Miért öltek a tiszazugi arzénes asszonyok?

Mielőtt a világhíressé vált gyilkosság-sorozatról beszélnék, tudjunk meg néhány dolgot a tett helyszínéről. Például azt, hogy Tiszazug a Tisza és a Körös folyok közötti területen található, nagy része a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területei közé tartozik, vagyis bőven kínál látnivalót, túra útvonalat a kirándulóknak. Ez egyébként Tiszazug legnagyobb „kincse” is, mivel a főbb közlekedési útvonalak elkerülik, és számottevő ipara sincs.

A terület 11 települést fog össze, köztük van Kunszentmárton, Szelevény, Csépa, Tiszaug. Tiszasas, Öcsöd, Mesterszállás, Cserkeszőlő, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, míg néprajzi szempontból ide sorolják Tiszaföldvár és Martfű városokat is. Területe 526 négyzetkilométer, mintegy 35 ezer ember otthona. Ez utóbbi szám is jól mutatja, hogy leginkább kis határú és népességű településeket talál az ide ellátogató. És ha valaki még Tiszazug történetére is kíváncsi, sok egyéb mellett megtudhatja: a XIX. század végén lezajlott átalakulások számos kedvezőtlen tényező hatására a lakosság jelentős része elszegényedett, amin tovább rántott az I. világháborút követő gazdasági válság. Következzék az a rövid szöveg Tiszazug honlapján, amit érdemes szó szerint idéznünk:

„A megélhetési nehézségekkel is magyarázható a tiszazuginak nevezett, valójában döntően Nagyrévre korlátozódó úgynevezett tiszazugi arzénes per, amelynek azonban számos, máig sem teljesen feltárt összetevője is volt.”

Egy turistacsalogatónak szánt ismertetőtől nem is várhatjuk el, hogy nagyobb teret szenteljen Tiszazug „szégyenének”. Pedig ha ez a terület szóba kerül, még sok-sok évtized távlatából is a legtöbb, magyar történelemben, krimiben járatos ember fejében az egykor világra szóló bűncselekmény sorozat kötődik Tiszazughoz.

Nem véletlenül. Ugyanis az 1912-től 1929-ig zajló „gyilkosságdömpinggel” Tiszazug beírta magát a kriminalisztika történetébe. Ha röviden szeretném összefoglalni az akkor történteket, így összegezném: az említett másfél évtized alatt 

öltek Tiszazugon, fiatalt, öreget, 

a háborúból hazatért rokkant, vagy éppen csak megunt férjet. A gyilkosságok kitervelője, előkészítője, lebonyolítója majd` mindegyike nő volt, a gyilkos eszköz pedig a méreg, jelesül az arzén.

Ám a tiszazugi gyilkosság sokkal többet érdemelnek egy rövid összefoglalónál, ezért segítségül hívtam dr. Varga Árpádot, Jász-Nagykun-Szolnok megye főügyészét, aki rengeteg munkát fektetett abba, hogy feltárja – már amennyire lehet – a gyilkosságok hiteles történetét.

 – Ha az emberölések okait vizsgáljuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a XIX. század második felében tapasztalt társadalmi változások üteme elmaradt a gazdaságitól, és ez éppen olyan nagy zavart okozott számos közösségben, mint az első világháború és a trianoni békediktátum hatásai. Az elszegényedés nyomán egyfajta erkölcsi leépülés indult meg, a jog törvényeit felülírták az egyéni érdekek, és erre a tiszazugi gyilkosságsorozat kiváló és elrettentő példa.

Bár a gyilkosságok idején már semmi nem tiltotta a válást, az új törvény szerint élni korántsem volt olyan egyszerű egy olyan kis falusi közösségben, ahol egy évezreden át a válás főbenjáró bűnnek számított. Annyira, hogy egyszerűbbnek tűnt megölni a férjet, mint elválni tőle. Bármilyen furcsán hangzik, de a magyar öröklési jog is gyilkosságra ösztönzött. Hazánkban akkor a törvény szerint minden gyermek egyenlő részben örökölt a szülő hagyatékából. A XX. század elejére az átlagéletkor meghosszabbodott, a családok létszáma megnőtt, de ehhez a legtöbb helyen nem kapcsolódott a vagyon gyarapodása. Így joggal féltek attól az emberek, hogy a szétaprózott kis földek már nem tudják biztosítani egy-egy család megélhetését. Mivel a születésszabályozás korszerű módszereit természetesen nem ismerték, a megszületett, de már fölöslegesnek ítélt újszülött megölése mellett döntöttek.

