Százhalombattai nők elátkozott gyilkosa

magyar noir
2015.09.18.

Több mint másfél évtizede ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre Balogh Lajost. Szörnyű tetteit már csak azért sem lehet feledni, mert a médiában időről időre feltűnik az arca, magyarázza a megmagyarázhatatlant. De mivel is érdemelte ki valójában, hogy a magyar bűntörténelem egyik legbestiálisabb gyilkosát ma már csak százhalombattai rémként emlegeti az egész ország.

„Közel kétszáz életfogytiglani rabságra ítélt fogvatartottat őrzünk ebben a fegyházban. De ha azt kérdi tőlem, ki közülük a legkegyetlenebb gazfickó, én Balogh Lajos nevét mondom. A százhalombattai rémre gondolok, aki elképesztő kegyetlenséggel gyilkolt meg négy lányt, és higgye el nekem, ha egyszer innen kiszabadulna, újra ölne, talán még brutálisabban, mint a kilencvenes évek közepén.”

A Csillagban őrzi titkait a balástyai rém

magyar noir
2015.09.14.

A Szegedi Fegyház és Börtön (ismert nevén: a Csillag) rabja Sz. Zoltán. A századforduló legismertebb magyar sorozatgyilkosa saját bevallása szerint öt nőt ölt meg, a bíróság bizonyíthatóan négy asszony, illetve lány „kivégzése” miatt küldte élete végig rács mögé. De akad olyan ember is, aki úgy véli: több áldozat holttestét még mindig nem találták meg. 

Egy rendbeli, előre kitervelten, nyereségvágyból, más aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés, és egy rendbeli lőfegyverrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság Sz. Zoltán vádlottat. Ezért az 1968-ban született balástyai férfit életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság. Egyben kimondta: a vádlott büntetéséből feltételesen soha nem szabadulhat. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, illetve az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, míg a védő felmentést kérve fellebbezett.

Skizofrén nőt kínoztak halálra

magyar noir
2015.09.04.

Számos olyan bűncselekmény történt az elmúlt századokban a magyarországi tanyákon, amiről rémmesék terjedtek a nagy alföldi rónákon. Ezek között emlegethető az a szörnyű eseménysor, ami már hazánk legújabb kori történetének, a XXI. századnak része.

A letartóztatása előtt őstermelőként dolgozó, korábban többször is elítélt Zsolt feleségével, Ilonával és két gyermekével, az akkor négy éves Anikóval és a még csecsemő Klaudiával költözött 2000 májusában egy Kecskemét külterületén álló tanyába. Velük tartott Ferenc is, aki étel és szállás fejében az állatok ellátásában segített. A házasság idővel megromlott, az asszony mind nehezebben tűrte, hogy férje durván, erőszakosan bánt vele. Majd amikor 2002 februárjában a férfi tanyájukba vitte Melindát, aki szeretője lett, ahogy mondani szokták, betelt a pohár.

Tűzzel gyilkolt a makói kamasz

magyar noir
2015.08.28.

Milyen fiú az, aki képes olyan kínhalálra ítélni egy lányt, amilyennel évek hosszú során sem találkozhatnak még a sok rémtettet felderítő rendőrtisztek, bűnügyi helyszínelők sem.

Ezt a titkot szerették volna megfejteni a Szegedi Ítélőtábla széksorait megtöltő újságírók, a fal mellett, leginkább a vádlottak padja köré csoportosuló televíziós operatőrök, fotóriporterek 2007 novemberében. Áttanulmányozva a tárgyalásról megjelent számos tudósítást, úgy tapasztaltam, szinte mindenki mást olvasott ki K. András arcrezdüléseiből, mozdulataiból. Volt, aki úgy érzékelte, megtört, még el is sírta magát. Más a teljes közönyt jegyezte föl a Makó határában tűzzel gyilkoló fiú tekintetét elemezve. Hogy ez mennyivel vitte közelebb a sajtót a rejtély, a „Mégis, milyen ember?” talányának megfejtéséhez, nem tudom. Találgatások helyett ezért inkább hagyatkoznék a bíróság által feltárt tényekre, a nyomozás adataiból összerakható jellemrajzra.

