Blogolj!

Hóhéros üdvözlet, akasztófás Miskolcról

magyar noir
2018.07.19.

Különleges képeslapot találhat az interneten az, aki beüti Bali Mihály nevét, és hozzáteszi: hóhér. A képen ugyanis szerepel még egy személy, bizonyos Regula Ede, aki nem más, mint Bali uram egyik áldozata. Hogy valaki ilyen képeslapon küldjön üdvözletet Miskolc városából? Ja, kérem, az akasztófahumor nem mai találmány...

Bali Mihályról, az egykoron híres-hírhedt hóhérról korábban már írtam. Akkor egy több mint százéves képeslap illusztrálta a cikket, amelyen a fent már említett Regula Ede mellett egy bitófa rajza lephette meg az olvasót. Bali uramról ezért most csak annyit idéznék fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában a második olyan ember volt, aki betölthette az állami ítélet-végrehajtói állást. Kozarek Ferenc, az első „főhóhér” 1894-ben nyugdíjba vonult. A megüresedett állásra kiírt pályázaton a boszniai háborúban a török ellenségen ügyesen-gyorsan végrehajtott akasztásaival már hírnevet szerzett Bali Mihály faddi gazdálkodó nyerte el ezt a fontos posztot. Ő aztán, járva Magyarországot, megfordult minden olyan börtönben, ahol éppen hóhérra volt szükség.

De ki volt Regula Ede?

„A Borsod megyei Edelény nagyközségben, Miskolctól alig egy órányi kocsiútra 1911. augusztus 8-án éjszaka a faluszéli, sekély vizű Boldva patak melletti zsúpfedeles kis sárga csárdában embertelen gonosztettet követtek el: megölték és kirabolták a 30 esztendős Czeizler Henrik csárdásgazdát, fiatal feleségét, Czeizler Henrikné Deutsch Rózát és lánytestvérét, Czeizler Ilonkát. A bűntettet hajnalban fedezte fel egy béresasszony, aki pálinkáért indult a csárdába. A csárdásgazda széthasított fejjel az ágyában, míg felesége nem messze tőle vértócsában, élettelenül feküdt. Ilonka szintén véres fejjel, öntudatlanul feküdt, de még életben volt. Súlyos koponyasérülései okán a miskolci Erzsébet-kórházba szállították, hatósági személyek őrködtek mellette éjjel-nappal, hátha mond valamit a szörnyű tettről. Ám ajkát élet s halál közötti négy napos vívódás után csak ennyi hagyta el: Mama, mama! Segítség, jaj!” Anélkül, hogy eszméletre tért volna, meghalt”

– jelent meg a borzalmakról beszámoló írás a korabeli sajtóban. És nem sokkal később már azt is tudta ország-világ, hogy a hármas gyilkosság bizonyos Regula Ede asztalossegéd követte el.

Az ügyben nyomozó csendőrök ugyanis a talált nyomok alapján gyorsan megállapították: csakis olyan ölhetett a csárdában, aki jól ismerte a helyszínt. Emellett a Boldvában megtalált balta nyele olyan zöld posztóval volt beleerősítve a fejbe, amilyen anyagot iparosok, így az asztalossegédek is szoktak kötényként magukra kötni. Regula menyasszonya, Zsóka Teréz bejáratos volt a csárdásékhoz. A lagzira készülő rablógyilkos (mert hogy a tettes elvitte a kasszában talált pénz mind egy szálig, hogy így alapozzon meg anyagilag egy jó házasságot…) nem is lehet más, mint Regula – vélték a csendőrök. És igazuk is lett. Persze nem volt nagyon nehéz dolguk, mert a nem túl eszes Regula

számos bűnjelet kínált feldolgozásra

a nyomozóknak.

„Kiderült, hogy Miskolcon borbélynál járt, ahol történetesen az edelényi szabó épp a szörnyű tett részleteit mesélte a többi vendégnek. Hallgatva az elbeszélést, Regula izgatottsága egyre csak növekedett, ellepte a veríték, amelynek szagát nem állta az inas, ezért sietett a beretválkozással. Később látta azt is, hogy Regula térdig sáros, pedig akkor napok óta tikkasztó, száraz idő volt. Cipőjét maga tisztította, a vérnyomokat körmével kaparta le. Mosakodás közben látható volt nyakán háromujjnyi vastag alvadt vér. Új gallért és nyakkendőt kötött remegő kezével, miskolci urakat felülmúlva, negyven filléres borravalót adott. Mindezen furcsaságok után nem csoda, hogy a borbélyüzlet teljes személyzete felismerte ábrázatát, amikor a csendőrök bemutatták Regula fényképét”

– idézem ismét a régen volt újságíró szavait.

Miután az apja felismerte a patakban talált fejszét, Regula nyaka körül – igaz, ekkor még csak jelképesen –, de szorult a hurok. A 21 éves éppen csak elmúlt ifjú be is ismerte egyedül elkövetett tettét. Később, érezvén, hogy az a hurok egyre inkább köteles valósággá válhat, tettestársakat, meg vallatáskor alkalmazott csendőri erőszakot emlegetett. De ez sem segített rajta. Mint ahogy az sem, hogy a csendőrök, ki tudja miért, a Boldvából kiemelt másik baltát „elfelejtették” a bűnjelek közé tenni.

A nem éppen hibátlan, számos kétséget felvető bizonyítási eljárás miatt a közvélemény azt hitte, Regula megússza egy életfogytig tartó tömlöcbe vettetéssel. Ám az ítélet így szólt:

„Őfelsége a király nevében! Miután az esküdtek a hozzájuk intézett fő kérdésekre hétnél több igennel feleltek, ennélfogva a királyi Törvényszék mint esküdtbíróság három rendbeli gyilkosság büntette miatt és egy rendbeli rablás büntette miatt kötél általi halálbüntetésre ítélte Regula Ede vádlottat.”

Amikor a Kúria a semmisségi panaszt elutasította, Miskolc polgárai már a z akasztásra készülhettek. Mai ésszel felfoghatatlan, ám akkor mi sem volt ennél természetesebb:

belépőjegyeket lehetett vásárolni Regula kivégzésére,

1912. március 14-dik napjára. Mivel egy nappal korábban a budapesti személyvonattal megérkezett Bali Mihály állami hóhér és két segédje (akkor: pribékeknek szólíttatva), akiket több száz fős tömeg várt a pályaudvaron, már semmi akadálya nem volt a kivégzésnek.

„Reggel óriási közönség tolongott a törvényszék épülete előtt, belépőt azonban csak kétszázan kaptak. A szomszédos épületek tetejéről is sokan nézték azonban az eseményeket. Kínos feltűnést keltett az áldozatok családjának jelenléte. Felolvasták a Curia végzését, amit Regula oldalán a lutheránus lelkésszel, összekulcsolt kézzel hallgatott meg. Majd saját lábán ment föl Regula a bitó lépcsőjén, s mialatt a pribékek a kezét kötözték, hátra is szólt a hóhérnak: Kérem, csak gyorsan!"

– olvashatták a pontos beszámolót a kivégzés után az ügy iránt érdeklődők.

