Testvérpár a TÉSZ-listán

magyar noir

TÉSZ lista? Mégis mi lehet az? – kapja fel a fejét talán sok olvasó már a cím láttán. Nos, a TÉSZ-es mozaikszó – bár nagyon sokan már tudják – a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt nem hivatalos „rövidítése”. Az első nevet még 2000-ben írták fel a listára. Akkor B. Gyula nyitotta meg a TÉSZ-esek sorát, aki feleségét és gyermekeit verte agyon egy baltával sötét éjszaka azért, mert az asszony nem akart szexelni vele. Ő azóta is a szegedi Csillag börtön lakója.

Napjainkban már több mint ötvenen raboskodnak úgy az ország különböző börtöneiben, de leginkább a szegedi Csillagban –, hogy elvileg soha nem kerülhetnek vissza a szabadok világába. A törvény kőkemény szigora alól kivételt csak azt jelenthet, ha egy TÉSZ-re ítélt bűnösön a köztársasági elnök 40 év raboskodás után kegyelmet gyakorol.

A történetünkben szereplő testvérpár esetében erről a lehetőségről csak annyit: egy, vélhetően napjainkban kamaszként esemest küldözgető ifjoncnak ma még fogalma sincs arról, hogy egyszer olyan magas méltóságot tölthet be a közéletben, mint a köztársasági elnöki poszt.

„Életük végéig börtönben maradnak”

Mint ahogy a három férfinak is aligha jutott eszébe, ki lesz a köztársaság elnöke hazánkban, amikor szinte a teljes magyar sajtó az ő ügyükkel foglalkozott. Csak egy cím a sok közül:

„Ítélet! Életük végéig börtönben maradnak a Baunok házaspár gyilkosai” (Blikk)

Majd így foglalta össze a lap 2015. április 29-án a Csongrád megye székhelyén kimondott ítéletet:

„Jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a két testvért, aki 2011-ben meggyilkolta Baunok István szolnoki vállalkozót és feleségét.Az ítélőtábla társtettesként, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, több ember és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 39 és 40 éves férfit, és – az elsőfokú ítéletet súlyosítva – döntött arról, hogy egyikük sem bocsátható feltételesen szabadon. Az emberölésben bűnsegédként közreműködő társuk szintén életfogytig tartó büntetést kapott, ő legkorábban 25 év letöltése után szabadulhat.

Az elkövetők bujkálását segítő, valamint az áldozatoktól megszerzett egyik gépkocsit orgazdaként megvásárló vádlottakat felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték.”

Most nézzük meg milyen gaztettekért járt ez a büntetés.

A tárgyalás során I. rendű vádlottként említett, 1976-ban született M. Béla és a nála egy évvel idősebb II. rendű vádlott M. Tibor testvérek. Ez utóbbi a III. rendű vádlott, H. Szabolcs üzlettársa és barátja volt. A három férfi műfüves focipálya építése és fenntartása során jó viszonyban volt a IV. rendű vádlottal, P. Attilával, akit baráti szálak fűztek az V. és a VI. rendű vádlott.

Kis pénzből lett a nagy harag

2011-ben a két testvér és az egykoron NB I-es labdarúgóként ismerté vált Szabolcs barátjuk egyre súlyosabb anyagi gonddal küzdött. M. Béla a kőműves szakmát tanulta ki fiatalon, és 2000-ben több építkezésen is alkalmazta őt Baunok István szolnoki építési vállalkozó.

2008-ban megbízta, hogy fia Diósdon épülő családi házánál végezzen kőműves munkálatokat. A diósdi munka során Béla lába betonozás közben súlyosan megsérült. Baunok István nem volt elégedett a férfi munkájával, közöttük minőségi kifogás miatt elszámolási vita alakult ki. Úgy 100-150 ezer forintos összegből lett a harag, de M. Béla Baunok Istvánt okolta sérüléséért és pénzügyi gondjai miatt is.

