Blogolj!

Öngyilkosságba menekült a Hummeres rendőrgyilkos

magyar noir
2017.10.26.

A sok évtizedre visszanyúló csempész-finánc „háború”, míg napjainkban az illegális határátlépések, az embercsempészek miatt Csongrád megye nagylaki körzete nem tartozik az ország legbékésebb vidékei közé. De az a rendőrgyilkossággal végződő autós üldözés, amely 2012 októberében zajlott itt, még ebben a nyüzsgő-forrongó körzetben is különlegesen tragikus eseményként él az emberek emlékezetében. 

A hummeres gyilkos

„Szolgálatteljesítés közben 2012. október 11-én életét vesztette Kenéz Imre rendőr törzszászlós úr, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalom-ellenőrző Alosztály motoros járőrvezetője. Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában.
A Rendőrség a rendőrségi épületeken gyászzászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tiszteleg elhunyt munkatársának helytállása előtt. Kenéz Imre 34 évet élt.”
 

Öt évvel ezelőtt jelent meg ez a gyászközlemény a rendőrség honlapján. Öt évvel ezelőtt, amikor az egész ország arról beszélt, milyen gátlástalan könyörtelenséggel gyilkolt autójával a magyar-román határ közelében fekvő Apátfalván egy osztrák turista, bizonyos Thomas Robert B.. A szándékos, halált okozó gázolást követő hetekben, hónapokban számtalan, gyakran egymásnak ellentmondó hír jelent meg az ügyben, és már csak ezért sem árt felidézni, mi is történt pontosan azon az októberi napon.

2012. október 11-én reggeltől a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei, valamint traffipaxozó kollégáik Magyarcsanádon sebességet mértek. Egy civil Opelből figyelték a gyorshajtókat, felállítottak egy igazoltatási pontot, ahová a Kenéz Imre és S. Gábor motoros járőrök kísértek vissza a gyorshajtókat.

Négy terepjáró lépte át a határt

Nem sokkal a déli harangszó előtt négy Hummer terepjáró lépte át a román-magyar határt Nagylaknál. (A Hummerről tudni kell, ez eredetileg az amerikai Katonaság által használt, nagy mozgékonyságú, többcélú autó egyike a legnagyobb négykerék-meghajtású gépjárműveknek.) Mint később kiderült, egy interneten alakult baráti társaság igyekezett hazafelé egy romániai túrájáról, egy olyan csoport, aminek tagjait közös szenvedélyük, a Hummer terepjáró használata kötött össze. Ebben még a legszigorúbb rendőr sem találhatott semmi kivetni valót. Az viszont már intézkedésre ösztönözte a rendőröket, hogy az egyik autó nagy sebességgel hajtott be Magyarcsanádra. A traffipax lakott területen közel 70 kilométer/órával mérte be a Hummert. A traffipaxozó rendőr értesítette az elfogó motorosokat, akik az ellenőrzési pontra kísérték a gyorshajtó Hummert. Itt aztán ki is számlázták a büntetést, és rendőrök addig nem engedték tovább a hummereseket, amíg a megbüntetett sofőr a postán be nem fizette bírságot.

A Hummerosok ezután továbbindultak.

Gondolhatnák, ezzel az ügy le is zárult, de csak ezt követően szabadultak el igazán az indulatok. Az újra nagyobb sebességre kapcsoló társaság egyik tagja Thomas Robert B. (a továbbiakban: Thomas) megpróbálta Hummerjével leszorítani a túl sok munkával birkózó traffipaxosoknak besegítő rendőrségi Opelt. Ennek vezetője először a padkára hajtott, de végül sikerült megfordulnia. Miközben a Hummeres csapatot követte, rádión kérte a motoros járőröket, hogy állítsák meg a konvojt. Ők nem is tétlenkedtek: a szirénázó rendőrök gyorsan beérték őket. 

Autóval támadt a motoros rendőrre 

Amikor a Hummer konvoj mellé értek, egyikük, S. Gábor megállásra szólította fel a hummereseket, de Thomasnak esze ágában sem volt engedelmeskedni a parancsnak. Sőt, inkább támadott: a rendőrmotorost a szalagkorlátnak szorította. Ezt látva az egyik traffipaxos rendőr közelről a Szeged felé haladó Hummer jobb hátsó kerekére lőtt. Három Hummer vezetője érezte: itt a békés kirándulás számukra véget ért, ezért félre is álltak. De Thomas továbbhajtott, átgázolt a Hummerje előtt megálló Kenéz Imrén, aki a motorról leszállva intett az ámokfutónak, hogy álljon meg. Mivel a kocsiból kiszálló Thomas ezután késsel a másik motorosra támadt, S. Gábor magát védve többször rálőtt az akkor már eszét veszte őrjöngő autósra. A vérző férfit többperces dulakodás után csak több rendőr tudta egy fához bilincselni.