A cikkből egyébként az is kiderül: a hóhér 7 óra 17 perckor hurkolta nyakára a kötelet, s fehér kendőt borított az arcára. A törvényszéki orvosok több ízben megvizsgálták s 7 óra 34 perckor megállapították. hogy Regula Ede meghalt. Regula védőjének, dr. Lengyel Zoltánnak visszaemlékezésből tudjuk: a háromszoros gyilkos az akasztás reggelén egy rövid levelet adott át, amelyben megköszönte a védelmet és igazi akasztófahumorral búcsúzott el tőle.

„Abban az időben a kitűnő minőségű, illatos, egyiptomi Hyksos-cigarettát szívtam. Tárgyalás előtt, tárgyalás alatt Regulát is megkínáltam. Nagyon megszerette. A kivégzés reggelén is elszívott már egyet. Az utolsó percben kért még egyet. A finom cigaretta füstjét hosszan, mélyen, valóságos kéjjel szívta be tüdejébe. A második szippantásnál bejött a prófosz és hangosan rászólt: Dobja el a cigarettát, gyerünk! Regula rám nézett, eldobta a cigarettát és azt mondotta: Az én életemért, képviselő úr, nem kár, de ezért a Hyksos-cigarettáért biz’ Isten, nagy kár!”

– írta emlékirataiban az ügyvéd.

De hogy kinek jutott eszébe hóhérral, akasztásra váró ember képmásával és bitófával díszített miskolci üdvözlő képeslapot készíttetni a kivégzés emlékére, eddig még nem sikerült kinyomoznom…

Bátyi Zoltán

Szegedi szexpiac, megbilincselt szépfiúkkal

magyar noir
2018.07.17.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki 2015 decembere óta futtatott két szegedi nőt. A nagy hagyományokkal rendelkező szegedi szexpiacon közel sem ez az első eset, hogy pénzért árult „rapid-szerelmek” ügyében nyomoznak.

Illusztráció: pixabay.com

Ami a legfrissebb szegedi szexpiaci hírt illeti: a gyanú szerint a férfi több mit két éve előbb Belgiumban, majd Németországban és Dániában bérelt apartmanokban kínált szexmunkát egy szegedi nőnek. Emellett fenyegetéssel, majd fizikai erőszakkal egy másik szegedi nőt is rávett arra, hogy előbb Szegeden, majd Németországban dolgozzon prostituáltként. A gyanúsított felügyelete alatt álló nők keresetüket rendszeresen hazaküldték a férfinak. Még arra is ügyeltek, hogy a bűncselekményekből származó pénzt elrejtsék a hatóságok elől, ezért keresetük egy részét gyanúsított hozzátartozójának utalták.

A férfi naponta beszámoltatta szexmunkásait telefonon bevételeikről, közben nem feledkezett meg a folyamatos fenyegetésekről sem. Többször ki is utazott hozzájuk, hogy a megkeresett pénzt személyesen vegye el, valamint személyesen felügyelje a munkamenetet. Most egy darabig aligha kell repülőre szállnia, ugyanis az erőszakkal, fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntette, valamint kitartottság bűntette miatt indult eljárásban rács mögül figyeli a kinti eseményeket.

Hogy végül mennyi ideig élvezi majd az állam vendégszeretetét, még nem tudni. Az viszont tény, hogy az elmúlt évtizedekben

több tucat évnyi börtönt kiosztottak

már Szegeden (bűn)szervezkedő lányfuttatóknak a bíróságok. A sort még a 80-as évek közepén lezárult „Cukis-per” nyitotta meg. Erről korábban már itt írtam. De ez igencsak békebeli ügynek számít ahhoz a perhez képest, ami 2016 júniusában zárult jogerős ítélettel.

Akkor már több bűnnel is megvádolt, családi vállalkozásban prostituáltakat futtató csoport tagjai ültek a vádlottak padján.

De miért is?

Az egyik lány még 2008 elején ismerkedett meg D. K. II. rendű vádlottal, akinek barátnője lett. A férfi rábeszélte a lányt arra, hogy egy szegedi bárban táncoljon, majd később pénzért szexuális szolgáltatást is nyújtson. Ezzel napi 10-70 ezer forintot keresett, aminek nagy része persze a barátja zsebében landolt.

A nagyobb haszon reményében a barát rábeszélte a lányt, hogy a

bájait Hollandiában árulja

inkább, mert ott a prostitúcióval jobban lehet keresni. Számítása bevált: szexmunkása külföldön napi átlagban 400 eurót keresett. Egy hónap után a lány mégis visszajött Magyarországra, ahol ismét bárban és az út mellett is prostituáltként dolgozott. Majd még 2-3 alkalommal ment ki a barátjával Hollandiába, és a szexuális szolgáltatásért kapott pénzt megint csak átadta a férfinak.

Ekkoriban ismerkedett meg a lány a csapat több tagjával, barátja testvéreivel is.

Időközben a lány a II. rendű vádlottól gyermeket szült, majd a folyamatos bántalmazások miatt hazaköltözött a szüleihez. De a szakmát nem tudta abbahagyni: 2010 januárjától már saját zsebre „széplánykodott” márciusig, amikor megismerkedett az ügy másik sértettjével. A két ifjú hölgy elhatározta, hogy külföldön folytatja a prostitúciót, és ezért Olaszországban, Németországban és Hollandiában is kipróbálták, mennyire prosperál a szexpiac.

Mivel a külföldi útjaik során nem kerestek eleget, megegyeztek abban, hogy felveszik a kapcsolatot a II. rendű vádlottal. A férfi fel is ajánlotta a segítségét ahhoz, hogy a lányok Svájcba menjenek ki prostituáltnak.

Az „üzletbe” bekapcsolódott D. család több tagja is, D. T., az II. rendű vádlott testvére vitte ki a lányokat a kicsi, ám annál gazdagabb hegyi országba.

No persze ott sincs frankból a kerítés. Mivel a lányok nem kerestek elég jól a helvétek földjén sem, 2010 júniusában haza akartak utaztak Szegedre, amit D. T. és a a II. rendű vádlott próbált megakadályozni. Mondván: a befektetett összeget még nem térítették meg. Ekkor a lányok

Svájcban feljelentést tettek,

és D. T. ellen emberkereskedelem gyanúja miatt eljárás indult, le is tartóztatták. A lányok meg hazautaztak Szegedre.

Itt aztán a D. család több tagja tett arról, hogy ne legyen egy nyugodt percük sem. Egyiküket gyorsan lekapcsolták, és azzal fenyegették, ha nem sikerül D. T.-t kihozni a börtönből, akkor meg fogják ölni őt és az édesanyját is, a testvérét elrabolják, az apját meg börtönbe juttatják. Az I. rendű vádlott, aki a lányt meg is verte, eközben megbízta a korában rendőrként szolgálatot teljesítő VII. rendű vádlottat és az eljárás során ismeretlenül maradt társát, hogy a másik lányt is hozzák el abba a lakásba, ahol a D. család tanyázott. Ezt – rendőrnek kiadva magukat – meg is tették.