Verseket is írt a sátánista gyilkos - Hetven késszúrással végzett az öccsével

magyar noir
2015.08.15.

Elképzelhető-e szörnyűbb családi tragédia annál, mint amikor testvér gyilkol testvért? És ha mindezt egy 17 éves lány követi el úgy, hogy felfogható indok nélkül késekkel szinte szétkaszabolja 10 éves öccsét, akit még egy baltával fel is akar darabolni? Ugye, rémfilmekbe illő történet ez, amit sajnos az élet írt, közel tíz évvel ezelőtt.    

2006. júniusában az ország szinte minden pontjáról érkeztek riporterek, operatőrök, újságírók egy alföldi faluba (neve maradjon titok) azért, hogy – akárcsak a hivatalból nyomozó rendőrtisztek – ők is megpróbálják megfejteni a rejtélyt: mi vitt rá egy tizenhét éves lányt arra, hogy végezzen öccsével.  

Baltával gyilkolt? Talán mégis inkább késsel? Ki értesíthette a rendőröket? Hallott-e bárki is valamilyen zajt kiszűrődni a házból? Volt-e valamilyen előzménye a gyilkosságnak? – sorolták az újságírók kérdéseiket az addig csak szépen gondozott magángazdaságairól, rendezett utcaképéről, virágos parkjairól és szorgos polgárairól híressé vált faluban. A megkérdezett szomszédok, ismerősök, pedig nem fukarkodtak a válaszokkal.  

Akik akkoriban újságot vettek a kezükbe, olyanokat tudhattak meg a gyermeket ölő kamaszgyilkosról, hogy „beszédhibás, művészlelkű, több verse is megjelent a falu újságjában, s ezek mindegyike a halállal foglalkozott”. Akadt, aki azt mesélte: a lány szerelmes típus volt, sok fiúba beleszeretett az iskolában, de érzéseit egyik sem viszonozta. Erre az egyik osztálytársának fenyegető levelet küldött, amiben annak halálát kívánta.  

Egyik tanára pedig így nyilatkozott: a lánnyal az első pillanattól kezdve gondok voltak, és bár kérték orvosok, a gyermekjóléti intézmény és a szülők segítségét is, senki nem reagált kérésükre.  

Nos, az állítás, miszerint senki nem törődött a lánnyal, hamis, hiszen gondjait látva többször is kezelték a pszichiátrián és gyógyszereket kellett szednie. De talán nem hamis a kérdés: vajon elhihette-e bárki is, hogy az orvosi kezelés, a gyógyszerek majd mindent megoldanak? 

Ilyen, hétköznapinak aligha nevezhető médianyilvánosság mellett kellett a nyomozóknak felgöngyölíteni a történet minden szálát, miközben annak is híre ment: a rendőrségi helyszínelők is megdöbbentek a szép családi házban fellelt brutális mészárlás nyomait vizsgálva.  

Bár a gyilkosságot követően gyorsan vádolt a falu, megtalálván a testvérben a tettest, a részletek kiderítése mégsem ment ilyen könnyen, ugyanis a gyilkos kamasz elfogását követően még konokul tagadott. Olyan történetet adott elő, miszerint a gyilkosság napján ismeretlen férfiak csengettek be a házba, majd amikor ajtót nyitott, berontottak az épületbe. Lefogták, az ajtót bezárták, öccsét pedig belökték a földszinti vécébe, és ott elkezdték szurkálni, miközben ő hiába próbált meg neki segíteni. Ezután a kisfiút kirángatták a vécéből, és még durvábban szurkálták, őt meg arra kényszerítették, hogy vérezze be magát öccse vérével, véres kézzel fogja meg a bútorokat, majd földre kényszerítették, s ott feküdt mindaddig, míg az öccse meg nem halt. A lány azt is állította, azért utazott be Szegedre, mert fél nevelőapjától 

Ezt a vallomást a lány első bírói meghallgatása során is fenntartotta, majd ahogy telt az idő, egyre részletesebb, a bűnt beismerő beszélgetések után bontakoztak ki a valós részletek. A lány által elmondottakat támasztották alá a helyszínen rögzített nyomok és a szakértők megállapításai is. 

