Boltosokat gyilkolt Arkan tigrise

magyar noir

Željko Raznatovic neve legutóbb nemrégiben megjelent írásomban már szerepelt. Mint írtam: az  Arkan kapitány néven vált híressé, vagy inkább hírhedté, a délszláv háború rémtetteiben nagy részt vállalt „vezér” egyik tigrise volt Marinko is, mint ahogy közülük válogatott bűntársakat Magda a magyarországi és a szerbiai Vajdaságban elkövetett gyilkosságokhoz.

Hogy miért emlegetem Arkant és Marinkót a fővárosi kisboltokat kiraboló, az ott dolgozókat meggyilkoló E. Nándor ügyének felidézésekor?

A válasz roppant egyszerű: a bolti sorozatgyilkosként még az 1990-es évek végén ismertté vált, Újvidékről áttelepült E. Nándor szintén Arkan félkatonai szervezetében kapott olyan harci kiképzést, amely során nem csak a fegyverhasználat fortélyait tanulta meg, hanem éppen olyan 

gátlástalan gyilkológéppé vált,

mint Magda. A Marinko-ügy lezárásakor egyébként sokan feltették a kérdést: vajon hány gengszter érkezhetett még magyar földre a kegyetlenségéről elhíresült „tigrisek” közül. Nos, pontos válasz erre a kérdésre nincs, de E. Nándor személyében egy biztosan. És ő is azt az utat választotta, mint Marinko, vagyis bűnözésből akart megélni új hazájában. Csakhogy az 1971-ben született, korábban Újvidéken élő férfiről joggal hihették a rendőrök, nem fog olyan bűnözői karriert befutni, mint Marinko. Ugyanis az 1993-ban Magyarországra települt egykori „félkatonát” már 1994-ben négy év fegyházra ítélték fegyveres rablásért és sikkasztásért. Mivel mellékbüntetésként kiutasították Magyarországról, az 1997 decemberi, feltételes szabadulása után már az is megfordulhatott a bűnüldözők fejében: ha lesz is még gond E.-vel, azt már a szerb rendőrökkel kell lerendeznie.

Ám nem így történt. E. Nándor a kiadatási eljárás során 1998 januárjának elején

megszökött a kiskunhalasi határőr laktanyából, 

és meg sem állt Budapestig. A fővárosban beszerzett egy Browning pisztolyt, amellyel a következő hetekben esti órákban a záráshoz készülődő kisboltokat rabolt ki.

Első támadását 1998. január 17-én a budapesti Rákóczi úton hajtotta végre. Itt egy sportboltot fosztott ki úgy, hogy az eladót agyonlőtte, de mindössze 1300 forint lett a zsákmánya. Második akciója az év február 3-án Csepelen zajlott le. Ott egy ruhaboltban két eladónőt agyonlőtt, és 4000 forintot rabolt el. Harmadik támadásakor a  budapesti, ferencvárosi Kinizsi utcában egy villamossági cikkeket áruló boltból is mindössze néhány tízezer forintot vitt el, de a bolti alkalmazottnak nem kegyelmezett – a szerencsétlen holtan maradt a helyszínen. E. összesen négy embert ölt meg azért, hogy végül mintegy 50 ezer forinttal legyen gazdagabb.

E. Nándor ekkor sajátos játékba kezdett. Ferenc Nándor álnéven felkereste a Teve utcai rendőrpalotát azzal, hogy tudja ki a Fenyő-gyilkosság elkövetője. (Fenyő János milliárdos médiavállalkozót 1998. február 11-én Budapesten, a Margit körúton saját autójában ülve ölték meg. Az ügy a rendszerváltás utáni Magyarország egyik leghíresebb és legvitatottabb gyilkossági ügye lett.) 

Erről a furcsa látogatásról részletesebben Doszpot Péter, az egykori sztárnyomozó mesélt a Blikknek. Most ebből a 2009. január 21-én megjelent cikkből idézek, mivel így pontos képet adhatok arról is, hogyan sikerült elfogni a négyszeres gyilkost.

Mint Doszpot elmondta: a rendőrök rémálma volt a bolti sorozatgyilkos. Mivel nem hagyott nyomokat és tanúkat maga után, a rendőrök Magyarországon először

az FBI profilalkotóihoz fordultak segítségért.

Ők is bejárták a helyszíneket és nyomokat gyűjtöttek, majd azt mondták, az elkövető 30 év körüli, és keresni fogja a kapcsolatot a rendőrséggel. Így is lett. A Fenyő-gyilkosság után besétált hozzánk egy férfi, Ferenc Nándorként mutatkozott be. Több albánt is megnevezett mint elkövetőt. Egy hónapig bejárt hozzánk, nézegette a nyilvántartást, evett-ivott nálunk. Közben az elejtett információkból rá is jöhetett, hogy őt nem gyanúsítjuk a bolti gyilkosságokkal.” – nyilatkozta Doszpot Péter alezredes.

