Gyilkos lövések Magyarbánhegyesen

magyar noir

„Halált okozó testi sértés és rablás miatt tíz év börtönnel büntette a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2011 márciusában magyarbánhegyesi italozását követően úgy megverte egy söröző pultosát, hogy a kiszolgáló életét vesztette. A vádlott a bűncselekmény után néhány doboz cigarettával távozott a helyszínről.”

Sok év alatt ez volt az egyetlen olyan komoly bűncselekmény a dél-békési, mintegy 2.300 lakosú településen, amely ha nem is országos, de a Dél-alföldön mindenképp komolyabb sajtóvisszhangot kapott. A helybéliek vélhetően még hónapokkal később is azt vitatták, miként próbálta az ittas férfi kinyitni a pénztárgépet, hogyan verte puszta kézzel és biliárddákóval a kiszolgálót, hogy aztán végül összesen négy doboz cigarettát vigyen zsákmányként magával, segítség nélkül hátrahagyva áldozatát.

A magyarbánhegyesiek joggal hihették, hogy hosszabb időre visszatér a faluba a békesség, amit csak a faluhelyen már megszokott kisebb lopások törtek meg néha. Ám csalódniuk kellett. Mert pár évvel később már egy olyan cikk jelent meg a Blikk című napilapban, amelyben egy magyarbánhegyesi asszony így idézte fel emlékeit:

„A következő pillanatban már hallottam is a hatalmas dördülést, és láttam, ahogy Csabi összeesik. Ezt az egészet végignézte Napsugár, a kislányom, amikor Lajos letette őt, beszaladt a házba. Anyuék szaladtak ki: először Józsit lőtte le, majd anyut, aztán engem is utolért az ajtónál. Először valahogy hátulról talált el. Elterültem a földön, s ahogy feküdtem, könyörögtem: „Ne lőj többet, Lajos!” – de ő még kétszer meghúzta a ravaszt. Ezután szabályosan átgyalogolt rajtam, be a házba, a gyerekért. Még hallottam, ahogy anyu azt kiabálja: „Nem kapok levegőt, megfulladok, kislányom!”

De minek kellett történnie ahhoz, hogy ez az elborzasztó nyilatkozat megjelenjen?

Bicskával is megszúrta a féltékeny férj 

A történet még 2005-ben kezdődött, amikor T. Lajos és M. Adrienn megismerkedett. Úgy érezhették, szép és békés közös élet várhat rájuk, mert hamarosan összeköltöztek. Kezdetben Békéscsabán, egy bérelt lakásban laktak. Ám a kapcsolat nem úgy alakult, ahogy az asszony azt várta. Lajos már kapcsolatuk elején féltékenykedett rá, többször emiatt többször meg is verte. Egyik vitájuk során a férfi bicskával combon is szúrta Adriennt. De akkor sikerólt rábeszélnie a nőt, hogy a sérüléssel kapcsolatos valós tényeket hallgassa el az orvosi kezelés során, illetve ne tegyen feljelentést, a cselekmény a hatóságok előtt ismeretlen maradt.

A pár együttélése során 2009 októberében született meg kislányuk, akinek egy éves koráig Adrienn szüleinek házában, Magyarbánhegyesen éltek, miközben Lajos egy vésztői telken leendő közös házukat építette. Az új házba történő beköltözés után Lajos még agresszívebbé vált, Adriennt különböző ürügyekkel többször megverte, megrugdosta, még vaslapáttal, nyújtófával is ütötte a szerencsétlen asszonyt. Adrienn emiatt többször is elköltözött a Lajostól, de a férfi könyörgéssel, ajándékaival visszacsalogatta magához.

2014 elején Lajos egy veszekedés során ismét megverte az asszonyt, a nyakát is megtaposta. Ekkor döntött úgy Adrienn, hogy végleg véget vet a kapcsolatuknak, és a közös gyermekükkel együtt 2014 februárjában hazaköltözött édesanyjához Magyarbánhegyesre. 

Kinél éljen a gyerek? 

Nem sokkal ezután a férfi erőszakkal magával vitte a kislányt, és 2014 májusáig összesen háromszor engedte meg az asszonynak, hogy láthassa a gyermekét. Adrienn emiatt gyermekelhelyezési pert indított.

Magyarbánhegyesre visszaköltözése után Adrienn újból szorosabb kapcsolatba került korábbi barátjával, az akkor már Németországban élő J. Csabával, akivel korábban is tartotta a kapcsolatot interneten és telefonon.

