Miért gyilkolt a marfűi rém?

magyar noir

„A Magyar Népköztársaság nevében hirdetem ki a bírósági tanács ítéletét. A gyilkossággal és erőszakos nemi közösüléssel vádolt Kirják Jánost a bíróság bűnösnek mondja ki, és összbüntetésképpen halálra ítéli. Továbbá elrendeli a vádlott baltájának elkobzását, a bírósági költségek megtérítését és a kerékpárjának visszaadását.”

Ezek a szavak 1957. október 26-án, szombaton délben hangzottak el a Szolnok Megyei Bíróság épületében. A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben mindenki feszülten figyelte az indoklást, pedig akkorra már nem csupán ebben a megyében, hanem az egész országban alaposan megvitatták a bűnügyi hírekre fogékony emberek a brutális szexuális gyilkosság szinte minden mozzanatát. Az újságok ugyanis nem fukarkodtak a részletekkel.

Már az év július 25-én, három nappal a fiatal lány meggyilkolását követően dörgedelmes cikk jelent meg a Tiszavidék című megyei napilapban. Nem csupán a tényt rögzítették, miszerint Szegedi Margit, a martfűi Tisza cipőgyár fiatal dolgozójának holttestét egy vízelvezető árokban találták meg. Az újságíró arról sem feledkezett meg, hogy kifejtse: „Reméljük, hogy az emberi bestia – az elvetemült gyilkos – méltóan meglakol tettéért, s hatóságainknak sikerül összeszedni a társadalom söpredékét, akiket javarészt az ellenforradalmárok szabadítottak rá októberben újból a lakosságra”.

Egy hónappal később már szóba sem került a politika, szerelmi dráma körvonalai rajzolódtak ki. A lakosság is megnyugodhatott, ugyanis közzétették: nem csupán a baltával meggyilkolt leány személye ismert, hanem a gyilkos kezén is csattant a bilincs. Ő nem más, mint Kirják János tiszaföldvári lakos, aki szintén a cipőgyárban dolgozott, és beleszeretett a szép munkatársába.

„Szerelmét azonban nem viszonozta Szegedi Margit, mivel mást szeretett, akivel már a házasságkötésről is beszélgettek. Kirják tudott erről, s ezért úgy döntött, vagy felesége lesz a lány, vagy megöli. Aljas tettét július 22-én hajtotta végre. Este 10 óra előtt elment a gyár környékére, ott megvárta a mit sem sejtő lányt és hazakísérés ürügye alatt egy aránylag járatlan úton indult haza vele. Útközben megkérdezte Szegedi Margittól, hogy akar-e a felesége lenni. A leány természetesen azt felelte, hogy nem, mert ő máshoz akar feleségül menni.

Kirják ekkor előkapta az előre elkészített baltát, s azzal életveszélyesen fejbe sújtotta Szegedi Margitot. Ezután a lányt bevonszolta az út melletti kukoricásba és állatias módon megbecstelenítette a vérében hörgő leányt. Szadista cselekedete után – hogy tettét fel ne fedezzék – a leányt bevonszolta a kukoricásból a mellette levő árokba, s addig nyomkodta  vízbe, míg az teljesen el nem lepte, mire az eszméletén kívül lévő leány vízbe fulladt. Utána Kirják, mint aki jól végezte dolgát, kerékpárra ült, hazament, s másnap rendesen munkába állt” – jelent meg az ügyészég 1957. augusztus 31-én, újságban közzétett közleményében.

Martfűi Cipőgyár

A történet olyan kerekre sikeredett, a vádlott tettét előbb bevallva, majd vallomását visszavonva annyira zavartan viselkedett, hogy az ítélet kihirdetése után csak kevesekben merült fel a kétely – talán mégsem Kirják a bűnös. A Legfelsőbb Bíróság másodfokon ítélkező tanácsának tagjai viszont úgy vélték: a gyilkosság körülményeit nem tisztázta elég alaposan a Szolnok Megyei Bíróság, ezért újratárgyalásra visszautalták az ügyet első fokra. Szolnokon megint az a döntés született: csak és kizárólag Kirják lehet a tettes, s 1958 júniusában újra kimondatott a halálos ítélet, amit újabb fellebbezés követett. Az ügyre a Legfelsőbb Bíróság tett pontot – a vádlott beismerő vallomása alapján életfogytiglani börtönre ítélték Kirják Jánost. Miközben akadt olyan tanú, - az egyetlen, aki láthatta az elkövetőt -a bűncselekmény helyszíne mellett elhaladó vasúti motorvonat vezetője, aki a szembesítés során nem ismerte fel Kirjákban a tettest, s még évek múlva is azt mesélte: nem a gyilkost ítélték el.

