Feleség: tettes vagy áldozat? - Volt férj nyakán szorult a hurok

magyar noir

Bűnről szól ez a történet, vagy az emberi közömbösségről? Egy rettegő családról, netán a szomszédokról, akik mindent láttak, rokonokról, akik mindent tudtak, de egy szót sem szóltak? Gyilkosról, aki talán ezerszer inkább áldozat? Vagy a bírósági ügyben sértettként említett személyről, aki, ha ebben az országban az alkoholizmus nem számít bocsánatos bűnnek, sőt sokak szemében a férfiasság jelének, még ma is él? Esetleg egy olyan szemléletről, amelynek mélyén még mindig ott rejtőzik „Az asszony verve jó!” cinikus-gúnyos népi „bölcsessége”, és amiről kideríthetetlen, honnan öröklődött. De tény: napjainkban is számos helyen élő örökség maradt.  

A kérdésekre az olvasók adják meg a választ, jómagam a tények felelevenítésével kínálok ehhez a vitához segítséget. 

Történt egyszer, egészen pontosan 2003-ban, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság társtettesként elkövetett emberölésben talált bűnösnek egy asszonyt, akinek neve, lakhelye is maradjon titokban. Ugyanis nem behegedt sebeket akarunk felszaggatni azzal, hogy újra felizzítjuk az indulatot egy alföldi kisvárosban, ahol az erőszakos halál – szerencsére – rendkívüli ritka tragédiának számít még ma is. Bűnéért a nő, két gyermek anyja, 3 évi fogházbüntetést és 1 év közügyektől eltiltást kapott, mint az ügy I. rendű vádlottja. A II. rendű vádlott, az asszony akkor 16 éves fia pedig ezt hallhatta az ítélethirdetéskor: büntetése társtettesként elkövetett emberölésért 1 év 6 hónapi, 3 év próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő fogházbüntetés. 

Volt férjet, apát öltek, börtönben a helyük – vélekedtek sokan, ám a családot jobban ismerők között biztos szép számmal akadt olyan, aki úgy érezte, túl kemény büntetés született. Így látták maguk az elítéltek és ügyvédjük is, akik enyhítésért fellebbeztek. 

Mert mi is történt?  

Az érettségivel rendelkező, rokkantnyugdíjas, korábban soha nem büntetett asszony 1979-ben kötött házasságot először azzal a férfival, akit később a halálba küldött. Az esküvő napján alighanem boldogság ragyogta be a családi ünnepet, de hamarosan kiderült, a menyasszony rossz párt választott. Férje rendszeresen italozott, agresszív volt, ezért aztán el is váltak. Ám később kapcsolatuk megjavult, újból összeházasodtak. Hogy mennyi ígérgetés, „Ezentúl másként viselkedek…” kezdetű beszélgetés vezetett az ismételt egybekeléshez, már soha nem derül ki. Az viszont pár hónapon belül nyilvánvalóvá vált: a régi-új férj magatartása nem változott, ezért újból elváltak.  

A férj – talán az erősebb jogán? - maradt a közös lakásban, míg az asszony gyerekeivel a szüleihez költözött. Később szülői segítséggel vett egy lakást, de mivel a volt férje állandóan zaklatta, inkább a szüleinél lakott. A férfi meg ivott, ahogy csak bírt, gyakran és sok alkoholt fogyasztott, furcsa mód éppen az asszonyék házával szemben lévő italboltban. Talán úgy látta: ha veszekedni akar, ezt a kis távolságot még tántorogva is le tudja küzdeni. Élt is a lehetőséggel: részegen rendszeresen átment egykori nejéhez, ha a kaput zárva találta, átmászott rajta. Kést tartott magánál, volt feleségét és gyermekeit ittasan rendszeresen megöléssel fenyegette, így ellene nem egyszer rendőri intézkedésre került sor.  

Így például 1998 áprilisában egy este részeg férfi elment volt apósa házához, ahol, mint említettük, a volt felesége gyerekeivel és szüleivel élt. Előbb ököllel verte az ajtót, majd betörte az egyik ablak üvegét, később a kamra üvegajtaját, és azon keresztül bement a kamrába. Ott felkapott egy ásót, azzal szétverte a szobaajtót, és egy széket is bedobott az ablakon. Szerencsére volt felesége gyermekeivel el tudott menekülni. Ekkor a férfi törvény elé került: 6 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ám - ahogy ezt jogász körökben mondani szokták – a büntetés nem hatott rá kellő visszatartó erővel. 