Ekkor aztán elszabadultak az indulatok. Valamennyi vádlott szidalmazta a fogva tartott lányokat, majd az I. rendű vádlott többször is elverte mindkét lányt. Beígérték: megölik őket, ha nem vonják vissza a Svájcban tett feljelentésüket. A vádlottak megszervezték azt is, hogy az egyik lány Svájcba kiutazzon és szóban is vonja vissza a korábban rendőröknek mondottakat. Ám ott már nem figyelhettek szavaira, így a lány a kihallgatásakor kitálalt: csak kényszerítése miatt vonja vissza vallomását.

Magyarországra visszatérve az egyik lányt D.-ék ismét foglyul ejtették, az I. rendű vádlott megöléssel fenyegette, amiért Svájcban ismét terhelő vallomást tett a testvérére. A lánynak végül sikerült megszöknie, és egy szegedi szupermarketben kért rendőri segítséget.

A nyolcvádlottas perben végül összesen több mint 60 év szabadságvesztést osztott ki a bíróság, ebből 43 év fegyház a D. család ügyben szereplő tagjainak jutott.

Bátyi Zoltán

Harminc évvel az utolsó kivégzés után

magyar noir
2018.07.14.

Bűntörténeti dátummá lett hazánkban 1988. július 14-e. Ugyanis azon a csütörtökre eső napon hajtották végre az utolsó kivégzést Magyarországon. Vadász Ernő rablógyilkost vezették bitó alá a Budapesti Fegyház és Börtönben.

Ilyen volt a bitófa...

Az éppen 30 éve történt kivégzés tényéről az MSZMP központi lapja, a Népszabadság számolt be, meglehetősen szűkszavúan.

„Végrehajtották a Vadász Ernő 28 éves tiszacsegei lakosra kiszabott halálos ítéletet csütörtök hajnalban.”

Arról viszont bővebben is írtak, miért ítélték halálra a férfit.

„A büntetett előéletű, csavargó életmódot folytató Vadász Ernő 1986. december 10-én – a szintén bűnöző L. István tiszacsegei lakossal – az utcán lesben állva várta az 53 éves J. Imrét, majd leütötte, és fejbe rúgta a szerencsétlen embert. A magatehetetlen férfit tovább rugdosta, a száját egy zacskóval befogta. Nem találtak pénzt az áldozatuknál, így elvették a nála lévő fél liter pálinkát, az öngyújtóját és a személyi igazolványát. J. Imre a helyszínen meghalt. Vadász Ernő és társa ezután H. József házába tört be, ahonnan 710 forint értékben ingóságokat vitt el. Utána útjuk a Tiszacsegei ÁFÉSZ kisvendéglőjébe vezetett, ahonnan 5 ezer forintot és egy 400 forint értékű számológépet tulajdonítottak el.”

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság egyébként 1988. január 12-én Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt ítélte halálbüntetésre. A Legfelsőbb Bíróság az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, és az első fokú bíróság halálos ítéletét helybenhagyta. A kegyelmi kérelem elutasítását követően hajtották végre a halálos ítéletet.

„A halálbüntetés megszüntetését megelőző tíz évben összesen 24 embert akasztottak fel. A legfiatalabb kivégzett bűnöző 21, a legöregebb pedig 57 éves volt. A kivégzettek zömét 30 és 40 éves kora között vitték a bitó alá. A huszonnégyből mindössze ketten vették tudomásul a halálos ítéletet, a többiek mind fellebbeztek, valamennyien eredménytelenül. Ők mind civilek voltak. A 80-es években katonatiszteket is ítéltek halálra nem katonai bűncselekmények miatt. Ők végül kegyelmet kaptak”

– tudtam meg a Kádár-korszak utolsó évtizedének halálos ítéleteit és kivégzéseit tanulmányozó-kutató dr. Sárközy Szabolcstól, a Kecskeméti Törvényszék büntető kollégiumának vezetőjétől.

Hozzáteszem: a kivégzett 24 ember mindegyike férfi volt. Nőt utoljára 1969. február 2-án az egri börtön udvarán akasztottak fel. A Diósgyőrben 1915-ben született Besze Imréné Bigló Erzsébetet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték halálra. Róla ennyit tudhatott meg a közvélemény a kivégzést követően:

„Besze Imréné többszörösen büntetett előéletű gyöngyösi lakos 1967 szeptemberében a 72 éves Kertész Lajosnét baltával agyonverte, pénzét pedig eltulajdonította. Ezért Besze Imrénét az Egri Megyei Bíróság halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta, az Elnöki Tanács az elítélt kegyelmi kérvényét elutasította. Az ítéletet csütörtökön végrehajtották.” (Népszabadság, 1969. február 7.)

Egyébként halálos ítéletek még Vadász Ernő kivégzése után is születtek, de azokat már nem hajtották végre. Az Elnöki Tanács elnöke Straub F. Brunó, majd Szűrös Mátyás, aki, aki az Országgyűlés elnökeként, ideiglenes köztársasági elnökként 1989. október 18-a 1990. május 2-a között gyakorolhatta a kegyelmezési jogot, élt is ezzel. A bitó alól így menekültek lettek később azok, akiket „kegyelmes úrként” emlegettek börtöntársaik, és akik 20 év fegyház kitöltése után szabadulhattak. Több „kegyelmes úr” (így a már említett egykori katonatisztek), ma is itt él közöttünk.

A halálbüntetést egyébként az Alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek, és e döntés nyomán 1990-ben meg is szűnt e büntetési nem.

Bátyi Zoltán

Már 13 éve nem találják a horgosi Szalma család gyilkosait

magyar noir
2018.07.10.

A Tisza partján már lassan 25 éve azt vitatják az emberek, ki végezhetett a szegedi Z. Nagy Bálint cukrásszal és családjával. Szegedtől alig húsz kilométernyire, a vajdasági Horgoson 2005 óta tisztázatlan, miért és kik gyilkolták le a Szalma családot. Csongrád megye székhelyén négy ember halt meg egyetlen éjszaka, Horgoson hat holttestet találtak.

Itt történt a brutális horgosi gyilkosság. Fotó: vajma.info

Csak nem szabadult ki Magda Marinko? Netán a martalócai végeztek Szalmáékkal? Még ilyen kérdések is felmerültek 2005-ben, amikor február első napján a horgosi Szalma család hat tagjának holttestét találták meg a magyar-szerb határ vajdasági oldalán. Azóta persze kiderült, semmilyen összefüggés nincs a két családirtás között. Arról nem is beszélve, hogy Marinko rácsok mögött ülve tagadja, hogy bármi köze lett volna Z. Nagyék megöléséhez. Ám nem csoda, hogy a két rendkívül borzalmas és talányos eset összevetésére sor kerülhetett, már csak a helyszínek közelsége és a gyilkosságok brutalitása miatt is. De mielőtt még csokorba kötném az összes találgatást, ami a több mint 13 éve felderítetlen Szalma-gyilkossághoz kötődik, nézzük meg, mik a bizonyítható tények.