Lehet, hogy Kirják mégiscsak ártatlan? – merült fel sokakban a kérdés.

Tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szerencsétlen férfi ártatlansága bebizonyosodjék. Tizenegy hosszú évnek, ami alatt még öt brutális támadás zajlott le nők ellen Szolnok megyében, s az áldozatok közül csupán kettővel nem tudott végezni a tettes. A szegedi Csillag börtönben raboskodó férfi ez idő alatt többször is perújítási kérelemmel fordult a bírósághoz, ám egyszer sem talált meghallgatásra. Kirják ártatlansága, mint valós lehetőség végül egy öcsödi emberölést követő nyomozás után merült fel.

1967. június 20-án reggel, úgy hét kilométernyire az öcsödi közúti hídtól a Körös partján, egy bokron fennakadt holttestet találtak. A harminc év körüli nő mindkét mellét levágták. Durva bántalmazásra utaló sérüléseket találtak a nyomozók a holttest orránál, szájánál és nyakán is, míg a koponyán egy repedést fedeztek fel. Már a halottszemle idején két helybéli asszony szólt a rendőröknek: a közúti hídon vérfoltokat látott. A helyszínre siető rendőrök a vérszennyeződés közelében hat darab, borsó nagyságú üvegdarabkát is találtak, s megállapították: a híd vaskorlátjára zsírszövet maradványok tapadtak. A boncolás után kiderült: a nőt megfojtották. Az is egyértelművé vált, hogy a hídkorláton felfedezett maradványok az áldozat testéből származnak. Fény derült az áldozat nevére is: a halottat Szekeres Károlyné, 28 éves, tiszaföldvári lakosként azonosították.

A brutális tett nagyon felajzotta a környéken élőket. Szerencsére olyan is akadt, közöttük nem is egy nyomozó, aki korábbi, hasonló esetekre emlékezett vissza. A Marfű mellett meggyilkolt Szegedi Margit ügyét először nem sorolták ezek közé, hiszen úgy tudták a rendőrök – elfogták a gyilkost. Nyugalmukat jogerős bírói ítélet is erősítette. Viszont a nyomozókban felrémlett Sipos Ilona neve. Őt 1962. május 4-én Nagyrév községben emelték ki a Tiszából. Mivel már vagy két hónapja volt a vízben, bűncselekményre utaló értékelhető nyomot nem találtak, a felületes vizsgálatot azzal zárták le: a nő vízbe fulladt.

1963. november 13-án este Homok községben Sz. Istvánné munkásasszonyt – aki, akárcsak Szegedi Margit – a martfűi cipőgyárban dolgozott, egy kalapáccsal leütötték, ruháját elszaggatták, de más támadás nem érte. Az asszony életét meg tudták menteni. Nem vált halálos áldozattá S. Józsefné sem, akit 1964. március 21-én este Tiszaföldváron akarta valaki hátulról kalapáccsal leütni, de az ütés a S.-né nyakát érte, s a nő el tudott menekülni. (E két megtámadott esetében azért nem írom ki a teljes nevet, mert még élhetnek, és szeretném megóvni őket attól, hogy netán környezetük zaklatásának legyenek kitéve.)

Ám 1965. április 12-én a Tiszában ismét női holttestet találtak. Mivel a vizsgálat az erősen oszlásnak indult tetemen semmilyen olyan nyomot nem fedezett fel rajta, ami erőszakra utalt volna, a 14 éves tiszaföldvári lányt, Méhész Évát abban a tudatban temették el, hogy öngyilkosságot követett el.

Ilyen előzmények után a nyomozók – elfogadván a korábban lezárt ügyek „igazságát”, csupán egy kéjgyilkosság és két kísérlet ügyében kezdtek el vizsgálódni.  Hamar „képbe került” egy Kovács Péter nevű gépkocsivezető, aki az öcsödi gyilkosság előtt egy nappal feketefuvart végzett a sógorával Tiszaföldváron. Neve nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, már Méhes Éva megtalálásakor kihallgatták Kovácsot. Ugyanis akkor indult egy vizsgálat, mivel felmerül a gyanú, hogy Méhész Éva és Sipos Ilona vízbefulladása között föllelhető valamilyen összefüggés. Közel negyven embert vontak szoros ellenőrzés alá, s közöttük volt Kovács is. (Csak közbevetőleg: végül úgy vélték a rendőrök, hogy a rendezett családi körülmények között élő férfi nem hozható összefüggésbe Méhész Éva halálával. Mivel tettest nem találtak, a felületes vizsgálat a már említett módon zárult le.)