Majd így folytatta: „Éppen reggeliztem, amikor a kollégám behozta E. fényképét, akit köröztek. Kiutasították őt az országból, de megszökött. Döbbenetes volt, mert a másik szobában ült éppen, csak mi Ferencként ismertük. Innentől ő lett az első számú gyanúsított. Nem szóltunk neki. Figyelni kezdtük, és rájöttünk, hogy kapcsolható a helyszínekhez. Persze ő is gyanút fogott, szökni próbált, de a határ mellett egy helyi rendőr egy Doszpot nevű pizzériában elkapta.

E. a gyilkosságokat többször beismerte, majd tagadta. Azt mondta, azért vallott, hogy Doszpot Péternek sikerélménye legyen. Volt egy fő bizonyítékunk. A csepeli helyszínen az egyik eladót a WC-ben gyilkolta meg, a fenti kis ablakon keresztül lőtt. Az üvegszilánkok darabjai benne maradtak a dzsekijében. Szerencsére ez egy nagyon egyedi üvegtábla volt, a szilánkokat pedig megtaláltuk Erdélyi ruhájában.” – mesélte el Doszpot Péter.

E. ügyében első fokon a Fővárosi Bíróság hozott ítéletet 2000 novemberében, de ekkor csak a csepeli kettős gyilkosságot tudták rábizonyítani, a Rákóczi úti és a Kinizsi utcai gyilkosság vádja alól bizonyítatlanság hiányában felmentették. E. Nándor büntetése 23 év fegyház lett. Ám mire II. fokon a Legfelsőbb Bíróságra került az ügy,

új bizonyítékot is sikerült felkutatni

a rendőrségnek. A gátlástalan gengszter, bármilyen furcsa is, nagyvonalúságának „köszönhette”, hogy a Kinizsi utcai gyilkosságot is rá tudták „verni”.E. ugyanis 1998 telén egy albérletben lakott, aminek díját nem fizette határidőre. Ezt kifogásolta is főbérlője. Ekkor E. az albérletből eltávozott, mint később kiderült, a Kinizsi utcába ment, majd onnan visszatérve kifizette a bérleti díjat, sőt még főbérlőjét meg is hívta vacsorázni egy étterembe.

Ezt megtudva a Legfelsőbb Bíróság elrendelte a per újratárgyalását, amire 2003-ban került sor.

Ekkor E.-t már mind a négy gyilkossági ügyben bűnösnek mondták ki, büntetése és életfogytig tartó szabadságvesztés lett. A Fővárosi Ítélőtábla 2004-ben helybenhagyta az első fokon kirótt életfogytiglani szabadságvesztést. Erről a tárgyalásról így számolt be az MTI híre alapján az Origo című internetes újság:

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a bolti sorozatgyilkosság miatt E. Nándorra első fokon kiszabott életfogytiglani szabadságvesztés büntetést. E.-t bűnösnek mondták ki nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá lőfegyverrel visszaélés és más bűncselekmények miatt. Mindezért életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható szabadon.

A négy ember megölésével vádolt E. Nándor a csütörtöki tárgyaláson elfogultsági indítványt nyújtott be az ügyét tárgyaló bírák ellen, de kérelmét elutasították.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében E. Nándort nyereségvágyból, több emberen elkövette emberölés miatt életfogytiglanra ítélte, melyből leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható szabadlábra. Az elsőfokú ítélet kihirdetésekor az ügyész három nap gondolkodási időt kért a fellebbezésre. Ezután úgy döntött, hogy fellebbez a döntés ellen, de az irat késve érkezett a bíróságra, ezért azt nem vették figyelembe, így

nem lehetett súlyosbítani az elsőfokú ítéletet.

Ugyanakkor E. Nándor ügyvédje perbeszédében a négy ember megölése és a lőfegyverrel visszaélés vádja kapcsán bizonyítottság hiányában felmentést kért. Az ügyvéd kifejtette: alig vannak E. Nándort terhelő közvetlen bizonyítékok és az indíték is hiányzik.

Az elsőfokú ítélet, amely kimondta E. Nándor bűnösségét, tényállásában azt állapította meg, hogy az újvidéki születésű férfi, akit korábban már elítéltek a fővárosban elkövetett bolti rablások miatt, szabadulása után, 1998 január-februárjában három fővárosi boltban közvetlen közelről, pisztollyal kivégzésszerűen fejbe lőtt négy eladót, és ezzel összesen mintegy 50 ezer forintot zsákmányolt.”

Ezekből a sorokból kiderül, E. és védője mindent megpróbált a hat évig elhúzódó ügy utolsó felvonásában is azért, hogy Arkan tigrise szabaduljon a rácsok mögül. Nem jártak, a bizonyítékok összevetése alapján nem járhattak sikerrel. És ha az ügyészségi fellebbezés időben célba ér, E. talán ott szerepelne azon a listán, akik még a 2032-es olimpia eseményeit is börtöncellájukban felszerelt televízión nézhetik...

Bátyi Zoltán

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/41304/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?