Az I. fokon eljáró bíróság végül a következőket foglalta ítéletébe: 

A nyolc osztály végzett, büntetlen előéletű, fiatalkorú vádlott édesanyja első házasságából született. Miután szülei elváltak, az anya ismét házasságot kötött, amelyből 1996-ban megszületett az ügy későbbi sértettje, (akit most, elhallgatván igazi nevét, nevezzünk Jánoskának). A lány (az ő kitalált neve legyen Mária) anyjával és mostohaapjával élt együtt, amikor nevelése során, már 1998-tól kezdve, jelentkeztek nála pszichés zavarok, amik magatartási problémákban nyilvánultak meg. E gondok miatt pszichiátriai gyógykezelésben részesítették. Pszichológiai problémáiból adódóan a lány 2000-ben öngyilkosságot kísérelt meg, s ezt később még két alkalommal megismételte. A fenti gondokkal összefüggésben Mária folyamatos, ambuláns pszichiátriai kezelés alatt állt.  

A bajok a lány mindennapi életében úgy nyilvánultak meg, hogy Mária és az anyja között állandóan feszült volt a viszony. Ezen felül a lány az úgynevezett sátánizmus felé fordult, elkezdett ezzel kapcsolatos szakirodalmat gyűjteni, jegyzeteket készített, verseket írt, és olyan személyekről, akikkel éppen haragos viszonyban volt, halállistákat állított össze, azok nevét sorolva fel, akiknek halálát kívánta. Mária és Jánoska viszonya jónak volt mondható - de legalábbis a kisfiú neve nem szerepelt egyetlen, Mária által készített halállistán sem.  

2006. június 27-én, amikor az anya megtiltotta, hogy amíg a férjével dolgozni vannak, a lakást elhagyja a lánya, és ennek ellenőrzésével Jánoskát bízta meg, Mária mégis megpróbált kimenni a házból, ám az öccse az ajtót bezárta, és a kulcsot eldugta. A lány ekkor döntött úgy dühében, hogy megöli az akkor tíz esztendős féltestvérét.  

Magához vett két kést a konyhában, majd a ház nappalijában megpróbálta mellkason szúrni a fotelben ülő Jánoskát. Ő azonban a szúrás elől elhajolt, majd a vécébe menekült. A vádlott utána szaladt, és mivel a fiúnak nem sikerült a vécé ajtaját bezárnia, belépett oda, majd rögtön kétszer is nyakon szúrta féltestvérét. Ezt követően újabb kést vett magához a konyhában, visszament a vécébe, és ott tovább szurkálta áldozatát. (A vizsgálat során - egyéb sebesülések mellett - 70 darab, késtől származó szúrási sérülést fedeztek fel a halott gyereken.)  

Mikor Mária látta, hogy Jánoska meghalt, a ház mellékhelyiségéből egy baltát vitt magával azért, hogy feldarabolja vele áldozatát, majd eltüntesse a holttestet. A halott fiú egyik lábát meg is vágta a baltával, de végül letett szándékáról. Majd levette véres ruháit, megfürdött, átöltözött, és busszal beutazott Szegedre, ahol egy osztálytársát kereste fel. Előtte egy füzetben üzenetet hagyott, amiben másokat vádolt a gyilkosság elkövetésével. Ezt a füzetet az öccse holttestére tette. A lány osztálytársának szülei – meglátván a Márián található sérüléseket, ugyanis a kamasz gyilkos saját magán is sebeket ejtett ölés közben – mentőt hívtak, ami a lányt kórházba szállította. Pár nappal később itt vette őrizetbe Máriát a rendőrség. 