Kenéz Imre rendőr

Nem sokkal később a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján gyógyították Thomas sérüléseit. Itt ki is kérdezték Thomast az ügyészek, valamint az előzetes letartóztatásáról döntő bíró, de az osztrák férfi nem volt hajlandó vallomást tenni. Majd átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe, miután hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítottként előzetes letartóztatásba helyezték. Thomast egyébként megfékezésekor négy lövés érte, de felépült sérüléseiből. Ettől kezdve már az igazságszolgáltatás malmai őröltek...

Amíg rendőrök, ügyészek igyekeztek pontosan feltárni az ügy minden részletét, hősi halálának első évfordulóján családtagok, rendőri vezetők, egykori kollégák, barátok jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felavatták az Apátfalván elhunyt rendőrmotoros, Kenéz Imre díszsírhelyét  a szegedi Belvárosi temetőben. Itt Szilágyi Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója elmondta, az 1977-ben Szegeden született Kenéz Imre 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten járőrként. 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába, mint járőrvezető. 2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé. Szolgálati ideje alatt kétszer léptették elő soron kívül és háromszor kapott elismerést. Parancsnokai, munkatársai, bajtársai elismeréssel nyilatkoztak munkájáról. 

Tizenöt év fegyház lett Thomas büntetése 

Az ügyészi vádemelést követően a Szegedi Törvényszéken hatalmas sajtóérdeklődés mellett zajlott az I. fokú tárgyalás és a 2014. szeptember 25-én megtartott ítélethirdetés is. A bíróság hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban már tizenötször(!) büntetett, 36 esztendős, autószerelő végzettségű Thomast. Ezért őt a bíróság 15 év szabadságvesztésre ítélte, tíz évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és tíz évre kitiltotta Magyarország területéről. A vádlott és védője felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében, míg az ügyész az elsőfokú ítélet súlyosítását indítványozva jelentett be fellebbezést.

Ám a II. fokú tárgyalásra már nem került sor, mert Thomas pár nappal az I. fokú ítélet kihirdetése után, egy nappal az apátfalvi gázolás 2. évfordulója előtt a Szegedi Fegyház és Börtön Dorozsmai úti, úgynevezett II. számú objektumában öngyilkos lett.

Erről a következő hírt adta ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája:

„... a felügyeletnek a fogvatartott zárkatársai jelezték, hogy a férfi péntek este 19 óra 39 perckor elvesztette eszméletét. A börtön ápolója azonnal megkezdte a férfi ellátását, ezt a kiérkező mentőszolgálat munkatársai folytatták, a fogvatartott életét azonban nem sikerült megmenteniük. A rendőrség első helyszíni vizsgálata kizárta az idegenkezűséget, a halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. A büntetés-végrehajtás a haláleset körülményeinek feltárására vizsgálatot indított. Az elhunyt hozzátartozóját értesítették.”

Az csak később, egy mindenre kiterjedő vizsgálat eredményeként derült ki, hogy Thomas a kezelése során titokban összegyűjtött gyógyszereivel mérgezte halálba magát.

 

Bátyi Zoltán

Rózsa Sándor – egy rablóvezér legendája

magyar noir
2017.10.22.

Örömmel írnám: ha arról faggatok egy városunktól távol élőt, Szegedre gondolva kinek a neve jut eszébe először, híres-neves tudóst, netán művészt említenek. Ám országjárásaim során Szegedhez legtöbben elsőként Rózsa Sándort, a XIX. század talán leghíresebb magyar betyárját kötötték. Ami még ennél is jobban meglepett: szinte már hősi magaslatokba emelkedett embert láttak Rózsában, magyaros virtusát, a szegényekért végzett áldozatos munkáját hozták fel érdemeként. A történelem iránt jobban érdeklődők még azt is elmondták, hogy az 1848/49-es szabadságharc idején Rózsa Sándor csapatával milyen vitézi tetteket hajtott végre a Habsburgok elleni harcban.

Tudom nehéz, pontosabban szinte lehetetlen egy legendával vitába szállni. Ezért ilyennel nem is próbálkozom. Csupán igyekszem egy olyan képet felvázolni Rózsa Sándorról, ami közelebb visz a titokhoz: hogyan vált népi hőssé egy köztörvényes bűnöző.

Lótolvaj apa tehénrablásért lecsukott fia

Kezdjük talán azzal: Rózsa Sándor nem is szegedi. Röszkén született 1813. július 16-án. Földműves apját, Rózsa Andrást lólopásért akasztották fel, amikor Sándor 12 éves volt. Ezzel talán sorsa „megíratott”, már csak azért is, mert anyja sem őt, sem öt évvel fiatalabb öccsét, Andrást nem tudta taníttatni. Rózsa Sándor sem írni, sem olvasni nem tanult meg soha.

