forint értékben ingóságokat vitt el. Utána útjuk a Tiszacsegei ÁFÉSZ kisvendéglőjébe vezetett, ahonnan 5 ezer forintot és egy 400 forint értékű számológépet tulajdonítottak el.”

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság egyébként 1988. január 12-én Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt ítélte halálbüntetésre. A Legfelsőbb Bíróság az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, és az első fokú bíróság halálos ítéletét helybenhagyta. A kegyelmi kérelem elutasítását követően hajtották végre a halálos ítéletet.

„A halálbüntetés megszüntetését megelőző tíz évben összesen 24 embert akasztottak fel. A legfiatalabb kivégzett bűnöző 21, a legöregebb pedig 57 éves volt. A kivégzettek zömét 30 és 40 éves kora között vitték a bitó alá. A huszonnégyből mindössze ketten vették tudomásul a halálos ítéletet, a többiek mind fellebbeztek, valamennyien eredménytelenül. Ők mind civilek voltak. A 80-es években katonatiszteket is ítéltek halálra nem katonai bűncselekmények miatt. Ők végül kegyelmet kaptak”

– tudtam meg a Kádár-korszak utolsó évtizedének halálos ítéleteit és kivégzéseit tanulmányozó-kutató dr. Sárközy Szabolcstól, a Kecskeméti Törvényszék büntető kollégiumának vezetőjétől.

Hozzáteszem: a kivégzett 24 ember mindegyike férfi volt. Nőt utoljára 1969. február 2-án az egri börtön udvarán akasztottak fel. A Diósgyőrben 1915-ben született Besze Imréné Bigló Erzsébetet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték halálra. Róla ennyit tudhatott meg a közvélemény a kivégzést követően:

„Besze Imréné többszörösen büntetett előéletű gyöngyösi lakos 1967 szeptemberében a 72 éves Kertész Lajosnét baltával agyonverte, pénzét pedig eltulajdonította. Ezért Besze Imrénét az Egri Megyei Bíróság halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta, az Elnöki Tanács az elítélt kegyelmi kérvényét elutasította. Az ítéletet csütörtökön végrehajtották.” (Népszabadság, 1969. február 7.)

Egyébként halálos ítéletek még Vadász Ernő kivégzése után is születtek, de azokat már nem hajtották végre. Az Elnöki Tanács elnöke Straub F. Brunó, majd Szűrös Mátyás, aki, aki az Országgyűlés elnökeként, ideiglenes köztársasági elnökként 1989. október 18-a 1990. május 2-a között gyakorolhatta a kegyelmezési jogot, élt is ezzel. A bitó alól így menekültek lettek később azok, akiket „kegyelmes úrként” emlegettek börtöntársaik, és akik 20 év fegyház kitöltése után szabadulhattak. Több „kegyelmes úr” (így a már említett egykori katonatisztek), ma is itt él közöttünk.

A halálbüntetést egyébként az Alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek, és e döntés nyomán 1990-ben meg is szűnt e büntetési nem.

Bátyi Zoltán

Ezeket a cikkeket olvastad már?