Mindezt figyelembe véve különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek az I. fokon eljáró bíróság 2007 júniusában a fiatalkorú Máriát. Ezért őt a bíróság 10 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet kiszabásakor a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte – többek között - a vádlott elmezavarát, ami miatt a beszámítási képessége közepes fokban korlátozott volt a tett elkövetésekor. Ám a bíróság szakértői véleményekre alapozott ítéletéből azt is kiderül: bár a lány enyhe fokú értelmi fogyatékossága igazolható, esetében elmebajra, szellemi leépülésre utaló jeleket nem találtak. Vagyis - hétköznapi nyelvre lefordítva - Mária tudta: a gyilkosság bűn, tettének következményeit képes volt felmérni. Kifejezetten kívánta öccse halálát, és tudatában volt annak is, különösen kegyetlen módon végez áldozatával, éppen ezért jogilag felelősségre vonható. Súlyosító körülményként vette számba a bíróság azt, hogy a vádlott cselekményét gyerekkorú, kiszolgáltatott helyzetű hozzátartozója sérelmére követte el. 

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol helybenhagyták az I. fokú ítéletnek a büntetési tételre vonatkozó részét, így jogerősen 10 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és 8 év közügyektől eltiltást kapott Mária. 

Ki tudja, hogyan alakul sorsa szabadulása után. De nem csak ez az egy kérdés várna itt megválaszolásra. Hogy mást ne említsek: ismerjük mi egyáltalán egymást, apák, anyák, testvérek? Szülőként figyelünk gyermekünk fejlődésére, gondjára, bajára, vagy úgy érezzük: nevelje őket az iskola, az utca és a televízió? Minek kell történnie ahhoz, hogy érzékenyek legyünk a lélek betegségére is, és elhiggyük: gyerekünk nem csak fára mászás, vagy biciklizés közben kaphat nehezen, vagy talán soha nem gyógyítható sebeket. A válaszokon azt hiszem akkor is érdemes elgondolkodni, ha az alföldi faluban történt tragédia kirívóan egyedi eset, hasonlóra azóta nem volt példa.  

Eddig legalábbis… 

Feleség: tettes vagy áldozat? - Volt férj nyakán szorult a hurok

magyar noir
2015.08.15.

Bűnről szól ez a történet, vagy az emberi közömbösségről? Egy rettegő családról, netán a szomszédokról, akik mindent láttak, rokonokról, akik mindent tudtak, de egy szót sem szóltak? Gyilkosról, aki talán ezerszer inkább áldozat? Vagy a bírósági ügyben sértettként említett személyről, aki, ha ebben az országban az alkoholizmus nem számít bocsánatos bűnnek, sőt sokak szemében a férfiasság jelének, még ma is él? Esetleg egy olyan szemléletről, amelynek mélyén még mindig ott rejtőzik „Az asszony verve jó!” cinikus-gúnyos népi „bölcsessége”, és amiről kideríthetetlen, honnan öröklődött. De tény: napjainkban is számos helyen élő örökség maradt.  

A kérdésekre az olvasók adják meg a választ, jómagam a tények felelevenítésével kínálok ehhez a vitához segítséget. 

Történt egyszer, egészen pontosan 2003-ban, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság társtettesként elkövetett emberölésben talált bűnösnek egy asszonyt, akinek neve, lakhelye is maradjon titokban. Ugyanis nem behegedt sebeket akarunk felszaggatni azzal, hogy újra felizzítjuk az indulatot egy alföldi kisvárosban, ahol az erőszakos halál – szerencsére – rendkívüli ritka tragédiának számít még ma is. Bűnéért a nő, két gyermek anyja, 3 évi fogházbüntetést és 1 év közügyektől eltiltást kapott, mint az ügy I. rendű vádlottja. A II. rendű vádlott, az asszony akkor 16 éves fia pedig ezt hallhatta az ítélethirdetéskor: büntetése társtettesként elkövetett emberölésért 1 év 6 hónapi, 3 év próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő fogházbüntetés. 

Volt férjet, apát öltek, börtönben a helyük – vélekedtek sokan, ám a családot jobban ismerők között biztos szép számmal akadt olyan, aki úgy érezte, túl kemény büntetés született. Így látták maguk az elítéltek és ügyvédjük is, akik enyhítésért fellebbeztek. 

Mert mi is történt?  