Az ifjú Sándor pásztorként igyekezett boldogulni az Alföld Tisza szabályozás előtti, lápos, mocsaras, mezős pusztaságában. Ott, ahol a XIX. század első felében mindennaposnak számított a fosztogatás, katonaszökevényekből, nyomorgókból, börtön elől menekülőkből, vagy éppenséggel onnan megszökött legényekből összeállt bandák sanyargatták a népet.

Rózsa Sándor is úgy gondolta, letérve az egyenes útról, talán könnyeben boldogulhat. A fellehető dokumentumok szerint egy 1836. február 9-én Kiskunhalas környéki rablás miatt ítélték el először. Két tehén volt a zsákmány, s bár Rózsa végig ártatatlanságát bizonygatta, másfél évi börtönre ítélték, míg raboskodása idején negyedévenként 25 botütéssel is büntették. Amikor 1837 júliusában közmunkára vezényelték, megszökött, s ezzel el is kezdődött az a hányatott sorsú élete, ami a törvény elől rejtőzködők sorsa.

Mint már említettem, akkoriban megszámolni sem lehetett a Rózsához hasonló pusztajárót, ám Rózsa hamar kitűnt az átlagból, a legrettegettebb betyárok soraiba verekedte fel magát.

A rendkívüli testi erővel megáldott fiatalembert, aki az ellene kiadott körözőlevél tanúsága szerint „vékony, tiszta ábrázatú, szőkés hajú, olyan szemöldökű, kék szemű, hosszas orrú, bajuszos” legény volt, számtalan bűnnel vádolták meg. De – mint később annyiszor – soha nem derült ki teljes bizonyossággal, tulajdonképpen melyiket is követte el. Mai szóhasználattal élve: minden kétséget kizáró bizonyítékokat Rózsa Sándor ellen a legtöbb esetben nem tudtak felmutatni, s ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mind színesebb legendákat szőhessenek alakja köré. Az üldözői szerint Rózsa azért volt különösen veszélyes, mert számos rablás mellett agyonlőtt két algyői pusztázót egy csárdában, végzett egy őt üldöző makói csendbiztossal.

Nem csoda hát, hogy az 1830-as évek végére már a legkeresettebb alföldi zsiványok közé sorolták, de elfogni nem tudták. Hogy üldöztetése közben hány marhát hajtott el a gulyákból, és hányan szomorkodtak azért a szegedi tanyavilágban, mert Rózsa Sándor és bandája meglátogatta őket, képtelenség kideríteni. 

Fosztogató betyársereg a szabadságharcban 

Rózsa Sándor mindezzel még aligha emelte volna magát a népmesei hősök közé, ám 1844-ben egy meglepő kérelmével már elérte, hogy ott is beszéljenek róla, ahol korábban egyszer sem említették a nevét. Nem máshoz, mint egyenesen IV. Ferdinánd császárhoz fordult azzal, hogy bocsássák meg eddig bűneit, mert szeretne jó útra térni. Hátralevő büntetésének elengedését kérte, valamint azt, kapjon védelmet maga és családja számára. Ám a kancellária elutasította a kérelmet, sőt a korábbinál is szorgosabb kutattak utána.

De Rózsa Sándort tíz évvel a szökése után sem tudták elfogni. Ez a páratlanul hosszú betyár pályafutás, és persze levelezése a császárral (vajon ki írhatott az analfabéta betyár nevében?), már a legnagyobbak közé emelte a népi legendáriumban Sándort.

Elérkezett az 1848-as esztendő, a forradalmak éve. Kossuth Lajos a nemzet élére állva, mint az első független magyar kormány pénzügyminisztere szeptember végén megkezdte híres toborzókörútját, hogy minél több embert szólítson fegyverbe. Rózsa Sándor sem tétlenkedett: egy közvetítő útján megüzente Kossuthnak: ha megbocsátást kap bűneire, 150 harcra kész pusztai legényből toboroz szabadcsapatot a hont védő háborúba.

Nehéz döntésre kényszerült Kossuth, ezért október elején, országjárása akkori állomásán, Hódmezővásárhelyen kért tanácsot a városba összegyűlt tehetős polgároktól, mitévő legyen. Ők Kossuthot az amnesztia megadására buzdították, amit Kossuth meg is adott.

Kossuth ekkor, mint az ország teljhatalmú népfelkelési biztosa, a Honvédelmi Bizottmány tagja állította ki az amnesztia levelet azzal a feltétellel, hogy Rózsa Sándor „a törvényhez és az erkölcsiséghez állhatatosan megtérjen, és fogadása szerint 150 lovassal magát a seregvezér rendelkezése alá adja”.

