Kecskeméti maffiaper: több mint 60 év fegyház a bűnösöknek

magyar noir

Az elmúlt napokban a magyar sajtó rengeteget foglalkozott a májusi, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd személyével, aki az úgynevezett „kecskeméti maffiaper” egyik elítélje volt. Ezért érdemes felidézni, pontosan miről is szólt a 10 évvel ezelőtt zárult  tárgyalás, miért szabott ki jogerősen több mint hatvan év szabadságvesztést a vádlottakra a Szegedi Ítélőtábla. 

„Még az utcát is fegyveres rendőrök zárták ma (hétfőn) a Szegedi Ítélőtábla épületénél, amelybe a „kecskeméti maffiaper” vádlottjait kísérték másodfokú tárgyalásra a fegyőrök. Csak korábban akkreditált újságírók mehettek a bíróságra, valamint a vádlottak egy-egy hozzátartozója lehetett jelen. Kitiltották az utcából az autókat, az ott lakók pedig csak igazolvánnyal mehettek haza. Nem csak az utcában, hanem az épületen belül is rendőri készültség volt tegnap. Mintegy ötven géppisztolyos, álarcos kommandós zárta a folyosókat, a tárgyalóteremben az újságírókat jobbra, a hozzátartozókat balra ültették, legvégül pedig a megbilincselt vádlottak érkeztek, és 9 órakor megkezdődött a per.”

Ezzel a cikkel vezette be a kecskeméti maffiaper néven elhíresült bűnügy tárgyalását a baon.hu, Bács-Kiskun megye hírportálja 2006. október 2-án. 

Mit követtek el a vádlottak? 

A jogerős ítélet szerint R. László I. rendű vádlott az 1990-es évek közepétől egy bűnszervezetet irányított első számú vezetőként. A bűnszervezeten belül irányítási, döntési joggal rendelkezett M. Péter II., Cs. Zsigmond III., F. Attila IV. és M. Richárd V. rendű vádlott is. A többiek – és további, ismeretlenül maradt személyek – a feladatok végrehajtói „a bűnszervezet katonái” voltak.

A vezető pozíciót betöltő 5 férfi és a közvetlen irányításuk alatt elhelyezkedő tagok a bűnszervezettől havonta jelentős összegű „állandó fizetést”, továbbá az ügyek intézéséhez gépkocsit, telefont kaptak.

A bűnszervezet legális és illegális tevékenységet is folytatott. Illegális munkálkodásuk során elsősorban Budapesten vendéglátósoktól, taxisoktól, esetenként gazdasági bűncselekményeket elkövető, kívülálló személyektől védelmi pénzeket szedtek.

A legális üzletkörbe régiségbolt, éttermek és teniszpálya üzemeltetése tartozott. A bűnszervezet ellenőrzése alatt állt több budapesti és Balaton-parti szórakozóhely. Az illegális és legális tevékenységekből származó bevételekről az I. rendű vádlott, R. László vádlott rendelkezett, ő döntötte el, hogy ki milyen arányban részesedik a bevételből. A bűnszervezetnek működése során különböző személyekkel jelentős nagyságrendű – több százezer dolláros – anyagi vitája keletkezett, ezek megoldására és a szervezet Balaton-parti térnyerésének érdekében erőszakos megoldásokat terveztek. Ebben szerepelt a Balaton-parti szórakozóhelyek többségét „védő” személyeket irányító T. Tibor megölése is.

2004 tavaszán a bűnszervezet irányításában résztvevők megegyeztek abban, hogy 

T. Tibort külföldi bérgyilkosokkal megöletik. 

Az ismeretlenül maradt bérgyilkosok a megbízóktól motorkerékpárt és lőfegyverek biztosítását kérték, és azt tervezték, hogy motorkerékpárról, mellette elhaladva lövik le T. Tibort. A Honda motort az eljárás során be nem azonosított személy álnéven megvásárolta. R. László pedig N. Endrigonak és a szervezet egy másik szerb állampolgár tagjának megbízást adott Szerbiából sorozatlövő és maroklőfegyverek, lőszerek és egy távcsöves puska, valamint robbanóanyag beszerzésére. Ebbe az ügyletbe bevontak további külföldieket is. A szerbiai „fegyverkereskedőkkel” telefonon egyeztették az igényelt fegyverek fajtáját, mennyiségét, árát, Magyarországra juttatásának módját. A bűnszervezet egyik magyar, útlevéllel rendelkező tagját megbízták azzal, hogy személyesen is tárgyaljon Szerbiában a fegyverek szállításáról, őt telefonon keresztül irányították.

A megállapodásoknak megfelelően 2004. július 27-én a szerb fegyvercsempészek magyar területen átadtak 2 gépkarabélyt, 3 pisztolyt, egy távcsöves puskát, hangtompítót, 206 darab különböző töltényt, amit végül Budapesten rejtettek el.

R. László a fegyverek megszemlélése után újabb fegyverszállítmány beszerzésére adott utasítást azzal, hogy annyit vegyenek, amennyit bírnak.

Az előzővel azonos módon szervezett megrendelés eredményeként 2004. augusztus 3-án 3 pisztolyt, 1 géppisztolyt, 1 gépkarabélyt, 130 darab különböző töltényt, 1 gránátindítót, 1 hangtompítót csempésztek be az országba. Ezeket az I. rendű vádlott utasítása szerint Kecskeméttől „előfutó” kísérettel kellett volna Budapestre szállítani, de szállítót és az előfutónak Budapestről érkezett VII., VIII. r. vádlottat Kecskeméten egy benzinkútnál elfogták a rendőrök.

Mindezeket figyelembe véve, több napon át tartó tárgyalás után 2006. október 6-án hirdetett ítéletet a Szegedi Ítélőtábla a bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt R. László és társai ellen indított büntetőügyben. 

A Szegedi Ítélőtábla a következő ítéletet hozta: 

R. Lászlót emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás miatt 12 év fegyházra, 10 év közügyektől eltiltásra, M. Pétert emberölés előkészülete és fegyvercsempészethez nyújtott bűnsegély miatt 10 év fegyházra, 8 év közügyektől eltiltásra, Cs. Zsigmondot emberölés előkészülete miatt 5 év fegyházra, 5 év közügyektől eltiltásra, F. Attilát ugyanezen bűncselekmény miatt 6 év fegyházra, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

M. Richárd emberölés előkészülete és fegyvercsempészethez nyújtott bűnsegély miatt 8 év fegyház, 7 év közügyektől eltiltás, N. Endrigo fegyvercsempészetre felbujtás bűntette miatt 10 év fegyház, a Magyar Köztársaság területéről történő végleges kiutasítás, Z. Imre  és Á. Zsolt társtettességben, folytatólagosan elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt 5 év fegyház, 6 év közügyektől eltiltás büntetést kapott.

G. Nándor IX. rendű vádlott esetében a táblabíróság helybenhagyta az I. fokú bíróságnak az emberölés előkészülete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól hozott felmentő ítéletét.

A Szegedi Ítélőtábla az I. – VIII. rendű vádlottakkal szemben a büntetést bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt, N. Endrigo esetében többszörösen visszaesővel szemben tekintette kiszabottnak.

Az ítélet ugyan jogerős volt, de a nyolc vádlott és védőik felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságra. Ezeket a kérelmeket azonban a LB, fenntartva a Szegedi Ítélőtábla jogerős döntését, elutasította, így 2007 októberében végleges lezárul a büntetőügy. 

Bátyi Zoltán

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/41547/pics/15034801018408156_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?