Az érettségivel rendelkező, rokkantnyugdíjas, korábban soha nem büntetett asszony 1979-ben kötött házasságot először azzal a férfival, akit később a halálba küldött. Az esküvő napján alighanem boldogság ragyogta be a családi ünnepet, de hamarosan kiderült, a menyasszony rossz párt választott. Férje rendszeresen italozott, agresszív volt, ezért aztán el is váltak. Ám később kapcsolatuk megjavult, újból összeházasodtak. Hogy mennyi ígérgetés, „Ezentúl másként viselkedek…” kezdetű beszélgetés vezetett az ismételt egybekeléshez, már soha nem derül ki. Az viszont pár hónapon belül nyilvánvalóvá vált: a régi-új férj magatartása nem változott, ezért újból elváltak.  

A férj – talán az erősebb jogán? - maradt a közös lakásban, míg az asszony gyerekeivel a szüleihez költözött. Később szülői segítséggel vett egy lakást, de mivel a volt férje állandóan zaklatta, inkább a szüleinél lakott. A férfi meg ivott, ahogy csak bírt, gyakran és sok alkoholt fogyasztott, furcsa mód éppen az asszonyék házával szemben lévő italboltban. Talán úgy látta: ha veszekedni akar, ezt a kis távolságot még tántorogva is le tudja küzdeni. Élt is a lehetőséggel: részegen rendszeresen átment egykori nejéhez, ha a kaput zárva találta, átmászott rajta. Kést tartott magánál, volt feleségét és gyermekeit ittasan rendszeresen megöléssel fenyegette, így ellene nem egyszer rendőri intézkedésre került sor.  

Így például 1998 áprilisában egy este részeg férfi elment volt apósa házához, ahol, mint említettük, a volt felesége gyerekeivel és szüleivel élt. Előbb ököllel verte az ajtót, majd betörte az egyik ablak üvegét, később a kamra üvegajtaját, és azon keresztül bement a kamrába. Ott felkapott egy ásót, azzal szétverte a szobaajtót, és egy széket is bedobott az ablakon. Szerencsére volt felesége gyermekeivel el tudott menekülni. Ekkor a férfi törvény elé került: 6 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ám - ahogy ezt jogász körökben mondani szokták – a büntetés nem hatott rá kellő visszatartó erővel. 

2000. december 27-én, csöppet sem karácsonyi ünnepekhez illő hangulatban, háromszor is megjelent részegen a tőle rettegőkkel lakott háznál. Ahogy szokta: szidalmazta, megöléssel fenyegette a bent lévőket, sőt amikor sikerült kerítésen belül kerülnie, az asszonyt ököllel mellbe is vágta. De végül sikerült a vádlottaknak minden alkalommal kiutasítaniuk a házból.   

Ám a férfi nem adta fel, az elfogyasztott szesszel arányosan gyűlt benne a bátorság is, harag is. Délután 4 óra környékén, amikor már sötétedett, a vendéglőből részegen ismét a házhoz ment, átmászott a kapun, amit a postaládában talált kulccsal később kinyitott, és betolta az udvarra a kerékpárját. Ezt pedig egy fenyőfához támasztott. A fia kezébe nyomott egy üres üveget, kocsmahumorral ráparancsolva, hogy azt „légtelenítse”, vagyis töltse tele pálinkával, amit az apjától rettegő fiú meg is tett.  

De hiába jutott utánpótláshoz, kedélye nem lett jobb, a férfi tovább kiabált, ismét megöléssel fenyegetőzött, volt asszonyát, fiát is sértegette, majd ölébe vette a házat őrző kutyát azzal, hogy elviszi magával. Ezt az asszony és a fia nem engedte, ezért a férfi le is tette, de a kerékpárját dühében a virágágyásba dobta. Majd tovább fröcskölt szájából a düh, feleségét a falhoz lökte, mellkason ütötte. Amikor másodszor is meg akarta ütni a nőt, a fia hátulról lefogta a kezét. Mivel sáros volt az udvar, megcsúsztak, a férfi az asszonyt is magával rántva került a földre.  

