Az utolsó kivégzés Magyarországon

magyar noir

Legutóbbi írásomban (Kis magyar hóhérhistóriaa hazánkban lezajlott kivégzések történetéből mutattam be néhány részletet. Magam sem hittem, milyen sokat figyelnek fel a cikkre, arra pedig végképp nem számítottam, hogy hány kérdéssel keresnek meg „kivégzés-ügyben”. Ezek közül a leggyakoribb ez volt: megírnám-e az utolsó magyarországi kivégzés történetét is? 

26 kivégzés 8 év alatt 

Az olvasó kérése számomra parancs. És bevallom, most nincs is túl nehéz dolgom, ugyanis egyik könyvemben (Hóhércsárdás) már papírra vetettem néhány tényt erről is.

De mielőtt rátérnék az utolsó kivégzésre, felidézek egy részletet múltkori írásomból. Már csak azért is, hogy a halálbüntetés visszaállítását oly sokan követelők (közülük is néhányan megkerestek…) lássák: a bűnözés megfékezésére az akasztás nem volt, és nem is lehetett soha megoldás.

Ezt még a kommunista államhatalom is belátta, ezért a hatvanas és hetvenes években csak kivételes büntetési módnak számított az akasztás. A halálbüntetést eltörlő törvény megszületését megelőző évtizedben hazánkban összesen 26 embert végeztek ki. Közöttük egyetlen nőt sem. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szocialista Magyarországon soha nem vezettek kivégző udvarba asszonyt. Köztük Beszéné nyakára is kötelet hurkolt a hóhér.

A Diósgyőrben 1915-ben született Besze Imréné Bigló Erzsébet igencsak kétes hírnévre tett szert a magyar büntetés-végrehajtás történetében. Ugyanis ő volt az utolsó nő, aki hazánkban bitófán végezte. Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték halálra, majd 1969. február 2-án az egri börtön udvarán tették nyakába a kötelet. Meglehetősen szűkszavúan „búcsúztatta” a magyar sajtó, esetében még arra sem törekedtek, hogy az olvasóközönség azonnal értesüljön a kivégzés tényéről.

Öt nap is eltelt, mire nyilvánosságra hozták az akasztás tényét:

„Besze Imréné többszörösen büntetett előéletű gyöngyösi lakos 1967 szeptemberében a 72 éves Kertész Lajosnét baltával agyonverte, pénzét pedig eltulajdonította. Ezért Besze Imrénét az Egri Megyei Bíróság halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta, az Elnöki Tanács az elítélt kegyelmi kérvényét elutasította. Az ítéletet csütörtökön végrehajtották.” (Népszabadság, 1969. február 7.) 

Vadász Ernő: 1988. július 14. 

De ki állt utolsóként bitó alá hazánkban?

Vadász Ernő nevét említem, ugyanis ő volt az, akit a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán – hazánkban utolsóként – kivégezték. A pontos dátum sem ismeretlen: 1988. július 14-én, csütörtökön kora reggel történt, és bár az újságírók nem tudhatták, hogy ezzel egy korszak zárult le Magyarországon, másnap minden magára valamit is adó újság beszámolt a kivégzésről.

Hogy felidézzük azokat az időket, érdemes szólni arról, mi más szerepelt még – a kivégzés tényét közlő írásnál jóval előkelőbb helyen – a június 15-én utcára került legnagyobb példányszámú napilapban, a Népszabadságban. Ekkor tudta meg a magyar olvasó, hogy az Országgyűlés az adóreform követésére (1988. január elseje óta fizetünk személyi jövedelemadót, mi magyarok – a szerző), az adóügyi törvények kezelésére alakult ad hoc bizottsága Nyers Rezső vezetésével megvitatta a vállalkozási adótörvény előkészítésének tapasztalatait, a készülő társasági törvény tervezetét. Két hét múlva temetik Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművészt, aki – és ez is a fiatalabbaknak szól – a múlt század második felének egyik legkiválóbb magyar színésznője volt.

„Meghiúsult támadás” – írta a bűnügyi rovat.

