623-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb öt, idős, krónikus beteg hunyt el, vagyis a halálos áldozatok száma immár 26 fő.
Blogolj!

Terhes kurtizánt gyilkolt a szexéhes részeg

magyar noir

Mágnás Elza, a monarchia „celebkurtizánjának” történetét írtam meg legutóbb. Ő meggyilkolása után világhírűvé vált, ám a legtöbb örömlány tragédiája gyorsan feledésbe vész. Ők azok, akik gyakran néhányt ezer forintért teszik kockára az életüket, és akikért talán egyszer sem kondul meg a harang.

Vélhetően csöndes temetése volt annak az örömlánynak is, akit még 2012-ben ölt meg a „vendége”. Még pedig egy szesztől bátorodott, gátlásait levetkőző fiatalember, aki egy hűvös novemberi napon már déltől öntötte magába a sört és töményet, s már akkor ittas volt, amikor egy közeli faluból Kecskemétre utazott. Aligha azzal a szándékkal tette meg ezt az utat, hogy halállal végződő bűnt kövessen el, hiszen korábban egyszer sem ütközött a törvénnyel. Meglátogatta a nagymamáját, tekintettel a halottak napjára felkereste hozzátartozói sírját a temetőben, majd este hét után kocsikázni kezdett, holott ekkor már gyógyszerrel keverte a szeszt.

Talán ebből a „koktélból” merítette a bátorságot, hogy amikor nyolc óra után a kocsijából megpillantott egy buszmegállóban az öltözködése és jeladása alapján prostituáltnak tűnő lányt, megálljon mellette. Majd a gépkocsi jobb ajtaját kinyitva az iránt érdeklődött, hogy a különböző szexuális szolgáltatások mennyibe kerülnek. A férfi tárcájában csak 2.500 forint lapult, ami a legkisebb közölt árnál is kevesebb volt, de a lány ennyiért is hajlandó volt hagyományos szexuális kapcsolatra, és beszállt a vádlott kocsijába.

Egy közeli földúton a vasúti sínek melletti bokros részre autóztak, majd egy bakterház közelében parkoltak le. Itt a lány közölte, hogy a 2.500 forint mégsem lesz elég, 5.000 forintot kér. „Annyi pedig nincs – kapta a választ – akkor inkább szállj ki a kocsiból!”

A lány ekkor elővette zsebéből a telefonját. A szexörömöt bódultan kereső kuncsaft már a mozdulattól bepánikolt, azt gondolta, hogy a lány a futtatóját akarja értesíteni. Mint később vallomásaiban elmondta: ekkor félelmében a vezető ülés alól elővette a bicskáját, majd mellbe szúrta a lányt.

Bár halálos sebet ejtett, de a lány még ki tudott ugrani a kocsiból, miközben azt kiabálta: "Mit csinál velem, terhes vagyok!". El is szaladt, de rövid idő múlva összeesett és meghalt. Holttestét másnap reggel fedezte fel egy vasutas. És a lány valóban 5 hónapos magzatot hordott a szíve alatt...

A férfi a gyilkosság után nyomban elhajtott a helyszínről. Útközben a feleségét felhívta telefonon – „Nagy baj van!” – , majd hazaérve elmondta neki, hogy megszúrt egy lányt. Másnap édesanyjával is beszélt. Hogy miről? Ez már maradjon az ő titkuk. Ez örömlány gyilkosának személye szerencsére nem maradt titokban – már november 7-én elfogta a rendőrség, amikor be is ismerte a tettét, amit aztán 2014-ben a bíróság 10 év börtönnel és 10 év közügyektől eltiltással büntetett.

Hétköznapi történet? Mágnás Elza legendájához képest talán az. „De egyetlen erőszakos halál sem lehet hétköznapi...” – magyarázta egyszer gyilkossági ügyekben jártas nyomozó ismerősöm. De vajon mit mond az a rendőr, aki pár nappal ezelőtt egy autó csomagtartójában találta meg egy brutálisan meggyilkolt „utcán dolgozó” holttestét. Egy alig több mint húsz éves asszonyét, akit négyéves kislánya várt haza...

Bátyi Zoltán

https://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/64967/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,gyilkosság,prostitúció,rendőrség
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?