Ekkor a rémült asszony egy húsklopfolóval, amit azért tartottak a háznál, mert a kerti munkák végeztével a szerszámokat azzal tisztították meg, fejbe vágta volt férjét. Nem különösebben rendítette ez meg a részeg támadót, folyamatosan megöléssel fenyegetőzött akkor is, amikor az asszony ráült a hasán fekvő férfira, míg az anyját védő fia apja kezeit lefogta. Ekkor az anya egy, a zsebében talált, zsákkötéshez használt rafia madzagot vetett a férfi nyakába, s perceken át fojtogatta, egészen addig, míg volt férje meg nem halt. A rendőrséget R.-né hívta ki a házhoz a tett után, elmondva: családi veszekedés volt, a sértett a földön fekszik eszméletlenül, és nem merik megnézni, mert előtte nagyon agresszív volt. A kiérkező rendőrök látták, hogy a férfi meghalt, és értesítették a mentőt és az ügyeletes orvost. 

Az első fokon eljáró bírság társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondott ítéletet 

A II. fokon eljáró Szegedi Ítélőtábla azonban másként látta az ügyet. Pontosan felidézve a történteket, figyelembe vette, hogy miközben az asszony egy kicsit is engedett a madzag szorításán, a volt férj mind az asszonyt, mind pedig gyerekét megöléssel fenyegette. Így a volt feleség – figyelemmel az előzményekre - joggal tarthatott attól, hogy a volt férj fenyegetését beváltja, hiszen az erős felépítésű férfi egész nap agresszíven viselkedett. 

A Szegedi Ítélőtábla magát a cselekményt önvédelemnek minősítette, de az alábbiak miatt büntetést kellett kiszabnia. 

„Mindkét vádlott ijedtsége és menthető felindulása azonosan korlátozta a tudatukat a támadás elhárításához szükséges mérték felismerésében. A vádlottak túllépték ezt, mert a jogtalan és közvetlenül fenyegető támadás elhárításához nem volt szükség a sértett életének kioltására” – mondta ki a bíróság.  

A táblabíróság az asszony ítéletét 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre enyhítette. A fiú büntetése is kisebb lett – 1 év fiatalkorúak fogházában letöltendő, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.  

Sok év telt el az ítélet óta. A halállal végződő szörnyű napot soha nem lehet kitörölni az asszony és a fiú emlékeiből, Csak remélhetjük: a mindennapi rettegést felejtő család élete sokkal békésebb azóta, bár pontosan tudja mindenki, a szerencsétlen nő nem így akart véget vetni az örökös megaláztatásnak, verésnek.  

De vajon hány olyan ember él ebben az országban, aki nap, mint nap úgy kel fel, hogy azt fürkészi: mikor csap le az, akihez életét kötötte, mikor támad apa gyerekére, gyerek az anyjára, anya a lányára. A családon belüli erőszakot kutatók szerint évente ezrével történnek a súlyos bántalmazások, és ezek közül számos halállal végződik. Miközben mindent lát a szomszéd, mindent tudnak a rokonok. Csak azt nem: hallgatásuk ilyen esetekben már korántsem a másik család belügyeinek tiszteletben tartását jelenti. Sokkal inkább annak veszélyét, hogy egyszer - közömbösségük miatt is - valahol ismét nyakon szorul a hurok, vagy szúrásra lendül a kéz.  

Tizenkét éven át kínozta a családját - Soltvadkerti szexrabszolgák

magyar noir
2015.08.15.

„A vádlott családját hosszú éveken át rettegésben és félelemben tartotta, gyermekeit szinte szexrabszolgaként kezelte. Aligha túlzás az a megállapítás, hogy a magyar kriminalisztikában ez idáig példátlan esetről van szó, mely méltán váltott ki országos felháborodást és megdöbbenést.”

(Részlet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság I. fokon meghozott ítéletének indoklásából.)  

- A sértettek közül megjelent valaki a tárgyaláson? – kérdezte a Szegedi Ítélőtábla tanácsvezető bírónője, és a tárgyalótermet megtöltő újságírók, televíziósok legnagyobb megdöbbenésére „Igen.” volt a válasz. A legutolsó sorban egy szép, karcsú, elegánsan öltözött ifjú hölgy állt fel, bemutatkozott, majd visszaült a helyére.  