Rózsa Sándor a menlevél birtokában megszervezte szabadcsapatát, s hamarosan bekapcsolódtak a Délvidékre támadó szerbek elleni harcokba. Az őrmesteri ranggal felruházott betyárt Damjanich János hadtestébe sorolták be, s novemberben már ki is tüntették magukat a temesőri (Lagersdorf, akkor németek lakta település) csatában. Minden hadijelentés arról számol be, hogy a Rózsa vezette betyárcsapat lenyűgöző bátorsággal vetette magát a küzdelembe, nagy részük volt a győzelemben. Ám arról, hogy a betyárok a csatázás leple alatt gyújtogattak, fosztogattak is, akkoriban inkább csak a közvetlen környezetükben terjedtek a hírek. Mivel ezt bajtársaik sem nézték jó szemmel, Damjanich nem tehetett mást, mint más egységbe irányította Rózsa csapatát.

De ez sem segített. Rózsáék nem sokkal később bizonyos Ezeres nevű, románok lakta faluban kegyetlenkedtek, közel negyven embert lemészároltak, a rablás, fosztogatás itt sem maradt el, sőt a haditáborhoz vezető visszaúton Rózsa „harcosai” több falut is kifosztottak a Bánátban.

Bár hadbírósági eljárás nem indult a katonai körökben mindinkább megvetett betyársereg ellen, vezérüknek Pesten kellett számot adnia az elkövetett bűnökről. Rózsa Sándor arra hivatkozott: akármennyire igyekezett, csapatát nem bírta megfegyelmezni. Végül Kossuthnak jutott főszerep abban, hogy az ügyet december közepére elsimították, és Rózsát végleges amnesztiában részesítették.

Ám 1848 végére, újabb közfelháborodást okozó rablások, fosztogatások után, szétszéledt a Rózsa vezette „betyárdandár”. Vezérük, mit sem törődve a szabadságharc további kimenetelével, ménesmester lett egy Szeged közeli tanyán. 1849-ben összeköltözött (más források szerint összeházasodott) egy tápéi szolgálólánnyal, bizonyos Bodó Katalinnal, akitől akkorra már két gyereke is született. Egyiküket Györgynek, míg testvérét Sándornak keresztelték el.

Tízezer pengős vérdíj  

A szabadcsapat „hősi” tetteit nem feledve a szabadságharc bukása után már ősszel megkezdték felkutatását, de Rózsa, családját hátrahagyva ismét eltűnt az alföldi pusztaságban, pedig tízezer pengős vérdíjat is kitűztek a mindinkább legendává nőtt betyár kézre kerítése érdekében.

Végül 1857 májusában fogták el a betyárvezért, bizonyos Katona Pál Szeged közeli tanyáján. Itt Rózsa, attól tartva, hogy korábbi bizalmas embere elárulta, házigazdájára támadt. Dulakodni kezdtek, lövés is dördült, majd a rettenthetetlen betyárt Katona felesége ütötte le egy fejszével. Nem sokkal később már a szegedi vár mélyén őrizték a betyárt.

Mivel az ellene indított vizsgálat során egyetlen vádat sem sikerült bizonyítani, a becses foglyot Budára vitették, s végül 1859 februárjában kezdődött meg Rózsa Sándor pere. A vádló azt a Rózsa Sándort, akiről olyan hírek jártak, hogy tucatjával követte el a szörnyű vad bűnöket, „csupán” ötrendbeli gyilkosság, két gyilkossági kísérlet, egy rablógyilkosság három rablás és hétrendbeli súlyos testi sértés miatt akarta halálra elítéltetni.

A bíróság nem is volt elnéző. Kötél általi halálra ítélték a betyárkirályt, s ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta. De nem úgy a császár: Ferenc József. Tanácsadói talán arra figyelmeztették, az akasztással mártírrá tennék a betyárt, vagyis sokkal jobb lesz „politikai szempontból” ha élete végéig egy börtön mélyén vezekel bűneiért, ezért (vagy másért?) 1859 júniusában Ferenc József megkegyelmezett Rózsának.

A betyárvezér előbb Kufstein várába került, innen 1865-ben vitték át a csehországi Theresienstadt börtönébe. Itt Rózsa már szabadulásában is reménykedhetett, mivel időközben a császár 15 évi börtönre enyhítette az eredetileg halálig szánt raboskodást. A kiegyezés után Rózsa Sándor megismerkedhetett Pétervárad börtönével, majd 1868 áprilisában a Mária Valéria hercegnő születésekor hirdetett amnesztia megnyitotta Rózsa cellájának ajtaját.

Az alföldi betyárok még ekkor is félelemben tartották a puszták népét. De nemcsak a pandúrokkal hadakoztak, hanem azt is szerették volna bebizonyítani, hogy a modern kor vívmányait is képesek sikerrel megtámadni.

Ráday gróf tőrbe csalta?

Sándor bátyánk nevét legközelebb már egy vonatrabláskor említik. Ezt a ma már nem létező Puszta-Péteri vasútállomás közelében (ma: Petőfiszállás) vezényelte le egy bizonyos Csonka Ferenc, akiről az hír terjedt el, hogy Sándor bátyánknál sokkal kegyetlenebb martalócként fosztogatott a pusztában. Ám az ő személyét annyira beárnyékolta a Rózsa Sándort körbeölelő dicsfény, hogy sokan még ma is úgy tudják, ezt a vonatrablást Sándor bátyánk tervelte ki. 1868. december 8-án éjjel egy erdős rész fái között feszítették fel a talpfa szögeit és kiemelték az egyik sínszálat, majd elbújtak a fák mögött, és töltött fegyverekkel várták a Kiskunfélegyháza felől érkező vonatot.