A már oszlásnak induló holttestekből azt állapították meg a szerb nyomozók 2005 telén, hogy a gyümölcstermesztéssel foglalkozó, és abból meggazdagodott Szalma családot feltételezhetően egy héttel korábban,

január végén, vélhetően 24-én végezték ki.

A gyilkosok két házban is öltek – Szalma Nándor (40 éves) felesége, Nelli (34) és két kisgyermek, Dávid (12) és Bettina (8) holttestét a tehetős család hatalmas házában fedezték fel. A telek másik felében, jóval szerényebb körülmények között laktak a nagyszülők. Szalma József 65, míg felesége Jolán 59 évesen vált áldozattá A máig ismeretlen tettesek mindannyiukkal könyörtelenül végeztek.

„Annyi szinte bizonyos, hogy az esti órákban történt a családirtás, mert a gyerekek 24-én még voltak iskolában, sőt Dávid a délutáni hittanórán is részt vett. Az is napvilágra került, hogy Nándorral és családjával lőfegyverrel végeztek. A családapát az ebédlőben, feleségét a kisszobában, a kisfiút a fürdőszobában, a kislányt pedig bátyja szobájában lőtték le. Az idős házaspárt pedig késsel szúrták le saját házukban. A feltételezések szerint az asszony éppen mosogatott, a férfi, akit hét késszúrással öltek meg, a fotelban ült. Miután kivégezték őket, a raktárba vitték a holttesteket”

– írta 2016 februárjában megjelent cikkében Kabók Erika, a vajdasági Magyar Szó újságírója.

Miközben a rendőrség szinte semmilyen konkrét bizonyítékot, sikert eredményező nyomozati cselekményt nem tudott ennyi év alatt felmutatni,

a pletykagyártók színes képet festettek

az ügyről. 1./ Albán vagy ukrán bérgyilkosok végeztek az egész családdal, 2./ A maffia tette. 3./ a bérgyilkosság megrendelője egy magyar üzletember lehetett. 4./ Hatalmas adóssága volt a fiatal férfinak, a kölcsönt nem tudta visszafizetni, ezért irtották ki a családját. 5./ Etnikai hátterű leszámolásról lehet szó, magyargyűlölő szerbek a tettesek.

Bár ez utóbbi állítás szinte napok alatt megdőlt, a többi híresztelés, újakkal kiegészülve, azóta is helyet kap a sajtóban éppen úgy, mint a kocsmai beszélgetésekben.

A Z. Nagy gyilkossággal összevetve, egy hasonlóság azért van: a Szalma családot lemészárlók esetében sem derült ki pontosan, mekkora zsákmányt szereztek a támadók. A Večernje Novosti belgrádi napilapban azt írták: a gyémántok miatt ölték meg őket, ugyanis drágakövekbe fektetett vagyonuk egy részét az ékszerekbe építve tartották a házukban. Vagyis rablógyilkosság történt – állítják, ám az is tény, hogy a nyomozók a gyilkosság után 13 500 eurót találtak a helyszínen. Akkor hogy is van ez?

A legfrissebb hír sem tegnapi már: a Kurir belgrádi bulvárlap szerint a nyomozók arra gyanakodnak, hogy

egy orosz és egy ukrán bűnöző

mészárolta le a Szalma család mind a hat tagját. Ugyanis a bűncselekmény elkövetésének feltételezett napján, január 24-én a reggel órákban a két fiatal külföldi – orosz és ukrán – állampolgár lépte át a határt Horgosnál, s ugyanazon a napon, késő éjszaka el is hagyta az országot ugyancsak a legközelebbi határátkelőn visszatérve Magyarországra. Mindössze 12 órát töltöttek Szerbia-Montenegróban. Az újság visszatér a korában már felvetett, de rendőrségi forrásokból meg nem erősített feltételezésekhez, hogy a két profi gyilkost egy magyar üzletember bérelte fel, akinek Szalma Nándor, a fiatalabb családfő nagy összeggel tartozott.

„Évek óta semmi hivatalos hír nincs a Szalma gyilkossággal kapcsolatban. A rendőrség azt sem mondja, hogy nyomoznak és azt sem, hogy nem. Csak a sajtó meg a helybeliek találgatása változik az évek múlásával. Én több alkalommal is jártam a Szalma család házában. Legelőször egy évvel a gyilkosság után. Még láttam a szekrényajtóba fúródott golyók nyomát, a radiátorokon a golyónyomokat. A hatalmas ház és a hűtőház, a mezőgazdasági gépek arra engednek következtetni, hogy nagyban gazdálkodtak és akinek sok gyümölcsöse van errefelé, az jómódú. Nem tudom, higgyek-e annak a feltételezésnek, hogy nagy adósságai voltak a családnak. Persze, ettől még lehettek. Az, hogy az egész családot szó szerint kiirtották bérgyilkosokra utal és nem holmi pitiáner ügy lehet a háttérben. A rendőrség hallgat, a sajtó is, meg a helybeliek is találgatnak”

– tudtam meg néhány napja Kabók Erikától, a Magyar Szó főszerkesztő-helyetteséjétől.

Bátyi Zoltán

Életfogytiglant kapott a gyermekét 100 késszúrással legyilkoló anya

magyar noir
2018.07.05.

Néhány napja egy 92 éves amerikai nő agyonlőtte 72 éves fiát, amikor megtudta, hogy öregek otthonába akarja küldeni. A gyermekére támadó anya világot bejáró hírét olvasva juthat eszünkbe annak a magyar asszonynak borzalmas tette, aki több mint 100 késszúrással végezte ki 8 éves kislányát egy tatai panzióban.

Á. Anikó gyilkos fegyvere. Fotó: police.hu

Nem kell különösebben mélyre ásni a bűnözés történetében ahhoz, hogy kiderüljön: szinte megszámlálhatatlan azoknak a gyilkosságoknak a száma, amit gyermekeik követnek el valamelyik szülő ellen. Ugyanakkor arra csak ritkán találni példát, hogy egy anya végezzen gyerekével. A Magyarországon meghozott ítéletek azt mutatják: az ilyen gyilkosságok legtöbbjénél egyébként a csecsemőjüket éppen csak megszülő kismamák a tettesek.

Éppen ezért sokkolta a hazai közvéleményt az a gyilkosság, amit Á. Anikó 2015 áprilisában követett el,

nyolcéves gyerekét küldve a halálba.

A kislány egy szeretői kapcsolatból született, az anyja nevelte, de a régi családjával maradó apa nemcsak nevére vette, de mindent megtett azért, hogy a kis Laura semmiből ne szenvedjen hiányt.

A mániás depresszióban szenvedő nő azonban nem tudta feldolgozni ezt a helyzetet, egyre több pénzt követelt az apától, miközben azokra a gyógyszerekre ivott, amik éppen a betegségét kezelték volna. Amikor az anya végül pszichiátriára került, a gyerek az apjához költözött, és ott is élt, annak ellenére, hogy 2013 februárjában a bíróság az anyának ítélte a kislány kizárólagos gyermek felügyeleti jogát. Ez a helyzet aligha zavarta az anyát, hiszen három év alatt mindössze néhány alkalommal látogatta meg a gyerekét.