– A férjek meggyilkolására is találunk magyarázatot. Az I. világháború idején a családfenntartás terhét az asszonyok vállalták magukra. A háborúból hazatérő megfáradt, sokszor nyomorék férfiak gyakran italozásba merültek alá, és ezek miatt gyakran erőszakosan fellépők már nem tudták betölteni családfői szerepüket. A házasságban már semmi örömet nem lelő tiszazugi asszonyok közül többen ezért is döntöttek a gyilkosság mellett.

Dr. Varga Árpád szólt arról, hogy 

a gyilkosságok kulcsfigurája özv. Fazekas Gyuláné bábaasszony 

volt, aki a népi gyógyászatban is rangot vívott ki magának környezetében. Orvos hiányában már az 1910-es évek elejétől Nagyréven jószerével mindenki tőle várta a gyógyulást, miközben ő maga ajánlotta a gyilkosságot, mint végső megoldást a korábban említett esetekben. Mellette V. Takács Lajosné – aki hasonló okból már a saját férjével is végzett – segített a panaszkodó asszonyoknak, akik úgy gondolták, hogy a mérget nem lehet kimutatni, ezért bűnük soha nem derül ki.

Ennek tudatában egyre több gyilkosságot követtek el. A könyörtelen leszámolásokat az sem szakította meg, hogy 1925-ben Csongrádon a Tiszából 

egy meztelen idős nő holttestét fogtak ki, 

akiről kiderült, hogy a halála oka nem fulladás, hanem mérgezés volt. Arra is fény derült, hogy Nagyréven lakó lánya mérgezte meg, Az anyagyilkost 1925-ben kötél általi halálra ítélték, bár végül büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták.

Ekkoriban a hatóságok további három gyanús haláleset, Holyba Károly, Beke Mihály és Szabó István halála miatt is vizsgálódtak, ám egyik esetben sem emeltek vádat, ugyanis egyetlen olyan embert sem találtak, aki segítette volna a hatóságokat. Miért is segítette volna, hiszen az akkoriban 1700 lakosú Nagyréven a lakosság jelentős része vagy részt vett a mérgezésekben, vagy tudott az elkövetett bűnökről.

Végül 1929-ben egy névtelen feljelentő levél adta meg a lökést ahhoz, hogy a már régóta gyanakvó csendőrség és ügyészség komoly erőkkel kezdje meg a vizsgálódást. Nem volt könnyű lebontani a hallgatás falát, és bár a teljes igazság soha nem derült ki, eljött a vádemelések és az ítéletek ideje is. Köszönhetően például a csendőrség cselvetésének is.

Varga doktor egy konkrét példát említett, amikor a kihallgatás egy parasztházban zajlott. Amíg az egyik szobában a mindent tagadó gyanúsítottakkal foglalkoztak, a másikban egy csendőr elbujt az ágy alá. Ekkor – megszakítva a kihallgatást – a két asszonyt átkísérték abba a helységbe, ahol a hallgatózó már várt rájuk. Mivel a két nő mit sem sejtett arról, hogy más is van rajtuk kívül a szobában, nyugodtan beszélgettek bűneikről. Amikor a csendőrök visszatértek értük, az ágy alatt rejtőzködő megfogta az egyik asszony lábát, hogy tudassa: titkaik már nem titkok többé. 

A pórul járt gyilkosok 

ezt követően már jegyzőkönyvbe mondták bűneiket.

– Összesen minimum nyolcvanhárom személyt hallgattak ki gyanúsítottként, ebből hetvenkét asszonyt és tizenegy férfit. Öt tiszazugi asszony – közöttük Fazekas Gyuláné, a bábaasszony – a gyanúsítások elől a halálba menekült, öngyilkos lett. A Szolnoki Királyi Ügyészség tizenkét „arzénos” ügyben végül huszonnyolc személlyel szemben emelt vádat, akik közül kettő volt férfi. A megvádoltak közül sokan nem a gyilkosság elkövetőjeként, hanem bűnrészesként állt a bíróság előtt, ugyanis a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az áldozatot nem maguk mérgeztél meg, hanem a tettest vagy rávették az emberölésre, vagy a mérget adták a gyilkoláshoz. Többeket felmentett a bíróság a vád alól, de születtek elrettentő ítéletek is.