Ez utóbbi indította el aztán az országosan is nagy felháborodást keltő bűnügyhöz vezető cselekménysort. Az I., a II. és a III. rendű vádlott elhatározta, hogy pénzt szerez akkor is, ha ezért bűnt kell elkövetnie. Mivel M. Béla jól ismerte Baunok Istvánt, tudta, hogy jelentős vagyonnal rendelkezik, ezért tőle több millió forint megszerzésére számítottak. Így őt szemelték ki célpontnak. A testvérpár figyelni kezdte Beunok István környezetét, szolnoki családi házát, követték az autóját, feltérképezték napi szokásait, mozgását, életvitelét. Tudták, hogy Baunok István ingatlanán saját maga építi garázsát, emiatt a ház nem volt zártan körbekerítve.

Tervük végrehajtásához 2011. november 11-én a testvérek egyike Budapesten vett egy hatósági engedély nélkül tartható gázriasztó pisztolyt, hozzá 10 darab lőszert. Ekkor már volt egy másik gázriasztó pisztolyuk és egy elektromos sokkolójuk is. Második lépésben november 16-án egy bérbe vett Ford Transit gépkocsival a Baunok-házhoz hajtottak, azt megmutatták H. Szabolcsnak, és részletesen megbeszélték, hogy másnap hogyan szereznek pénzt kiszemelt áldozatuktól.

November 17-én reggel nem sokkal fél 7 előtt autóztak el a Baunokék háza előtt, majd a közelben leparkoltak. Amikor meglátták, hogy Baunok István kilép a házból, és az épülő garázs felé tart, a garázs elé hajtottak. M. Béla kiszállt a kocsiból, majd követték a társai is. A testvérek a garázsban parkoló kocsik mögé szorították Baunok Istvánt, aki megpróbált védekezni, de ellenállását ütésekkel és elektromos sokkolóval megtörték. A férfi kezeit összekötözték, miközben H. Szabolcs az út mellett állva, a garázs előtt figyelt. Ezután a házba  belépve a férj szólt a feleségének, hogy megtámadták őket, mire az asszony felöltözött, kijött a nappali szobába, ahol a H. Szabolcs felügyelt rá.

A támadók egy riasztópisztollyal megfenyegetve 60 millió forintot követeltek Baunok Istvántól. Mivel áldozatuknak nem volt otthon készpénze, M. Béla elővett egy kölcsönszerződést és felszólította a vádlottat, hogy töltse ki. A szerződés értelmében Baunoknak 60 millió forint átutalásáról kellett volna rendelkeznie úgy, hogy ez a pénz interneten átutalva az egyik vádlott felségének bankszámlájára érkezzen be. Ám a vállalkozó kiszaladt az épületből, segítségért kiabált, így a támadók belátták: ezzel a módszerrel nem fognak pénzhez jutni. Baunok Istvánt visszavezették a házba, majd feleségével és a házaspár két gépkocsijával együtt Újszász külterületére vitték.

Kezüket, lábukat összekötötték

A település határában telefonon többször megpróbálták a pénzösszeget átutaltatni Baunok Istvánnal. (Itt jegyezném meg, hogy a többszöri telefonos ügyintézés vezette a rendőröket a gyilkosok nyomára.) Mivel a férfi nem tudta a teljes kódot közölni, a bank visszautasította a tranzakciót. Ekkor fogvatartóik úgy döntöttek, hogy a házaspár nem maradhat életben, mert azonnal a rendőrséghez fordulnának. Kezüket, lábukat összekötötték, szemüket, szájukat leragasztották, majd egy használaton kívüli kúthoz szállították őket. A kútnál az asszonyt úgy fejen ütötték, hogy vérezni kezdett, a szája vérrel telt meg, és vérbelehelés következtében rövid időn belül meghalt. Testét összekötötték az akkor még élő férjével, a férfi lábára egy nagy követ is akasztottak, majd mindkettőjüket belelökték egy tíz méter mély kútba, és ott Baunok István megfulladt.