Viszont 2015-ben a nő azzal hívta fel Laura apját, hogy megváltozott, már nem iszik, van munkája és nagyon szeretné Laurával tölteni a húsvéti ünnepet. Ezt meg is engedte az édesapa. Anikó egy tatai panzióba vitte a kislányt, és itt tudta meg, hogy az apa új családjával külföldre akar költözni úgy, hogy közös gyermeküket is magukkal viszik. Ez a hír, valamint a tény, hogy Laura már az apja feleségét nevezi anyának, annyira lesújtotta – vallotta a gyerekgyilkos a vizsgálat során –, hogy tucatszám vette be a nyugtatókat, majd ezekre inni kezdett. A gyermek holttestének boncolásakor azonban az is kiderült, hogy az eszét vesztő anya

kislányát is leitatta

olyan pezsgővel, amibe nyugtatókat kevert, majd azután kezdett a vérengzésbe. Előbb csak megütötte Laurát, majd egy kilenc centis késsel száznál többször megszúrta a gyermekét, akit zsineggel is fojtogatott.

A brutális késelés fárasztotta ki? Netán a szesztől és a gyógyszerektől kábult el annyira, hogy a gyilkosság után Anikó elaludt. Amikor azonban felébredt, már nagyon is kitisztult az agya. Legalábbis erre utalnak jól megtervezett elterelő hadműveletei, amikor telefonon és SMS-ben is hazudott a gyerek állapotáról és hollétükről a kislányt akkor már aggódva kutató apának.

De nemcsak az apa kereste Laurát, hanem a rendőrség is körözést adott ki a kislány hollétét tudakolva. Meg is kapták a pontos választ, ugyanis a panzió alkalmazottai a körözés alapján felismerték a gyereket. Azonnal szóltak a rendőröknek, akiket a panzióban sokkoló látvány fogadott. A gyilkos mellett az ágyban letakarva találták meg a gyermek testét, amibe több mint százszor szúrta kését a saját anyja.

A vérfürdőt rendező nő, aki egyébként a kislány apján akart így bosszút állni, későbbi viselkedésével is megdöbbentette az embereket. Különösen azokat, akik ott voltak tatabányai tárgyalásán.

„Széles mosollyal az arcán lépett be a tárgyalóterembe Á. Anikó, aki különös kegyetlenséggel megölte kislányát. Puszit dobott egy férfinek, majd vidáman leült a vádlottak padjára”

– tudósított a 2017 márciusi ítélethirdetésről a Blikk. Amikor viszont a gyilkos anya az utolsó szó jogán megszólalhatott, már ezt mondta:

"Nem tudom a mai napig feldolgozni, ami történt. Nekem ő volt az életem, és ő is marad. Nem értem, hogyan tehettem ilyet. Ezzel a gondolattal kelek és fekszem."

Ez persze nem hatotta meg a bíróságot: Á. Anikót 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásában találták bűnösnek és tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre,

azaz TÉSZ-re ítélték.

A különösen súlyos büntetés kiszabásával járó I. fokú ítélet után „normál esetben” a vádlott és védője enyhébb büntetés reményében fellebbezést nyújt be, hiszen már nincs semmi vesztenivalójuk. Így tett Anikó is, ám később meggondolta magát. Az asszony, aki az egyik tárgyaláson halálbüntetést kért magára, és az eljárás során megkísérelt öngyilkosságot is, visszavonta a fellebbezését. Így a II. fokú tárgyalás elmaradt, a Tatabányai Törvényszéken hozott ítélet 2017. október elején jogerőre emelkedett.

Bátyi Zoltán

Hogyan került Marinko a siralomházba?

magyar noir
2018.07.02.

Magda Marinko, a lassan 25 éve magyar börtönökben raboskodó délvidéki halálosztó szabadon bocsátásától nem kell tartani, írtam legutóbbi, Marinkóval foglalkozó blogbejegyzésemben. Az írás hatására tucatjával kaptam a kérdéseket. Így például azt is: hogyan került börtönbe, milyen különleges védelmet kellett köré szervezni, amikor lebukott a legalább 9, de az is lehet, hogy 14 embert meggyilkoló szerb férfi.

Marinkót a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében fogták el 1994. január 28-án. Erről és rengeteg bűnéről korábban már írtam. Akkor még nem is sejtve, hogy közel 25 évvel az elfogása után egy nyugdíjas bévés tiszt hajlandó lesz megnyílni, és olyan részleteket elárulni az elfogást követő napokról, amelyek eddig még soha, sehol nem jelentek meg. Jól mutatják a most következő emlékképek: mennyire nem volt felkészülve a magyar bűnüldözés egy olyan kaliberű bűnözőre, mint Magda Marinko.

„Letartóztatása után

nagyon veszélyesnek ítélték

Marinkónak a rendőrségi fogdában történő elhelyezését. Ezért a büntetés-végrehajtás vezetésével konzultálva a Szegedi Fegyház és Börtön kiemelt őrzési fokozatú zárkájában csukták be” – idézte fel a múltat Magda Marinko egykori őrzője.

„Akkor még nem voltak kidolgozott szabályok a rendőrség által őrizetbe vettek bévés ideiglenes elhelyezésére, mivel ilyen azelőtt nem fordult elő. Ezért erre külön, gyors, tárcaközi egyeztetés kellett és egyedi parancs alapján végezték el a fogva tartást. Mivel a törvény szerint őrizetes nem lehetett bv. intézetben, s őrzését nem láthatta el bv. alkalmazott, ezért megállapodtak, hogy közösen őrizzék: egy börtönőr és egy rendőr a nap 24 órájában felügyelte. Napirendjét a bv. napirendje szerint állapították meg, de a bánásmód tekintetében gyorsan kellett egyedi szigorítású szabályokat komponálni. Az elhelyezését a régi, a halálbüntetés idejéről még meglévő, de már nem használatos halálos-zárkát („siralomház”) sebtében átalakítva oldották meg.

A felügyelők irányítását részben a bv-őrség vezetői közül kijelölt és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományából a börtönös feladatokat jól ismerő rendőrtiszt látta el, akiknek naponta egyszer, a nap tetszőleges időpontjában (0-24 órában) ellenőrzést kellett végezniük az adott körletrészen. Az ellenőrzés komplex volt: kiterjedt a bv. elhelyezési szabályok betartására és a bévén belül meghatározott rendőri fogvatartási viszonyok betartására, az általános ellátásra, az egészségügyi, étkeztetési ellátásra, a fogvatartott esetleges panaszai meghallgatására és lehetőség szerinti megoldására, vallomástételi szándéka esetén a kihallgatók azonnali értesítésére is. Ekkor történt, hogy egy éjszakai órában a rendőrség riasztó értesítést kapott, hogy

Magda Marinko öngyilkos lett.