A tíz óra körül ért oda a III. számú személyvonat mozdonya jobbra dőlt, három kocsit magával rántott, de nem borultak fel. A betyárok a postakocsit keresték, de hiába mert ilyen nem volt a szerelvényben.  Viszont az utasok között ült egy katonatiszt és három felfegyverzett katona is, Erre persze nem számítottak a betyárok, akik gyorsan, zsákmány nélkül tűntek el az erdőben, és szekereken menekültek tovább.

Nem sokáig bujkálhattak, ugyanis a támadás után minden korábbinál nagyobb erővel és szigorral indult rohamra az államhatalom a betyárvilág felszámolására. Gróf Ráday Gedeont nevezték ki királyi biztosnak Szegedre, aki rövid idő alatt központi irányítású nyomozóhálózatot épített ki. Egy hónapon belül a szegedi vár börtönében ült az összes vonatrabló, kivéve a betyárkirályt.

De Rózsa Sándor is hamar Ráday kezére jutott, ugyanis a ravasz grófnak mégis sikerült tőrbe csalnia. Hogy miképpen, máig nem tisztázott. Ami viszont tény: Rózsa Sándor szabad akaratából lépett be a rettegett szegedi vár kapuján, ahol elfogták. Az újabb perre éveket kellett várni, közben Rózsa Sándor többször is sikertelenül próbált megszökni.

1872 végén ült össze a bíróság a szegedi várban, és végül 21 rendbeli rablás, 9 lopás és egy gyilkosság miatt 1873-ban halálra ítélték a betyárvezért.

Rózsát a szamosújvári börtönbe szállították. Több mint egy éve raboskodott már a halál árnyékéban, amikor megérkezett Ferenc József újabb levele: a halálos ítéletet ismét életfogytig tartó börtönre változtatták. Sándor bátyánk jó magaviseletű rabként élte le hátralevő éveit, majd 1878. november 22-én, 65 éves korában gümőkór végzett a leghíresebb magyar betyárral, akinek a hallhatatlanságot szép mesékből szőtt legendák biztosítják.

Bátyi Zoltán

 

Apagyilkosságért 18 év börtön

magyar noir
2017.10.16.

Dögöljön már meg” – megölte magatehetetlen apját a gádorosi nő..A vádlott előzetes letartóztatása előtt munkanélküli volt, és korábban már követett el bűncselekményeket (személyi szabadság megsértése, testi sértés) édesapjával szemben, amiért el is ítélték.

Szerelmes férfiak, kegyetlen gyilkosok

magyar noir
2017.10.02.

Féltékenységből elkövetett emberölés. Megszámolni sem lehetne, hány bűnügyi tudósításban szerepelt már ez a „jellemzés”, amikor a bűn okát kutatták, elemezték. Korábban már én is írtam néhányról blogomban. De hogy középiskolás ölje meg 54 késszúrással a barátnőjét, talán még ebben a bűnsorban is kivételesen megrázó múltidézésnek számít.

Késsel kaszabolta halálra szerelmét a börtönőr

Megdöbbentő hír szaladt körbe az országban 2007 augusztusában. A brutális emberölés ténye azért volt különösen felkavaró, mert a gyilkosságot a Szegedi Fegyház és Börtön, a Csillag egyik körletfelügyelője követte el. F. Roland törzsőrmesteri rendfokozatban éppen olyan rabok őrzésével volt megbízva, akik közül nem is egyet éppen emberölés miatt küldött rács mögé a bíróság. 

Anyja csalta gyilkolni a fiát

magyar noir
2017.09.20.

Milyen anya az, aki emberölésre buzdítja saját gyermekét? És milyen fiú lehet az olyan, aki kamasz fejjel még segít is az anyjának gyilkossági tervet kovácsolni? Ha erre nem is kínálhatok pontos választ, közös történetük mindenképp elgondolkodtató fejezete a magyar bűntörténelemnek. 

„Te leütöd, én meg majd megfojtom, és elvesszük a nyugdíját!”

Elképzelhető, hogy a tervet csupán egy ilyen mondatban foglalta össze az asszony. A kiszemelt áldozatra, egy nyugdíjas férfire a kunbajai ABC áruházban figyelt fel anya és fia 2005. április 29-én délelőtt.