A remélt 60 millió forintos zsákmányból végül 600 ezer lett. Ugyanis a IV. rendű vádlott, P. Attila – aki pontosan tudta, mit követett el a végül életfogytiglanra ítélt három vádlott, és aki számukra búvóhelyet kutatott fel – összesen ennyit tudott „kasszírozni” a két, egyébként ennél sokkal többet érő kocsiért.

Az orgazdaság miatt elítélt V. rendű vádlott legalább egyik autót vette meg, míg VI. rendű vádlott M. Béla elfogása után a körözött M. Tibor és H. Szabolcs bújtatásában vett részt.

Különös kegyetlenséggel, aljas indokból

A Szolnoki Törvényszéken 2014 júniusában aztán kiderült, hogy az addig tökéletes harmóniában együttműködő férfiak között a várható nagy büntetést árnyékában már korántsem olyan megbontathatatlan az egység. M. Béla bejelentette: nem kíván vallomást tenni, ezért a bíró korábbi megnyilatkozását olvasta fel, amelyben tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz. (Tegyük hozzá: olyan nagyon nem bízhatott abban, hogy át tudja verni a rendőrséget, mert a tárgyaláson az is kiderült, hogy a poligráfos hazugságvizsgálatot nem vállalta a nyomozás során.) Testvére már korántsem volt ennyire hallgatag, gondosan előkészített jegyzeteit felhasználva az öccsét és H. Szabolcsot nevezte meg elkövetőként.

A bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, és a 2015. április 29-én kihirdetett ítéletében egy rendbeli társtettesként, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, több emberen, védekezésre képtelen személyek ellen társtettesként elkövetett emberölés, két rendbeli társtettesként elkövetett rablás, egy rendbeli társtettesként elkövetett magánlaksértés, 2 rendbeli társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése és bűnsegédként elkövetett kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek M. Béla I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – akárcsak a hasonló bűncselekményeket elkövető testvérét, az ügy II. rendű vádlottját, M. Tibort életfogytig tartó fegyházra, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 1.947.333 Ft vagyonelkobzásra ítélte. A bíróság kimondta: a testvérek legkorábban 40-40 év kitöltése után bocsáthatók szabadon.

Az ügy III. rendű vádlottja, H. Szabolcs életfogytig tartó fegyház, 10 év közügyektől letiltás és 1.947.333 Ft vagyonelkobzás büntetést kapott. Ő legkorábban 25 év raboskodás után léphet ki a börtön kapuján.

P. Attila IV. rendű vádlottat bűnpártolásért 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg az V. rendű vádlott H. Andrást orgazdaságért 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönre, 600 ezer forint pénzbüntetésre és 2 millió 446 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság. A bűnpártolás vétségéért elítélt VI. rendű vádlott F. András büntetése 100 ezer forint pénzbüntetést lett.

A bűnösségüket mindvégig tagadó testvérek, mint ahogy H. Szabolcs is felmentésért és a büntetés enyhítésért nyújtottak be fellebbezést, míg az ügyész – egyebek mellett – M. Béla és M. Tibor esetében tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérve fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Itt aztán kimondták, hogy testvérpár esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárják, vagyis büntetésük tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés lett. A többi vádlottnál – így H. Szabolcs esetében is, aki elismerte ugyan, hogy részt vett a házaspár elrablásában, de azt állította, nem tudta, hogy a testvérek végezni akarnak a két emberrel –  a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az I. fokon kiszabott büntetéseket.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az M. Béla és M. Tibor négyszeresen is minősülő emberölésben bűnös, s miközben tettüket különös kegyetlenséggel követték el, az eljárás során semmilyen megbánást nem tanúsítottak. Ezért esetükben mindenképp indokolt a hatályos törvények értelmébe legsúlyosabb büntetés kiszabása.

Vagyis a TÉSZ-listára két új név került fel. De először fordult elő a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy egy azon ítéletben egy testvérpárra szabják ki a legsúlyosabb adható büntetést.

 

Bátyi Zoltán

 

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/36880/pics/14914649482876250_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?