A teljesség igénye nélkül soroljunk fel néhányan a számtalan ítélet közül. Az első arzénes ítélet – mint már említettük – 1925-ben, a Tiszába dobott holttest megtalálása után született, amikor Bukovenszki Jánosnét kötél általi halálraítélték, de végül büntetését életfogytig tartó fegyházbüntetésre enyhítették. A második per – amikor már ország-világ tudta, hogy sorozatos gyilkosságokról van szó – 1929 decemberében kezdődött, aminek végén Holyba Károlyné (egy rendbeli gyilkosság miatt) és Lipka Pálné (három rendbeli gyilkosság, egy rendbeli felbujtóként elkövetett gyilkosság bűntette, és egy rendbeli bűnsegédi bűnrészesként elkövetett gyilkosság bűntettének kísérlete) életfogytiglant, Sebestyén Bálintné (felbujtóként elkövetett gyilkosság) 15 év fegyházat kapott. Köteles Istvánét egy rendbeli gyilkosság bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 

Az első halálos ítéletet Kardosnéra szabták ki 

1930 januárjában. Őt egy évvel később, 1931. január 13-án kísérték a bitó alá. Kötélen végezte Szabó Lászlóné és Csordás Bálintné, az ő nyakukba 1931. június 21-én vetették a hurkot. Az ítéletek közül érdemes még kiemelni V. Takács Lajosné ügyét, akit első fokon halálraítéltek, ám végül – többek között idős korára (72 év) tekintettel ezt életfogytig tartó szabadságvesztésre változtattak. V. Takácsnéval együtt ítélkeztek Beke Mihályné ügyében is, akit végül 15 évi fegyházra ítéltek. Pápai Lajosné vádlottat azért nem lehetett elítélni, mert az eljárás alatt megőrült.

A Szolnoki Törvényszéken, vagyis első fokon egyébként hat asszonyt ítéltek halálra, vagyis három ítélet az eljárás során később enyhült, míg jogerősen heten – közöttük a két férfi vádlott – kaptak életfogytiglani fegyházbüntetést. Négy asszony tizenöt évre, egy nyolc évre vonult a fegyházba, míg az ügyész két személlyel szemben elejtette a vádat. Összesen tíz személy mentettek fel a vádak alól, mert nem sikerült egyértelmű bizonyítékokat szerezni a bűnösségükre. Amin nem is lehet csodálkozni – mondta dr. Varga Árpád -, hiszen a gyilkosságok és a vizsgálatok között nagyon hosszú idő telt el, így elvesztek a nyomok. Például a temetőben sok sírról azt sem lehetett kideríteni, pontosan ki nyugszik benne.. Ahol csak a beismerő vallomásokra alapozhatott volna a bíró, sok asszony a tárgyalás idejére meggondolta magát, és mindent tagadott. És persze a kor bűnfelderítési technikája is messze elmaradt attól, amivel a XXI. század nyomozó dolgozhatnak.

Sokan most azt kérdezhetik: összesenhány emberrel végeztek a tiszazugi asszonyok?

Erre senki nem tud pontos választ adni. A legtöbb helyen az írások 162 áldozatot említenek. Varga doktor úgy véli, ennyi embert talán mégsem öltek meg, a 162 a gyanús halálesetek számát jelenti, tehát azokat, ahol felmerült a gyanú, hogy az illető mérgezés következtében halt meg.

Ami még az ügyhöz tartozik: a vizsgálat során több mint negyvenöt hullát exhumáltak a nyomozást megindító névtelen levelek alapján és mindben találtak arzént, 41 esetben a halál oka kizárólag arzénmérgezés volt az országos bírósági vegyész véleménye szerint. Legalábbis a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok, 1930. október 26-i cikke erről tudósította olvasóit. 

Bátyi Zoltán

1
http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/40196/pics/14997790672230932_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Dóra 2017-07-14 01:03:29
Bővebben:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_TiszazugiMuzeum_0165-1971/?pg=5&layout=s
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?