Legalábbis megpróbált a halálba menekülni. A rendkívüli esemény miatt a lakásán is 24 órás készenlétet ellátó rendőrtisztnek, valamint a börtön parancsnokának is azonnal a helyszínre kellett mennie a körülmények kivizsgálására. Hihetetlennek tűnt az ügy, hiszen Marinkótól a zárkába helyezése előtt minden személyes tárgyát, holmiját elvették, csupán ruhát viselhetett. Így semmi olyan tárgy nem lehetett és nem is volt a zárkájában, amivel sérülést lehetett volna elkövetni akár az őrszemélyzet, akár saját maga ellen.

Nos, mégis lehetősége volt megtenni ezt, de mentségére legyen mondva, cselekménye nem az őrség ellen irányult. Mint megtudtuk, a zárkaablakot, azon az üvegezett ablakszárnyakat belülről egy 1 négyzetméteres vaskeretre felerősített kb. 10x10 mm-es lyukbőségű 2 mm vastag, átszakíthatatlan drótháló védte. Ám – mint kiderült – a hálónak kb. 6-7 cm lengéstávolsága, vagy mondjam úgy, „belógása” volt, vagyis nem volt feszes.

Marinko rájött, hogy a drótháló ököllel erősen megütve az ablaküvegig ér, és azt be is törte. Az abból kipotyogó és a hálókeret résén kicsúszó egyik, mintegy 10-15 centi hosszú, pengeszerűen hegyes és éles üvegdarabbal pedig „befalcolt”, azaz

felvágta egyik nyaki erét

és mindkét könyökhajlatán az eret. A csörömpölésre azonnal odaugró és az eseményt tapasztaló őrök riasztották az őrparancsnokot és a megerősített őrség benyomult a zárkába. Hozzáteszem: az őrök ketten a parancs tiltása szerint nem nyithatták ki a zárkát, tudván, a fogvatartott egykor különleges támadó kiképzést kapott a francia idegenlégióban. Az idejében érkező segítségnek és orvosi ellátásnak köszönhetően Marinkónak különösebb baja nem lett, bekötözték és hátrabilincselték a karjait. A sebek egyébként nem voltak életveszélyesek.

Az őrzésére kijelöltek közül mindenki azon törte a fejét, mégis mi volt a szándéka ezzel a cselekménnyel? Vajon az idő rövidsége miatt nem tudott további súlyosabb sérüléseket okozni magának, vagy nem is akart? Figyelmeztetés volt-e ez részéről, amivel közölte: lám, akár támadásra is használhattam volna ezt a pengét, de mégsem tettem? Netán önmaga iránt akart részvétet kelteni? Nem derült ki. Egy tény: ezt követően mindkét őrnek az egyébként rácsból készült zárkaajtó előtt kellett ülnie, ahonnan már minden mozdulatát figyelemmel kísérték” – mondta el a nyugdíjas bévés tiszt.

Hozzátéve: szerinte nincs ez másként lassan már 25 éve…

Ehhez csak annyit: úgy vélem, a legveszedelmesebbnek tartott magyarországi rab, Magda Marinko őrzésének eddigi költségeit, éppen a különleges őrizet miatt is, aligha lehetne hosszas könyvelési kutatások és komolyabb teljesítményre képes számítógép nélkül kiszámolni…

Bátyi Zoltán

Szegeden ölt a vajdasági szerelmes

magyar noir
2018.06.26.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak azzal a vajdasági férfival szemben, aki újév napján megölte a szintén a Vajdaságból átköltözött barátnőjét. A nyomozást a főkapitányság rendőrei a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.

Megdöbbentő eseményre ébredtek a szilveszteri mulatozás után a szegedi Szatymazi utca lakói idén január elsején. Gyilkosság történt! – szaladt körbe a hír az egyébként nyugodt környéken. Egy vajdasági fiú ölte meg a szerelmét – tudták a jól értesültek. És valóban: egy 29 éves fiatalember, a vajdasági Gunarasról Szegedre átköltöző Csanád támadt a szintén vajdasági, Csantavért maga mögött hagyó 22 éves Blankára. A pár a tragédia előtt mindössze két hónappal ismerkedett össze, majd hamarosan a Szatymazi utcai panellakásban teremtettek közös otthont.

Hogy mi történt köztük szilveszter éjjelén, még derült ki pontosan. Az viszont tény, hogy, hogy a fiatalok az év első napján a házuk közelében vesztek össze. Szóváltás után felmentek a bérelt lakásba, ahol a hírek szerint össze is verekedtek. Csanád egy kést vett elő, és halálra szurkálta szerelmét. majd öngyilkos akart lenni, de csak néhány sebet ejtett saját testén, és végül meggondolta magát. A helyszínre kiérkezett rendőröknek már maga mondta el, hogy megkéselte a barátnőjét. Mivel a férfi is megsérült, rendőri őrizet mellett kórházba szállították a mentősök, ám a lánynál már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Bűnügyi szempontból fekete telet hagyott maga mögött Csongrád megye, ugyanis a szerelmi gyilkosság mellett még két emberöléshez is riasztani kellett a rendőröket. December 5-án az M5-ös autópálya csengelei pihenőhelyén egy lövöldöző egy osztrák rendszámú autóban egy emberrel végzett, míg egy másikat súlyosan megsebesített. Karácsony és szilveszter között pedig a Hódmezővásárhelyhez közeli Székkutason történt családi dráma: a 44 éves férj disznóvágáshoz használt kábítópisztollyal ölte meg a feleségét, majd magán is sebet ejtett. Ő éppen úgy előzetes letartóztatásban várja ügyének kivizsgálását, mint az autópálya pihenőjében lövöldöző, akit végül Ausztriában sikerült elfogni.

Csongrád megye egyébként nem tartozik a legveszélyesebb körzetek közé, ha az élet elleni bűnöket vizsgáljuk. Sőt! Az elmúlt egy évtized bűnügyi statisztikájából kiderül: 2015-ben például egyetlen emberölés sem történt, egy évvel később is mindössze egy emberöléshez kellett riasztani a rendőröket. Tíz éve már annak, hogy egyetlen esztendő alatt hat olyan gyilkosság miatt indult nyomozás, amely tíz áldozatot követelt. Abban az évben, vagyis 2008-ban két gyilkos magával is végzett.

Bátyi Zoltán

Mórahalmi minipark maxibotránya: két ügyvezető is előzetesben

magyar noir
2018.06.21.

A mórahalmi ”Mini Hungary Park” beruházás ügyvezetőjét és a parkot kivitelező cég ügyvezetőjét 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. Az építkezés műszaki ellenőre esetében lakhely elhagyási tilalom lép érvénybe. A gyanú szerint a park létrehozásakor a gyanúsítottak 550 millió forint nagyságú vagyoni hátrányt akartak okozni az Európai Unió, illetve a magyar állam költségvetésének. A beruházás műszaki ellenőrénél lakhelyelhagyási tilalom lépett életbe.