Visszatérve az öcsödi gyilkossághoz: 1967. június 19-én reggel Kovács, nyergesvontatójával, a martfűi cipőgyárba ment, ahol fékhiba miatt nekihajtott a kapuban kifeszített láncnak, s az, felcsapódva betörte az autó ablakát. A kocsit június 21-én autójavítóba vitték. Ezt a járművet vizsgálták át tüzetesen a nyomozók, s a jobboldali ajtó mögött olyan üvegszilánkokat találtak, amely megegyeztek az öcsödi gyilkosság áldozatának körme alatt talált üvegszilánkok tulajdonságaival. Kovács ruházatán is hasonló üvegdarabkákat fedeztek fel a rendőrök.

Bár Kovács felesége alibit igazolt a férjének, a rendőrök ekkor már nem hagyták kihűlni a nyomot, Addig kutattak, amíg olyan tanúkat találtak, akik igazolták, hogy Kovács ismerhette Szekeresnét, mivel a nőt Kovács sógorával együtt látták távozni egy kocsmából a gyilkosság előtti estén. A sógor aztán kitálalt. Elmondta: Kováccsal és Szekeresnével együtt hármasban indultak szórakozni, majd amikor ő kiszállt a kocsiból, Kovács vállalta, hogy hazafuvarozza Szekeresnét.

A rendőrség nem tétovázott: 1967. augusztus 11-én, nyolc héttel a legutolsó gyilkosság után őrizetbe vette Kovácsot. Miközben igyekeztek szóra bírni, a Szolnok Megyei Főügyészség nyomozó csoportjának vezetője,dr. Szabó Zoltán nagy figyelemmel kísérte a nyomozás minden mozzanatát, és összevetette az öcsödi ügy részleteit a megyéjükben korábban megtörtént, hasonló gyanús ügyekkel. Szabó doktor már az öcsödi gyilkosság előtt azt állította, hogy Szolnok megyében 1955 óta hat olyan bűncselekmény történt, ami kriminalisztikailag jól elemezhető egyezőségeket mutat.

(Az ügyész e sorba illesztette Nemes Erzsébet, 1955-ben meggyilkolt asszony ügyét, akinek meggyilkolását Kovács mindvégig tagadta.)

Az ismert tényeket egymás mellé illesztve több összefüggés is feltűnt. Valamennyi bűncselekményt este nyolc óra és éjfél között követték el. Mindig vasútvonal mellett, vagy állomás közelében támadtak az áldozatokra olyan egyedül gyalogló nő ellen, aki vagy a munkahelyéről, vagy a vasútállomásról igyekezett haza. Négy esetben fulladás okozta az áldozatok halálát, és szintén négyszer fordult elő, hogy a tettes áldozatát részben, vagy teljesen lemeztelenítette, mint ahogy szintén négy támadásnál mért nagy erejű ütést a tettes az áldozat fejére. Az sem mellékes körülmény, hogy a bűncselekmények közül ötöt olyan helyen követtek el, ahol a tettesnek lehetősége volt arra, hogy a testet elrejtse. S ami nagyon fontos: egyetlen áldozatnak sem tűnt el semmilyen értéktárgya, a nyereségvágy, mint ölési ok, fel sem merülhetett.

A kihallgatások során végül Kovács Péter megtört, és beismerő vallomást tett. Persze ez nem ment egyik napról a másikra. 1967. augusztus 11-én gyanúsítottként hallgatták ki, de még azt is tagadta, hogy valaha is látta Szekeresnét, az utolsó áldozatot. Három nappal később viszont elmondta: ő ölte meg Szekeresnét, majd augusztus 28-án beismerte a Sipos Ilona és Méhész Éva ellen elkövetett támadásokat is. Annyira megörült a rendőrség ennek a vallomásnak, hogy a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet. Szerencsére nem így vélekedett az ügyészség, s az általuk végzett nyomozás során a további három bűncselekmény részleteire is fény derült. Kovács ezekről hónapokkal később, 1968 februárjában beszélt.