A tárgyalt ügy ismeretében – mert bizony a II. fokú tárgyalásra felvonult médiumok képviselői ekkor már rengeteget tudtak arról, milyen szörnyűségeken esett át egy család Soltvadkerten hosszú éveken át – senki nem tudta elképzelni, hogy az áldozatok közül egy is akadna, aki újra látni akarná azt az embert, aki egész gyermekkorát tönkretette, aki megalázta, megerőszakolta. Ám a lány később elmondta: el kellett jönnie, mert úgy érezte, addig nem tudja lezárni magában a múltat, amíg nem látja, hogy nevelőapját rabláncon elvezetik, és hosszú évekre fegyházba vonul. 

De mi is történt pontosan több mint 12 éven át Soltvadkerten? 

A rémtörténet 1994-ben kezdődött, amikor egy korábban már hatszor büntetett, nyolc osztályt végzett férfi élettársi kapcsolatot kezdett egy soltvadkerti asszonnyal. A pár ezt követően 2006 áprilisáig Soltvadkerten, Pirtón és a környékbeli tanyákon több helyen is lakott, és együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatából származó két kiskorú gyermekét, valamint a két közös, szintén kiskorú gyermeküket. 

Már az összeköltözés évében a férfi Soltvadkerten az akkor 5 éves nevelt leánygyermekét fajtalankodásra kényszerítette, majd később egyre gyakrabban fajtalankodott a kisgyerekkel. Hogy pontosan mikre is vette rá a szerencsétlen lányt a nevelőapa azért, hogy kedvét lelje, egy blogban le sem írható. De tény: költözhettek bárhová, a férfi később már hetente fajtalankodott a gyermekkel.  

1998-ban úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy közösüljön a kislánnyal, ezt többször meg is próbálta, de nem járt sikerrel. Egyik alkalommal, amikor autójukban ülve próbálkozott, a kocsi hátsó ülésén ülő nevelt fiával is fajtalankodott, akit rávett arra, hogy testvérével is ugyanezt tegye. Mindezt a férfi végignézte, és később is kényszerítette ilyenre a gyermekeket. Majd 2000-ben, amikor a nevelőapa újra megpróbálta megerőszakolni a kislányt - aki könyörgött, ne bántsa, miközben fiútestvére megpróbált telefonon segítséget kérni édesanyjuktól - a férfi a kisfiút erőszakolta meg büntetésül.  

Természetesen a gyerekek megpróbáltak ellenállni, de ekkor kitört nevelőapjukból a legvadabb brutalitás. Nem csak fenyegette a kislányt, hanem ütötte, fojtogatta is. Utoljára 2004 tavaszán akart a férfi nevelt lányával közösülni, de ezúttal sem sikerült neki, így végül fajtalankodott a kislánnyal. Később már nem bántotta az akkor már kamaszodó lányt, de teljesen csak akkor nyugodhatott meg a négy gyermek és édesanyjuk, amikor a férfi 2006 áprilisában elhagyta a családot. 

Igen, jól olvasták: négy gyereket említettem. Ugyanis a férfi válogatás nélkül támadt minden gyermekére. A nevelt kisfiát 1998-től kezdve többször kötelezte fajtalankodásra, és ezt is csak elköltözésekor fejezte be. Nem tudni mi vezérelte az apát, amikor 2001-től a vér szerinti lányát is - veréssel fenyegetve - többször fajtalankodásra kényszerítette, majd 2004-től elköltözésig 2-3 hetente próbált saját lányával fajtalankodni, illetve havonta közösülni. Bármennyire elborzasztó, de tény: abban is örömét lelte, ha nevelt fiát kényszerítette arra, hogy vér szerinti lányával fajtalankodjon. A férfi ilyenkor végignézte az aktust. De ez sem volt elég: 2004-től már saját vér szerinti fiával is fajtalankodott. 