A Csongrád megyei Mórahalmon egy olyan „Mini-Magyarországot” akartak felépíteni, amely az 1910-es állapotokat tükrözve hazánk akkor már meglévő legjelentősebb épületeinek makettjeit állítják ki. A terv meg is valósult, a park megnyitotta kapuit. A gyanú szerint azonban az emlékpark megvalósítása során a beruházó cég ügyvezetője, a vele vállalkozási szerződésben álló gazdasági társaság vezetője és az államilag támogatott projekt műszaki ellenőri feladatait ellátó személy egymással összejátszva mintegy 550 millió forint nagyságú vagyoni hátrányt kísérelt meg okozni az Európai Unió, illetve a magyar állam költségvetésének.

Mindez hogyan történt?

A Csongrád megyei Főügyészségtől kapott tájékoztatás szerint 2013 májusa és 2014 júniusa között benyújtott kifizetési kérelmek során az elkészült makettek darabszámáról és a projekt készültségi fokáról valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be és valótlan nyilatkozatokat tettek, mellyel a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséget folyamatosan megtévesztették a projekt valós készültségi foka, illetőleg a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatban. E valótlan okiratokra hivatkozva el nem végzett munkákra és be nem szerzett dolgokra is kérték a támogatások kifizetését, illetőleg a már kifizetett támogatások elszámolását.

A gyanúsítottak cselekménye miatt az állami költségvetést, illetőleg az uniós költségvetést ténylegesen 436 millió forint vagyoni hátrány érte, amelyből a végrehajtási eljárás során mintegy 50 millió forint térült meg. Azért ennyi, mert az utolsó, úgynevezett záró kifizetési csomagot a támogató nem fogadta el, és az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt 2015. február 2-án elállt a szerződéstől, egyben az addig kifizetett összeg visszafizetésére kötelezte a beruházót.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozást a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Bűnüldözési Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett.

A főügyészség ma tett indítványt a beruházó cég, valamint a vele vállalkozási szerződében álló cég ügyvezetőjének előzetes letartóztatásra a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. További egy gyanúsított esetében az ügyészség házi őrizet elrendelését indítványozta a nyomozási bírónak, ez esetben azonban lakhely elhagyási tilalom lépett érvénybe.

(rual)

 

„Nehogy már ránk szabadítsák jövőre Marinkót!”

magyar noir
2018.06.19.

Igen, pontosan ezt a mondatot hallottam Szeged legnagyobb piacán a Mars téren. Eközben a felháborodását és félelmét nem is titkoló asszonyság a tér szépen felújított, ám mégis komor épületére, a Csillag börtönre mutatott, ahol a hírek szerint Magda Marinko, a délvidéki halálosztó raboskodik. A Szegeden és környékén, de már országszerte is terjedő pletykák szerint már nem sokáig, mert jövőre szabadon engedik.

Magda Marinko rabláncon.

Mielőtt azt elemezném, miért is képtelenség ez mind szélesebb körben terjedő hír, elevenítsük fel, ki is ez a Magda Marinko, hogyan hajtotta végre közel negyed századdal ezelőtt véghezvitt rémtetteit.

Magda Marinko 1963. november 30-án született az akkor még Jugoszláviának hívott országban, Szabadkán. Gyermekkorát a városhoz közeli Csikérián található tanyán töltötte családjával, és ez a tanya lett később a délvidéki martalócok rablótanyája. De addig Marinko hosszú utat tett meg. Harcolt a francia idegenlégióban, a hírhedt Arkan tigrisei között a délszláv háborúban, és közben ki tudja hány bűncselekmény kitervelője, végrehajtója lett, mire Magyarországra került az akkorra gyilkológéppé vált férfi.

Az általa bevallott és később bizonyított

első gyilkosság 1993. február 24-én

történt, egy gazdag szabadkai aranykereskedő házának kirablása közben a bejárónőt ölte meg. Mivel Marinko egy idő után a lebukástól félt Jugoszláviában, Szegeden telepedett le, sok olyan ember közé vegyülve érkezett, aki a délszláv háború borzalmai elől menekült magyar földre. Bevándorlási kérelmét 1993 októberében nyújtotta be, vállalkozást is bejegyeztetett, de tényleges munkát soha nem végzett. Inkább a meggazdagodás legszörnyűbb módját választotta: esztelen gyilkolásba kezdett.

1993. december 19-én Kecskeméten három emberrel, köztük egy asszonnyal végzett nagy zsákmány reményében az akkor már bűnbandává összeáll, Szerbiából érkezett volt Arkan-katonák, a „belgrádi fiúk” vezéreként. A rablógyilkosok a család gyerekét életben hagyták. 1994. január 5-én a Marinko vezette négy fős banda Orosházán rabolt, a vezér egy nőt fojtott meg, két kiskorú gyermeke életét megkímélték. 1994. január 23-án Z. Nagy Bálint szegedi cukrászt, feleségét és két gyermeke lett gyilkosság áldozta, de ennek elkövetését soha nem tudták Magda Marinkóra rábizonyítani.
1994. január 25-én az éjszaka Marinko és csapata

már Szabadkán és Palicson ölt

– néhány óra leforgása alatt 5 emberrel, köztük két asszonnyal és egy gyerekkel végeztek.

Magda Marinkót (akiről máig nem tudni pontosan, mennyivel lett gazdagabb a gyilkosságok után) végül 1994. január 28-án fogták el, majd 1995-ben megszületettek a jogerős büntetések is. A Magyarországon elkövetett bűneiért a magyar bíróság életfogytig tartó, legkevesebb 25 év fegyházra, míg a vajdasági gyilkosságokért a jugoszláv bíróság halálra ítélte Magdát. Vagyis két ítélet született, és ez nagyon fontos éppen a szabadulás szempontjából, mert éppen ezzel a két ítélettel lehet megcáfolni a Marinko szabadon engedéséről terjengő pletykákat.

Először is: a magyarországi büntetéséből csak kiengedhető (vagyis nem kötelező ezt megtenni!) 25 év raboskodás után 2019-ben, ha ezt börtönbeli jó magaviselete indokolja, egyben a bíróság úgy ítéli meg, hogy Magda Marinko a társadalomra már nem veszélyes. Egy ilyen bírói döntés meghozatala szinte teljességgel kizárt egy olyan bűnözővel szemben, aki ennyire kegyetlen bűncselekményeket hajtott végre, és még halállistát is készített azokról, akikkel szabadulása után végezni akar.

Másodszor: ha Marinko el is hagyja a szegedi Csillagot, ahol most fogva tartják, csak úgy teheti, hogy átadják a szerb hatóságoknak, és azonnal megkezdi szerbiai fegyházbüntetést. Időközben ugyanis a halálbüntetést déli szomszédunknál is eltörölték, és Magda büntetését életfogytiglan, minimum 30 év fegyházra változtatták. Vagyis ha minden a jog előírásai szerint alakul, ahogy eddig is történt, Magda Marinko leghamarabb – és ez nyugtasson meg mindenkit

2049-ben kerülhetne szabadlábra,

amikor már betöltötte 85. életévét is. És persze meg is éri ezt a kort, ami áldozatainak, éppen Marinko miatt, nem adathat meg.

Reméljük, ennél azért hamarabb kiderül, méghozzá megdöntethetetlen bizonyítékok alapján, ki végzett a Z. Nagy családdal...