„A szolnoki totózóban egy fiatalember, kezében pisztollyal arra akarta kényszeríteni az ott dolgozó pénztárost, hogy adja át neki a napi bevételt. A pénztáros azonban bekapcsolta a riasztót, mire a támadó elmenekült. A rendőrök azonban forró nyomon, egy órán belül elfogták az akkor 27 éves R. Sándort elfogták (vajon, mivel töltheti napjait ma?), és a lakásán megtalált fegyverről kiderült, hogy csak egy játék pisztoly volt.”

És természetesen nem maradhatott ki az időjárás jelentés sem, amiből kiderült, hogy egy nappal korábban, vagyis Vadász Ernő kivégzésnek napján „Magyarország legnagyobb részén fülledt idő volt, a csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között alakult”.

Nos, ezt már Vadász Ernő nem élhette át, ugyanis az ő nyakán már kora reggel szorult a hurok. Hogy pontosan miért is? A fent már említett Népszabadságban, az MSZMP, vagyis az akkor még egyetlen és egyben uralkodó párt központi napilapjában megjelent tudósítást idézve maradjunk a rendszerváltás előtti kor szelleménél és újságírói stílusánál. Semmi bulvár, semmi hatásvadászat, csak a tények. 

Hajnalban dolgozott a hóhér

„Végrehajtották a Vadász Ernő 28 éves tiszacsegei lakosra kiszabott halálos ítéletet csütörtök hajnalban. A büntetett előéletű, csavargó életmódot folytató Vadász Ernő 1986. december 10-én – a szintén bűnöző Lakatos István tiszacsegei lakossal – az utcán lesben állva várta az 53 éves Juhász Imrét, majd leütötte, és fejbe rúgta a szerencsétlen embert. A magatehetetlen férfit tovább rugdosta, a száját egy zacskóval befogta. Nem találtak pénzt az áldozatuknál, így elvették a nála lévő fél liter pálinkát, az öngyújtóját és a személyi igazolványát. Juhász Imre a helyszínen meghalt. Vadász Ernő és társa ezután Hajdú József házába tört be, ahonnan 710 forint értékben ingóságokat vitt el. Utána útjuk a Tiszacsegei ÁFÉSZ kisvendéglőjébe vezetett, ahonnan 5 ezer forintot és egy 400 forint értékű számológépet tulajdonítottak el.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 1988. január 12-én Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt ítélte halálbüntetésre. A Legfelsőbb Bíróság az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, a büntetés tekintetében az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A kegyelmi kérelem elutasítását követően hajtották végre a halálos ítéletet.” – olvashatták mindazok, akik a Népszabadságot lapozták fel. 

Halálra ítéltek sétálnak közöttünk? 

És ha már bűntörténelem – ne feledkezzünk meg arról, hogy ebben az évben még születtek halálos ítéletek. Ám – mint az a belpolitikai hírből is kiderült – az ország már nagyon közel állt ahhoz, hogy egy egészen más típusú rendszerre váltsa a szocializmust. Egyre több szó esett a halálbüntetés eltörléséről is, így a kivégzéseket nem hajtották végre, jó pár ember ítéletét végül életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták, ami akkor minimum 20 év fegyházat jelentett. Vagyis ők, ha jól viselték magukat a börtönben, pár éve már szabadultak. Így ma elmondhatjuk: sétál az utcán nem is egy olyan egykori köztörvényes bűnöző, akit egykor halálra ítéltek.

Évszázadokon át tartó, kivégzéses korszak zárult le rendszerváltozáskor magyar földön, amikor a halálbüntetést, mint büntetési nemet az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, ezért a 23/1990 (X. 31.) AB határozattal megszüntette 1990. október 31. napjától. A kivégzés visszaállítását nem szavazhatja meg az Országgyűlés már csak azért sem, mert akkor az alkotmányba, mint a legfontosabb jogszabályba ütköző, vagyis jogellenes cselekményt hajtana végre. A Magyar Köztársaság számos nemzetközi szerződés megkötésével is vállalta, hogy a jövőben nem élnek bíróságai a halálbüntetés kiszabásával.

 

Bátyi Zoltán

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/39759/pics/14986416645510676_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?