Horogkeresztet vésett a meggyilkolt lány hátába

Amikor a bírói tanács elnöke feltette a tárgyalás elején szokásos kérdést „Hozzájárul-e ahhoz, hogy róla a sajtó kép- és hangfelvételt készítsen?”, a vádlott, A. Péter a teremben ülőket meglepő mondattal válaszolt:

– Olyan szörnyű bűnt követtem el, hogy úgy érzem, vállalnom kell a következményeket, a nyilvánosságot, és az ezzel járó szégyent is, így hozzájárulok.

Hogy mi volt ez a bűn?

A korábban kétszer büntetett, nőtlen, gyermektelen, hentes és mészáros szakképesítéssel rendelkező Péter, aki Kalocsán dolgozott hentesként, rövidebb párkapcsolatai után 2007 márciusában esett nagy szerelembe  Gyöngyvérrel. Kapcsolatuk nem volt zavartalan, mert

a fiú sokat féltékenykedett,

holott erre a lány nem adott okot. Péter a veszekedésekkor még azt is igyekezett megszabni neki, milyen ruhákat hordjon Gyöngyvér, kikkel találkozzon, és előfordult, hogy nyilvános helyen is számon kérte a lányt. A fiú időnként leittasodott, ilyenkor vendéglőkben hangoskodott, másokkal agresszíven viselkedett. Korábban is ilyen felhevülten elkövetett bűncselekmények után ítélték el súlyos testi sértés és garázdaság miatt.

2008 végén rövid ideig a szerelmesek együtt éltek a fiú édesapjának kalocsai lakásában, ahonnan Péter 2009 februárjában albérletbe költözött. Új ptthonát nemzeti szocialista jelképekkel díszítette. Falra került egy német birodalmi jelzéssel ellátott, sas címeres, valamint egy fekete alapon halálfejes, és két horogkeresztes zászló. A fiúnak horogkeresztes karszalagja is volt, valamint önvédelmi célra még korábban két kést is rendelt, amit a szobájában tartott. A nemzetiszocialista, neonáci eszmék iránt érdeklődő Péter a számítógépén is tárolt náci ideológiát hirdető írásokat, képeket. Ezek között megtaláltak a vizsgálat során egy olyan videofelvétel, amelyen két orosz neonáci egy kaukázusi embert lefejez.

A lány személyes holmijainak egy részét ebbe az albérleti szobába vitte. Naponta találkozott a fiúval, többnyire az éjszakákat is együtt töltötték, de már nem éltek együtt. Kapcsolatuk továbbra sem volt zavartalan, a fiú azt is megtudta, hogy szerelme már új kapcsolatban látja a jövőt.

Április 20-án Péter Budapestre utazott,

ahol öngyilkosságra gondolt.

Reggel és délben is nyugtató tablettákat vett be, de mivel nem érezte a hatását, a feszültsége oldására vásárolt két deci Hubertust, amit a buszon meg is ivott. Hazaérkezve a kalocsai buszmegállóban összetalálkozott a lánnyal, elmondta neki, hogy öngyilkos akart lenni, de még ahhoz is gyáva volt. Majd abban maradtak, hogy a lány aznap este felkeresi Pétert.

A fiú attól félve, hogy a tervezett beszélgetés esetleg nem vezet eredményre, ismét öngyilkosságot tervezett, de végül nem mert végezni magával. Inkább megivott majdnem egy üveg Hubertust, leittasodott, és sms-ben kérte szerelmét, hogy hamarabb jöjjön. Gyöngyvér 18 óra körül meg is jelent Péter albérletében, ahol a fiú részegen, féltékenysége miatti indulatában egy tőrkéssel a védekezni próbáló lányt hasba szúrta. Majd újabb szúrást mért a lány hátára, aki a földre rogyott. Ekkor Péter kétszer, ökölbe szorított kézzel megütötte, és több metszéssel átvágta a lány nyakát. Le akarta vágni a lány fejét,

de ez végül nem sikerült neki. Később a már halott, hason fekvő lány ruháját felhúzta, és hátán a másik, úgynevezett túlélő késével, több vágással, metszéssel horogkeresztet formáló sérüléseket, valamint további metszett és vágott sérüléseket okozott. Az orvosszakértő megállapításai szerint a gyilkos négy sérülést ejtett a lányon halála előtt, további tízet pedig már akkor, amikor a lány már élettelenül feküdt az ágyon.

Ezután Péter a falon lévő horogkeresztes zászlót, amit egyébként a náci eszmék iránt szintén vonzódó lány varrt szerelmének, leszedte, ezzel a  holttestet letakarta, majd egy szőnyeget is ráterített. Elhagyva a tett színhelyét elment édesapja lakására, ahol előbb apja élettársának, később a munkából hazahívott apjának elmondta, hogy megölte Gyöngyvért, majd édesapjával együtt bementek a Kalocsai Rendőrkapitányságra, ahol a vádlott beismerő vallomást tett.

Mindent mérlegleve ezek után különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. március 25-én az akkor 23 éves A. Pétert, 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében, Péter és védője enyhítését kérve nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol a 15 évi szabadságvesztés büntetést életfogytig tartó fegyházra súlyosítottál, kimondva: hogy a vádlott feltételes szabadságra legkorábban 30 év kitöltése után szabadulhat.

– Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye – hangzott el a teremben a jogerős ítéletet záró mondat. Ekkor Péter újabb meglepetéssel szolgált – szót kért a bírótól. De mire megkaphatta volna, már beszélt is:

– Azt szeretném elmondani, hogy büntetésemet nem tartom eltúlzottnak, ugyanis egy megölt ember életét nem lehet években mérni – hangzottak szavai, majd rabláncon vezetve kiballagott a teremből.

 

Bátyi Zoltán

 

Az utolsó „Csillagos” kivégzés krónikája

magyar noir
2017.09.03.

„Vissza kellene állítani a halálbüntetést!” Számos ilyen üzenetet kaptam az elmúlt hónapokban olyan emberektől, akik olvassák magyar noir címmel írt blogom gyilkosokról szóló történeteit. Meggyőződésem, a kivégzést követelők közül senki nem tudja pontosan, hogyan „rendeztek meg” egy akasztás a Kádár-korszak utolsó éveiben Magyarországon. Ezért is teszem közzé egy olyan, valaha büntetés-végrehajtásban dolgozó bévés tiszt visszaemlékezéseit, aki pontosan elmeséli, hogyan zajlott egy államilag elrendelt gyilkolás.

Testvérével ment ölni a békéscsabai szerelmes

magyar noir
2017.08.28.

L. Csaba jól ismerte az igazságszolgáltatás ügymenetét, amikor megismerkedett V. Eszterrel, hiszen korábban többször is elítélték különböző bűnökért. Nem is egyszer lopás miatt vonták felelősségre, máskor súlyos testi sértés, netán orgazdaság miatt kellett leülnie a vádlottak padjára. A kamaszlányt azonban ez nem zavarta, talán abban bízva, hogy a szerelem majd megváltoztatja kedvesét. Négy éven át, 2005 és 2009 között élettársi kapcsolatban élt a közmunkásként dolgozó, korábbi kapcsolatából származó két gyerekével vajmi keveset törődő, hat osztályt végzett, semmilyen szakképesítéssel nem rendelkező Csabával Tiszapüspökiben.

Kecskeméti maffiaper: több mint 60 év fegyház a bűnösöknek

magyar noir
2017.08.23.

Az elmúlt napokban a magyar sajtó rengeteget foglalkozott a májusi, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd személyével, aki az úgynevezett „kecskeméti maffiaper” egyik elítélje volt. Ezért érdemes felidézni, pontosan miről is szólt a 10 évvel ezelőtt zárult  tárgyalás, miért szabott ki jogerősen több mint hatvan év szabadságvesztést a vádlottakra a Szegedi Ítélőtábla. 

„Még az utcát is fegyveres rendőrök zárták ma (hétfőn) a Szegedi Ítélőtábla épületénél, amelybe a „kecskeméti maffiaper” vádlottjait kísérték másodfokú tárgyalásra a fegyőrök. Csak korábban akkreditált újságírók mehettek a bíróságra, valamint a vádlottak egy-egy hozzátartozója lehetett jelen. Kitiltották az utcából az autókat, az ott lakók pedig csak igazolvánnyal mehettek haza. Nem csak az utcában, hanem az épületen belül is rendőri készültség volt tegnap. Mintegy ötven géppisztolyos, álarcos kommandós zárta a folyosókat, a tárgyalóteremben az újságírókat jobbra, a hozzátartozókat balra ültették, legvégül pedig a megbilincselt vádlottak érkeztek, és 9 órakor megkezdődött a per.”

Ezzel a cikkel vezette be a kecskeméti maffiaper néven elhíresült bűnügy tárgyalását a baon.hu, Bács-Kiskun megye hírportálja 2006. október 2-án. 

Mit követtek el a vádlottak? 

A jogerős ítélet szerint R. László I. rendű vádlott az 1990-es évek közepétől egy bűnszervezetet irányított első számú vezetőként. A bűnszervezeten belül irányítási, döntési joggal rendelkezett M. Péter II., Cs. Zsigmond III., F. Attila IV. és M. Richárd V. rendű vádlott is. A többiek – és további, ismeretlenül maradt személyek – a feladatok végrehajtói „a bűnszervezet katonái” voltak.

A vezető pozíciót betöltő 5 férfi és a közvetlen irányításuk alatt elhelyezkedő tagok a bűnszervezettől havonta jelentős összegű „állandó fizetést”, továbbá az ügyek intézéséhez gépkocsit, telefont kaptak.

A bűnszervezet legális és illegális tevékenységet is folytatott. Illegális munkálkodásuk során elsősorban Budapesten vendéglátósoktól, taxisoktól, esetenként gazdasági bűncselekményeket elkövető, kívülálló személyektől védelmi pénzeket szedtek.