Martfű

Végre kiderült, mi is vezetett Szegedi Margit megöléséhez. 1957. július 22-én Kovács délelőtti műszakban dolgozott a martfűi Tisza Cipőgyárban, ami egyébként 1957 márciusától 1958 áprilisig volt a munkahelye. A munka végeztével hazatért Tiszaföldvárra, s mivel gyakran eljárt a község mozijába, ezen az estén is a filmnézés mellett döntött. Egy olyan argentin filmet adtak este 9-től, amelynek egyik jelenetében fiatal vetkőző nőt rögzített a kamera, míg egy másikban egy férfi erőszakoskodott ezzel a nővel. Ezek a részletek olyan erős hatást váltottak ki Kovácsból, hogy elhagyta a mozi termet, kerékpárra ült, és megszületett benne a terv: valami hasonlót kell elkövetnie. Mivel naponta járt Martfűre, ekkor is arra indult. Úgy 15-20 perces kerékpározás után a martfűi cipőgyárhoz közel eső iskola épületéhez ért. Az iskola mellett akkor vasúti sínek futottak, és Kovács itt várakozott. Szegedi Margit a délutáni műszak este tíz órás zárása után lépett ki a gyárkapun, és gyalog indult haza a Tiszaföldvár felé vezető dűlőúton.

Az iskolaépület sarkán várakozó Kovács, aki nem ismerte Szegedi Margitot, de egyre erősebben tüzelte a vágy, hogy erőszakos cselekményt hajtson végre, egy vasdarabot vett fel a földről, majd a mellette elhaladó nőt kerékpárral követni kezdte. Néhány száz méter után érte utol a nőt, megelőzte, majd leugrott a kerékpárjáról és a vasrúddal lesújtott áldozta fejére. A nő összeesett, Kovács az út menti kukoricásba vonszolta, fojtogatta Szegedi Margitot, majd letépte a hanyatt fekvő nő ruháit. A holttestet aztán a közeli vizesárokba húzta és visszakerekezett Tiszaföldvárra. Már másnap délelőtt értesült arról, hogy áldozatát megtalálták. Ekkor tudta meg Kovács: egy Szegedi Margit nevű nőt ölt meg. 

A tíz évvel később zajlott nyomozás során, miközben egyre mélyebbre ástak a gyilkosság részleteibe, természetesen felmerült az is, hogy Kovács Péter egyáltalán felelősségre vonható-e, vagy esetében, mint elmebeteget, kényszergyógykezelésre kell utalni. A bíróság végül hat orvos szakértőt is meghallgatva arra az álláspontra jutott, hogy Kovács felelősségre vonható. Mert nemi aberráltságot mindenképp felfedeztek jellemében. Többször is megmagyarázhatatlan, de megfékezhetetlen ölési vágy kerítette hatalmába, egy-egy filmben látott erőszakos jelenet feltüzelte annyira, hogy gyilkolni induljon. Ám tetteit céltudatosan tervelte ki, hajtotta végre. Nagyon józan megfontolások vezették akkor is, amikor az áldozatok eltüntetését végezte. A leleplezés veszélyét igyekezett a legminimálisabbra csökkenteni.

Az időközben házasságot kötött Kovács egyébként a hétköznapi emberek normális életét élte, házat épített, tervezte családi jövőjét, életében semmi nem utalt arra, hogy bűncselekményeket kövessen el. A tárgyalás egyik legmegdöbbentőbb jelenete éppen az volt, amikor az orvosszakértői vélemények elhangzása után Kovács a doktorok felé fordult és azt kérdezte:

- Mi történt velem? Mondják meg, kérem, mi?

De miért vallott maga ellen Kirják?

Mint írtam: Szegedi Margit holttestének megtalálásakor a marfűi cipőgyárban mindenki Kirjákra gyanakodott, ugyanis a közte és Szegedi Margit között fennálló kapcsolatról, vitáikról többen is tudtak. Érezte ezt a férfi is. Így amikor a nyomozók megkérdezték tőle, hol járt a gyilkosság estéjén, Kirják megijedt. Az egyedül élő, elvált férfi úgy gondolta, ha azt mondja, otthon volt, nem hisznek neki. Ezért azt válaszolta: édesanyjánál időzött. Ám - erről mit sem tudva - a mama a nyomozók kérdésre azt a választ adta: ritkán jön el hozzám a fiam, már két hete nem láttam. Hazugságon érték Kirjákot, aki később egyre jobban összezavarodott, és beismerő vallomást tett.