Hogy miért nem próbáltak menekülni a gyerekek ebből a borzalomból? A válasz könnyen megadható: rettegtek, hiszen a férfi veréssel fenyegette meg őket, ha a családban történtekről bárkinek is beszélnek. Így aztán - bár 1998 óta mind a négy gyerek tudta, mit művel az apjuk testvéreikkel - olyan erős félelem élt bennük, hogy egymás között is csak ritkán merték szóba hozni a történteket. De a férfi elsőként letámadott nevelt lánya 1999-ben már nem bírta tovább a szenvedést, szólt édesanyjának, így az asszony megtudta, mit művel a férje. Amikor azonban számon kérte a vádlotton a történteket, ő is szembesülhetett élettársa brutalitásával: a férfi a gyerekek előtt verte össze az anyát. 

Az apa fenyegetései és agresszív magatartása miatt a bűnök a családban maradtak, az anya nem mert segítséget kérni senkitől. A gyerekekben erős szorongás, szégyenérzet, bűntudat alakult ki, volt, akinél a szexuális élet zavarai jelentkeztek, egyikük olyan agresszívvá vált, hogy iskolájának legproblémásabb tanulója lett. 

Miután a férfi elköltözött, az asszony 2007-ben új élettárssal igyekezett új életet kezdeni. Egy munkatársával jött össze, és ekkor a volt élettársa, az asszony és annak új barátja ugyanazon munkahelyen dolgozott. Úgy tűnt, a négy gyermeket megkínzó férfit ez nem zavarta, már csak azért sem, mert időközben neki is új társa lett, akivel összeházasodott. Majd 2009 januárjában egy este részegen ment be a munkahelyére, volt élettársát hangosan szidta, számon kérte, gyermekei miért nem mentek hozzá láthatásra, majd felborított egy asztalt. A szóváltásra felfigyelt az asszony új élettársa, és megpróbálta a megvadult férfit lecsillapítani. De az csak fenyegetőzött: ne avatkozzon a dolgaiba, mert mindenkit megöl, aki ezt meg meri tenni.  

Kezébe is kapott egy tapétavágó szikét, előbb volt asszonya új élettársára támadt, majd amikor a férfi segítségért rohant, az asszonyt sebesítette meg. Később szikével a kezében a férfi után szaladt, azt kiáltozva, hogy megöli. De a kiszemelt áldozatnak sikerült elmenekülnie, a férfi lehiggadt, a szikét odaadta egyik kolléganőjének. 

Ekkor már az anya is úgy döntött, nem élhetnek tovább rettegésben, feljelentést tett a rendőrségen, és jegyzőkönyve került mindaz a rémség, ami 12 éven át történt a családban. 

Ugye feltűnt: eddig egyetlen nevet sem említettem. És nem fogok a későbbiekben sem, hiszen a kegyetlen apától megszabadult családnak lehetetlen lenne zaklatásoktól mentes életet élni, ha a nevek bárhol is megjelennének. De a bűnösről annyit elárulhatok: T. Pál, akit előbb a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítélt el 19 év fegyházra. Miután az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője annak enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került, ahol 2010 szeptemberében helybenhagyták az I. fokon meghozott döntést. 

A jogerős ítéletben a vádlottat 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében és 2 rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek. Az indoklásból kiderült: az ítélet enyhítése szóba sem jöhetett. A büntetés súlyosítására - többek között - a vádlott beismerő vallomása miatt nem került sor, és azért, mert az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete esetében a vádlott csak kisebb sérüléseket okozott. Egyébként a Büntető eljárási törvény sem teszi lehetővé a súlyosítást – indokolt a tanácsvezető bírónő -, mert egyértelműen kimondja, hogy az I. fokú ítélet kisebb megváltoztatásának nincs helye. Mivel a törvény ebben az ügyben maximum 20 év fegyház kiszabását engedi, a súlyosítás kis mértékűnek számított volna. 

Az ítéletet néma csönd fogadta. A bilincsbe vert apa – aki az utolsó szó jogán csak ennyit mondott: „Nem tudok semmit hozzátenni” - egy hang nélkül követte őrét a rabszállító kocsihoz. Hogy a borzalmakon átesett gyerekek sorsa végül miként alakul, még csak nem is sejthető. A tárgyaláson megjelent lány közölte az újságírókkal: külföldre megy, ebben az országban nem tudja elképzelni további életét. 

Ezeket a cikkeket olvastad már?