A legális üzletkörbe régiségbolt, éttermek és teniszpálya üzemeltetése tartozott. A bűnszervezet ellenőrzése alatt állt több budapesti és Balaton-parti szórakozóhely. Az illegális és legális tevékenységekből származó bevételekről az I. rendű vádlott, R. László vádlott rendelkezett, ő döntötte el, hogy ki milyen arányban részesedik a bevételből. A bűnszervezetnek működése során különböző személyekkel jelentős nagyságrendű – több százezer dolláros – anyagi vitája keletkezett, ezek megoldására és a szervezet Balaton-parti térnyerésének érdekében erőszakos megoldásokat terveztek. Ebben szerepelt a Balaton-parti szórakozóhelyek többségét „védő” személyeket irányító T. Tibor megölése is.

2004 tavaszán a bűnszervezet irányításában résztvevők megegyeztek abban, hogy 

T. Tibort külföldi bérgyilkosokkal megöletik. 

Az ismeretlenül maradt bérgyilkosok a megbízóktól motorkerékpárt és lőfegyverek biztosítását kérték, és azt tervezték, hogy motorkerékpárról, mellette elhaladva lövik le T. Tibort. A Honda motort az eljárás során be nem azonosított személy álnéven megvásárolta. R. László pedig N. Endrigonak és a szervezet egy másik szerb állampolgár tagjának megbízást adott Szerbiából sorozatlövő és maroklőfegyverek, lőszerek és egy távcsöves puska, valamint robbanóanyag beszerzésére. Ebbe az ügyletbe bevontak további külföldieket is. A szerbiai „fegyverkereskedőkkel” telefonon egyeztették az igényelt fegyverek fajtáját, mennyiségét, árát, Magyarországra juttatásának módját. A bűnszervezet egyik magyar, útlevéllel rendelkező tagját megbízták azzal, hogy személyesen is tárgyaljon Szerbiában a fegyverek szállításáról, őt telefonon keresztül irányították.

A megállapodásoknak megfelelően 2004. július 27-én a szerb fegyvercsempészek magyar területen átadtak 2 gépkarabélyt, 3 pisztolyt, egy távcsöves puskát, hangtompítót, 206 darab különböző töltényt, amit végül Budapesten rejtettek el.

R. László a fegyverek megszemlélése után újabb fegyverszállítmány beszerzésére adott utasítást azzal, hogy annyit vegyenek, amennyit bírnak.

Az előzővel azonos módon szervezett megrendelés eredményeként 2004. augusztus 3-án 3 pisztolyt, 1 géppisztolyt, 1 gépkarabélyt, 130 darab különböző töltényt, 1 gránátindítót, 1 hangtompítót csempésztek be az országba. Ezeket az I. rendű vádlott utasítása szerint Kecskeméttől „előfutó” kísérettel kellett volna Budapestre szállítani, de szállítót és az előfutónak Budapestről érkezett VII., VIII. r. vádlottat Kecskeméten egy benzinkútnál elfogták a rendőrök.

Mindezeket figyelembe véve, több napon át tartó tárgyalás után 2006. október 6-án hirdetett ítéletet a Szegedi Ítélőtábla a bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt R. László és társai ellen indított büntetőügyben. 

A Szegedi Ítélőtábla a következő ítéletet hozta: 

R. Lászlót emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás miatt 12 év fegyházra, 10 év közügyektől eltiltásra, M. Pétert emberölés előkészülete és fegyvercsempészethez nyújtott bűnsegély miatt 10 év fegyházra, 8 év közügyektől eltiltásra, Cs. Zsigmondot emberölés előkészülete miatt 5 év fegyházra, 5 év közügyektől eltiltásra, F. Attilát ugyanezen bűncselekmény miatt 6 év fegyházra, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

M. Richárd emberölés előkészülete és fegyvercsempészethez nyújtott bűnsegély miatt 8 év fegyház, 7 év közügyektől eltiltás, N. Endrigo fegyvercsempészetre felbujtás bűntette miatt 10 év fegyház, a Magyar Köztársaság területéről történő végleges kiutasítás, Z. Imre  és Á. Zsolt társtettességben, folytatólagosan elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt 5 év fegyház, 6 év közügyektől eltiltás büntetést kapott.

G. Nándor IX. rendű vádlott esetében a táblabíróság helybenhagyta az I. fokú bíróságnak az emberölés előkészülete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól hozott felmentő ítéletét.

A Szegedi Ítélőtábla az I. – VIII. rendű vádlottakkal szemben a büntetést bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt, N. Endrigo esetében többszörösen visszaesővel szemben tekintette kiszabottnak.

Az ítélet ugyan jogerős volt, de a nyolc vádlott és védőik felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságra. Ezeket a kérelmeket azonban a LB, fenntartva a Szegedi Ítélőtábla jogerős döntését, elutasította, így 2007 októberében végleges lezárul a büntetőügy. 

Bátyi Zoltán