Ennek okát persze ma már csak találgatni lehet. Fizikai, netán lelki kényszert alkalmaztak a gyors és látványos sikerre törekvő nyomozók? Esetleg Kirják érezte úgy: ha már meghalt az a nő, akit annyira szeretett, az ő életének sincs túl sok értelme? Arra már könnyebb magyarázatot találni, hogy a beismerés visszavonása után Kirják miért vallotta mégis bűnösnek magát. Az akasztófa árnyékában élt, az ügyész, a bíró is azt mondta, ami ilyen esetekben minden tárgyaláson elhangzik: az őszinte, beismerő vallomás enyhítő körülménynek számít. Kirják egy el nem követett gyilkosság elismerésével az életéért harcolt, és győzött, még ha nagy árat is kellett fizetnie érte. Hogy pontosan mi játszódott le lelkében, már soha nem derülhet ki.

Olyan sok szálon, annyi szereplőt érintve bonyolódott ez a tíz éven át tartó történet, hogy joggal merülhet fel a kérdés: valamilyen kapcsolat volt-e az ártatlanul elítélt Kirják és Kovács Péter között. Mint kiderült, a két férfi nem ismerte egymást, de találkoztak. Mégpedig akkor, amikor Kirjákot kivezették a dűlőútra, hogy rekonstruálják Szegedi Margit meggyilkolásának következményeit. Kovács valahonnan tudomást szerzett erről a rendőrségi akcióról, s nem bírt ellenállni a kíváncsiságának – több, véletlenül odavetődő bámészkodó között figyelte a történteket. Ezt maga mondta el. Arra a bírói kérdésre viszont – mit érzett, amikor megtudta, hogy 1957-ben elkövetett gyilkossága miatt más ítéltek el? – nem válaszolt.

Amikor viszont az utolsó szó jogán lehetőséget kapott a beszédre, már közlékenyebb volt.

- Az eddigi eljárás a bűnösségemet és az igazmondásomat igazolta. Az ember, véleményem szerint felel azért, amit elkövetett. Úgy gondolom, hogy ezért minden esetben felelni kell. Az én állapotomra nem tudok mit mondani, erre magyarázatot sem tudok találni – hangzottak szavai. Közölte azt is: nem akar fellebbezni, nem kér kegyelmet. Mivel törvényi előírás volt, hogy halálos ítélet esetében a védelem köteles fellebbezést benyújtani, ez meg is történt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az I. fokon meghozott döntést, és Kovács Pétert kivégezték.

Kirják János egyébként már korábban szabadult. Ugyanis Kovácsot csak akkor lehetett megvádolni Szegedi Margit meggyilkolásával, ha előtte a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendel el, s ennek eredményeként rehabilitálja a korábban ártatlanul elítéltet. Ez megtörtént. Kirják 1968-ban ismét az akkor már Néplap címet viselő Szolnok megyei újság címlapjára került. A „Mégsem ő volt a gyilkos” című írásban idéztek a felmentő ítéletből. Így többek leírták:

„Kirják beismerő vallomását azzal indokolta, hogy kényszerítették őt erre. Ez ma már nem bizonyítható. A Fővárosi Bíróság Kirják János beismerő vallomását megviselt idegállapotának tudta be. A Fővárosi Bíróság megállapította: annak idején az ítéletet alátámasztó tanúvallomásokban is tisztázatlan ellentmondások voltak. A szakértői vizsgálatok sem voltak kielégítőek, mint ahogy a tárgyi bizonyítékok elemzése sem volt pontos.”

Kirják János ezek után hazaköltözött Tiszaföldvárra, és rokkantnyugdíjazásáig a martfűi cipőgyárban dolgozott. Fia elmondása szerint új családot nem alapított, a börtönben ártatlanul eltöltött évekért pénzbeli kárpótlást soha nem kapott, egyedül élt a nyolcvanas években bekövetkezett haláláig. Ki tudja milyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor kezébe vette a Szolnok megyei Néplap 1968. december 5-i számát, s elolvasta a néhány soros hírt:

„Kivégezték a tiszaföldvári kéjgyilkost – Amint arról annak idején a sajtó hírt adott, a Fővárosi Bíróság halálra ítélte Kovács Pétert, aki magányos nőket támadott meg, erőszakoskodott velük, majd közülük négyet megölt. A legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta. Az elítélt kegyelmi kérelmét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította. Az ítéletet szerdán végrehajtották.”

http://magyarnoir.blogstar.hu/./pages/magyarnoir/contents/blog/22140/pics/14466439061412591_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?