24 éve gyilkolták le a szegedi Z. Nagy családot

magyar noir

1994. január 23-án este betörtek Szeged egyik legismertebb cukrászmesterének Bárka utcai otthonába, és ott megölték a 42 éves Z. Nagy Bálintot, vele egykorú feleségét, Z. Nagyné Dunai Gizellát, valamint 17 éves Dániel és 10 éves Balázs fiukat. Az ügyben a mai napig nem ítéltek el senkit.

Magda Marinko rabláncon.

– Január 24-én este tíz óra lehetett, amikor értesítettek a kollégáim, úgy néz ki, végeztek Z. Nagy Bálint cukrásszal, és az egész családjával. Ahogy a csapat összeállt, kollégáimmal kocsiba vágtuk magunkat, és robogtunk a házhoz, amit már hatalmas csődület vett körül, rendőrautók sorakoztak a kis utcában, és ahogy már lenni szokott, ezernyi találgatástól, kérdéstől izzott a levegő – idézte fel pár éve a történteket Kószó Zoltán nyugalmazott alezredes.

Álmukban lőtték fejbe őket

Kószó Zoltán elmondta: az emeleti hálószobákban az ágyukban találtak rá a család mind a négy tagjára holtan. Dulakodásnak semmi nyoma nem volt, úgy tűnt, senki nem kutatott értékek után.

Egyértelmű volt, hogy fegyverrel végeztek a családdal.

– Minden jel arra utalt, hogy a fejüket ért lövések azonnal halálhoz vezettek – mondta az alezredes.

Az országos megdöbbenést keltett ügybe már másnap bekapcsolódott az ORFK, de végül senki sem talált olyan ujj-, illetve tenyérnyomokat, amely segített volna megtalálni a gyilkost – mondta el Kószó Zoltán, aki a szemlebizottság vezetőjeként dolgozott az első napokban.

Számos kérdésre máig nincs válasz. Miért ölt és hogyan jutott a házba a gyilkos? Z. Nagy Bálintéknak mozgásérzékelős riasztójuk volt, de ez a gyilkosság estéjén nem volt bekapcsolva. Miért? Mit vittek el a házból? Elvittek egyáltalán valamit?

Ami tény: a gazdag család házában egyetlen arany ékszert, említésre érdemes mennyiségű készpénzt sem talált a rendőrség.

A gyanú Magda Marinkóra terelődött.

Pár napon belül el is fogták, de ő azt állította, nincs köze Z. Nagyék halálához. Elismerte, hogy ölt, de nem Szegeden. Azt vallotta, hogy ő és csapata végzett a kecskeméti Horváth családdal, ők gyilkolták meg Orosházán Márton Editet és a Vajdaságban három helyszínen is “dolgozott” a hírhedt Skorpió géppisztoly. Összesen tíznél is több embert küldött halálba a francia idegenlégióban és a délszláv háborúban “edződött” Magda Marinko és halálosztó csapata.

Részlet az elfogása után hetekkel tett vallomásából: „A szegedi Z. Nagy család megölésével kapcsolatosan kijelentem, hogy a Z. Nagy családot nem én öltem meg, bár tudom, hogy ki tette. Dragan M. szabadkai rendőrnyomozónak elmondtam mindezt, hozzátettem, hogy két szerb és egy horvát állampolgárságú férfi volt a tettes. Tudom a végrehajtók nevét, melyet én most azért nem mondok el, mert féltem a családtagjaimat. Tudom, hogy maximális büntetésre számíthatok, attól függetlenül, hogy a Z. Nagyék sérelmére elkövetett emberölést magamra vállalom-e vagy sem. De higgyék el nekem, amit én megcsinálok, azt én el is ismerem.”

Jugoszláviában halálra ítélték

Marinkót két perben is elítélték. A vajdasági gyilkosságai miatt Jugoszláviában halálbüntetést kapott, amit később, a halálbüntetés szerbiai eltörlése után átváltoztattak 30 év fegyházra. A kecskeméti és orosházi rablógyilkosságok következménye egy Budapesten meghozott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés lett.

De a Z. Nagy család megöléséért hiába vádolták meg, jogerős ítélet nem született, ugyanis minden kétséget kizáróan nem lehetett rábizonyítani ezt a gyilkosságot. Így az ügyész már az I. fokú tárgyaláson visszavonta a vádat.

Marinkót, mint írtam, életfogytiglanra ítélték. De példás magaviselet esetén 25 év után, vagyis már jövőre feltételesen szabadulhat. Igaz akkor kiutasítják Magyarországról, és meg kell kezdenie Szerbiában a 30 éves büntetése letöltését. De vajon kiadják-e a szerbeknek? Egyáltalán akar-e Marinko Szerbiában raboskodni? Netán a szabadulás előtt egy újabb vallomást tesz, csak hogy magyar börtönben maradhasson, mert itt mégiscsak nagyobb biztonságban van?

Bátyi Zoltán

https://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/47614/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?