Időközben Lajos megtudta ezt, és fülébe jutott az a hír is, hogy volt élettársa kiutazott korábbi barátjával Németországba. Lajos attól tartott, hogy ha a gyermekelhelyezési pert a volt élettársa nyeri meg, a kislányt az anyja kiviszi magával Németországba. Ezért a férfi interneten megöléssel fenyegette volt élettársát, míg J. Csabával ezt telefonon tette meg.

2014. május 15-én Lajos és volt élettársa is megjelent Szegeden, mivel a gyermekelhelyezési perben a bíróság elrendelte a a szülők, a gyermek, a nagyszülő és T. Magdolna, Lajos barátnőjének pszichológiai vizsgálatát.  A vizsgálatra várva Lajosban felmerült a gyanú, hogy volt élettársa gyermeket vár a barátjától, amire burkoltan rá is kérdezett.

A vizsgálatot után két külön kocsival tértek vissza Magyarbánhegyesre. A kislány – saját kérésére – az édesanyjával utazott. Amikor hazaértek, szóltak Lajosnak, hogy mehet a gyermekért. A házban ekkor Adrienn, élettársa J. Csaba, M.-né G. Irén, a nagymama és annak élettársa L. József, valamint T. N., Lajos és Adrienn kislánya bízott abban, hogy a nap hátra lévő része már békességben telik el.

Ám Lajos – változatlanul heves féltékenysége miatt, valamint továbbra is attól tartva, hogy közös gyermeküket volt élettársánál helyezik el – már korábban elhatározta, hogy fenyegetését beváltva megöli Adriennt és annak barátját. Ezért – pontosan meg nem állapítható időpontban – egy 9 mm-es pisztolyt és hozzá legkevesebb 9 darab lőszert vásárolt, amit a kocsijában tartott. 

Pisztollyal zsebében érkezett a házhoz 

Amikor Lajos a későbbi tragédia helyszínére ért, magához vette a pisztolyt, majd bement a házba. Egy idő után, amikor Adrienn és annak barátja kiment az udvarra, Lajos követte őket, és lelőtte J. Csabát, aki azonnal összecsuklott. Ezután Lajos a házban tartózkodó összes felnőttet több lövéssel megsebesítette.

„T. Lajos hasba lőtte Adriennt is, majd odalépett a földön fekvő nőhöz, és azt ordította neki: „Szülni akarsz másnak gyereket?” Ezután még háromszor lőtt Adrienn hasába, aki ugyan túlélte a támadást, de örökre maradandó fogyatékosságot szenvedett. „ - idézte  a 24.hu internetes újság a vádiratból.

A lövések következtében M.-né G. Irén és J. Csaba a helyszínen meghalt, míg L. Lajos és M. Adrienn életveszélyben lévő sértetteket mentőhelikopterrel a békéscsabai kórházba szállították. „Felgyógyulásuk több hónapot vett igénybe, L. József esetében maradandó testi fogyatékosság következett be” – hangzott el később a tárgyaláson.

Mikor a helikopterek felszálltak Lajos már menekült. Kislányávalegyütt Békéscsabára hajtott, onnan felhívta barátnőjét, az ügy későbbi II. rendű vádlottját, azt kérve, menjen be Békéscsabára a kislányáért. Ez meg is történt. Az asszony egy közös ismerősük társaságában beautózott Békéscsabára. Ekkor Lajos ráparancsolt, hogy a pisztoly hazafelé tartva dobja a Kettős-Kőrös hídjánál a folyóba. Ezt a nő meg is tette. (A fegyvert a rendőrség később búvárok segítségével megtalálta.)  Lajos a barátnője távozása után – aki magával vitte a kislányt is – feladta magát a rendőrségen. 

Büntetése: tényleges életfogytiglan

T. Lajost már a Gyulai Törvényszék 2015 októberében életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, úgy hogy kimondta: a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szegedi Ítélőtábla 2016 áprilisában T. Lajos tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetését jogerőre emelte, az ügy II. rendű vádlottját, T. Magdolnát bűnpártolás vétségéért 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházra ítélte.

„Az I. rendű vádlott olyan súlyos bűncselekmény esetén, amilyet a vádlott elkövetett, csakis a törvényben meghatározott legsúlyosabb szankció kiszabása a büntetési céloknak megfelelő büntetés. Ennél enyhébb büntetés kimondását semmi sem indokolja” – hangzott el az ítélethirdetéskor. 

Bátyi Zoltán

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/39254/pics/14973551084871810_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?