Bátyi Zoltán

Gyerekgyilkosok kínjai, börtönrácsok mögött

magyar noir
2018.06.07.

Még a gyilkosok is kifejezetten sértésnek veszik, hogy egy zárkába kerüljenek, egy levegőt szívjanak olyanokkal, akik arra vetemednek, hogy gyerekeket bántsanak – tudtam meg egy nyugdíjas fegyőrtől, aki feltárta, milyen módon keserítették meg a gyereket ölő fegyenc életét rabtársaik, amikor még aktívan szolgálta a büntetés-végrehajtást.

Már több írásom is foglalkozott gyerekgyilkosokkal. Legutóbbi ilyen témájú cikkemet egy utalással zártam. „Hitvány rémek az öldöklő gazemberek között. Az én időmben a börtönhierarchia legalján álltak, és a társaik úgy is bántak velük” - idéztem fel nyugdíjas smasszer ismerősöm szavait.

Mivel azóta számosan megkerestek, az kérdezvén: mit is jelent az „úgy bántak velük”?, talán érdemes, már csak a hitelesség kedvéért is, mélyebbre alámerülni fegyőr ismerősöm monológjának segítségével a magyar börtöntörténet mélységesen mély bugyraiba.

Kezdjük azzal, hogyan derült ki, ha valaki gyerekgyilkosság miatt került rács mögé?

Zárkáról zárkára szállt a hír...

– Titkolhatták akárhogyan is, valamilyen módon kitudódott, hogy kit takar az a személy, akit például a Híradókban láttak valamely gyermek elleni bűncselekmény kapcsán – tapasztaltam meg börtönőrként. Számos módon tudomásukra juthatott ezek személyazonossága, bár az őrség ezeket az elkövetőket eleinte gondosan elszeparálta. Elég, ha volt a börtönben olyan személy, vagy hozzátartozója, aki ismerte, volt a tárgyalásán, vagy rokona, ismerőse, szomszédja volt a sértettnek, netán a sértett hozzátartozójának, a tettesnek, és látogatáskor ezt elmondta a bent levőnek. A hír már szállt zárkáról zárkára. Máskor bekerült olyan személy, aki a falujából-városából – ahol mindenki ismer mindenkit – nagy port felverő esetként hírét hozza. Persze a zárkába kerülő személyt is alaposan kifaggatták a rabok: kiféle-miféle, megszorították, és akkor is kiszedték belőle az igazságot, ha nagyon hallgatott. E tekintetben az őrség is érző emberekből állt, saját becsületkódexszel. S bár szigorúan tilos volt, de valahogy, 1-2 elejtett megjegyzésükből kikövetkezteti a rab, ki az új zárkatárs.

A gyilkosok sem közönyösek

– A közhiedelemmel ellentétben meg kell cáfolnom, hogy az elítéltek közönyösek, mit sem törődtek azzal, kivel zárták őket össze. Az én szolgálati időm alatti fejezetten sértésnek vették, hogy egy helyre, egy zárkába kerüljenek, egy levegőt szívjanak olyanokkal, akik arra vetemednek, hogy gyerekeket bántsanak. Ugyanis maguk előtt látták saját gyermekeiket, és elképzelték, hogy amíg ők bent vannak és emiatt tehetetlenek, valaki esetleg gyerekeiket bánthatja. Ők erre hihetetlenül érzékenyek.

Elmondták: „Lehet, hogy szenvtelen voltam azzal az öreg nénivel-bácsival, akit 20 forintjáért vertem agyon. Lehet, hogy nem okozott lelkiismeretfurdalást, hogy utolsó fillérjét kicsaltam annak, aki 3 gyerekét tartotta el, akit jól fizető munka regisztráció ígéretével szabadítottam meg munkanélküli segélyétől és felakasztotta magát. De kikérem magamnak, hogy egy kalap alatt említsenek egy olyan rohadt bűnözővel, aki egy ártatlan gyereket képes volt megrontani, vagy agyonverni, vagy egy csecsemőt falhoz vágni.”

Kérdésemre – mi a más ebben, hiszen maga is, meg az is egyaránt emberéletet vett el –, azt válaszolták: kikérik maguknak az összehasonlítást, a gyerekgyilkosság minőségi különbség a bűnözésben. Volt, aki azt mondta egy újságban olvasott gyerekgyilkossági ügy kapcsán: ha az a tettes bekerül, jobb, ha önmagának felvágja az ereit.

Váratlanul jött az ütés

És valóban nem a levegőbe beszéltek. Az őrségnek nagy erőfeszítésébe került, hogy a pedofileket, gyerekgyilkosokat, bántalmazó, sanyargató bűnözőket megpróbálja hermetikusan elzárni a többi rabtól, megteremteni azokat azokat a feltételeket, ahol külön tudja elhelyezni, kezelni őket, egészségügyi vagy higiénés ellátásukat biztosítani úgy, hogy senkivel ne találkozzanak. A folyosón, a munkába menet, a munkahelyen, az orvosi rendelőben, fürdőben szükség volt erre. Ment is ez egy ideig.

Azután persze elkerülhetetlen volt, hogy valakivel összetalálkozzanak. És akkor nagyon nagy ütést kapott hirtelen a gyerekgyilkos, még mielőtt az őr ezt megakadályozhatta volna. A tettes pedig vállalta ezért a fenyítést, a fogdát, súlyos esetben akár a feljelentést és a büntetéshosszabbítást, vagy addigi kedvezményének megvonását is, de elégtételt vett a maga módján.

A zárkában kiderülő esetekben pedig akár hosszadalmas „törlesztés” is kezdődött. Megaláztatások egész sora, testi fenyítés, folyamatos verés. Ételét jó esetben elvették előle, csomagját elszedték, ebédjébe belerondítottak, belevizeltek majd megetették velük. Kényszerrel. Testnyílásaikba seprűt, vécékefét dugtak fel, erős belső sérülést okozva. Fojtogatták éjszakákon át, és csak akkor hagyták abba, mikor már elkékült. Ha kiabálni akart, betömték a száját. Nem engedték aludni, és a gyerekgyilkos másnap olyan gyenge volt, hogy nem tudott felkelni, munkába menni. Megakadályozták, hogy jelezzen a felügyeletnek. Ha ez mégis sikerül, mindegy melyik zárkába helyezték, ott folytatódott a „kínzás”. Akár hosszú éveken keresztül, míg meg nem unták, és az emberke már beletörődött minden helyzetbe. Volt, aki nem bírta a gyötrelmeket, és öngyilkosságot, önkárosítást követett el, a keményebbek meg szabadultak – idézte fel emlékeit a nyugdíjas smasszer. Hozzátéve:

– Azt már nem is mondom el, miként fogadták a női rabok azt a nőt, aki gyerekgyilkosságért kerül be. Mert azt a papír nem bírná el.

Megismétlem: beszélgetőtársam a múltról, a XX. század végén történtekről mesélt. Hogy ezek a viszonyok mára mennyit változtak? Erre nem tudott válaszolni. És nem tudok én sem…

Bátyi Zoltán

Ezeket a cikkeket olvastad már?