2000. december 27-én, csöppet sem karácsonyi ünnepekhez illő hangulatban, háromszor is megjelent részegen a tőle rettegőkkel lakott háznál. Ahogy szokta: szidalmazta, megöléssel fenyegette a bent lévőket, sőt amikor sikerült kerítésen belül kerülnie, az asszonyt ököllel mellbe is vágta. De végül sikerült a vádlottaknak minden alkalommal kiutasítaniuk a házból.   

Ám a férfi nem adta fel, az elfogyasztott szesszel arányosan gyűlt benne a bátorság is, harag is. Délután 4 óra környékén, amikor már sötétedett, a vendéglőből részegen ismét a házhoz ment, átmászott a kapun, amit a postaládában talált kulccsal később kinyitott, és betolta az udvarra a kerékpárját. Ezt pedig egy fenyőfához támasztott. A fia kezébe nyomott egy üres üveget, kocsmahumorral ráparancsolva, hogy azt „légtelenítse”, vagyis töltse tele pálinkával, amit az apjától rettegő fiú meg is tett.  

De hiába jutott utánpótláshoz, kedélye nem lett jobb, a férfi tovább kiabált, ismét megöléssel fenyegetőzött, volt asszonyát, fiát is sértegette, majd ölébe vette a házat őrző kutyát azzal, hogy elviszi magával. Ezt az asszony és a fia nem engedte, ezért a férfi le is tette, de a kerékpárját dühében a virágágyásba dobta. Majd tovább fröcskölt szájából a düh, feleségét a falhoz lökte, mellkason ütötte. Amikor másodszor is meg akarta ütni a nőt, a fia hátulról lefogta a kezét. Mivel sáros volt az udvar, megcsúsztak, a férfi az asszonyt is magával rántva került a földre.  

Ekkor a rémült asszony egy húsklopfolóval, amit azért tartottak a háznál, mert a kerti munkák végeztével a szerszámokat azzal tisztították meg, fejbe vágta volt férjét. Nem különösebben rendítette ez meg a részeg támadót, folyamatosan megöléssel fenyegetőzött akkor is, amikor az asszony ráült a hasán fekvő férfira, míg az anyját védő fia apja kezeit lefogta. Ekkor az anya egy, a zsebében talált, zsákkötéshez használt rafia madzagot vetett a férfi nyakába, s perceken át fojtogatta, egészen addig, míg volt férje meg nem halt. A rendőrséget R.-né hívta ki a házhoz a tett után, elmondva: családi veszekedés volt, a sértett a földön fekszik eszméletlenül, és nem merik megnézni, mert előtte nagyon agresszív volt. A kiérkező rendőrök látták, hogy a férfi meghalt, és értesítették a mentőt és az ügyeletes orvost. 

Az első fokon eljáró bírság társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondott ítéletet 

A II. fokon eljáró Szegedi Ítélőtábla azonban másként látta az ügyet. Pontosan felidézve a történteket, figyelembe vette, hogy miközben az asszony egy kicsit is engedett a madzag szorításán, a volt férj mind az asszonyt, mind pedig gyerekét megöléssel fenyegette. Így a volt feleség – figyelemmel az előzményekre - joggal tarthatott attól, hogy a volt férj fenyegetését beváltja, hiszen az erős felépítésű férfi egész nap agresszíven viselkedett. 

A Szegedi Ítélőtábla magát a cselekményt önvédelemnek minősítette, de az alábbiak miatt büntetést kellett kiszabnia. 

„Mindkét vádlott ijedtsége és menthető felindulása azonosan korlátozta a tudatukat a támadás elhárításához szükséges mérték felismerésében. A vádlottak túllépték ezt, mert a jogtalan és közvetlenül fenyegető támadás elhárításához nem volt szükség a sértett életének kioltására” – mondta ki a bíróság.  

A táblabíróság az asszony ítéletét 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre enyhítette. A fiú büntetése is kisebb lett – 1 év fiatalkorúak fogházában letöltendő, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.  

Sok év telt el az ítélet óta. A halállal végződő szörnyű napot soha nem lehet kitörölni az asszony és a fiú emlékeiből, Csak remélhetjük: a mindennapi rettegést felejtő család élete sokkal békésebb azóta, bár pontosan tudja mindenki, a szerencsétlen nő nem így akart véget vetni az örökös megaláztatásnak, verésnek.  

De vajon hány olyan ember él ebben az országban, aki nap, mint nap úgy kel fel, hogy azt fürkészi: mikor csap le az, akihez életét kötötte, mikor támad apa gyerekére, gyerek az anyjára, anya a lányára. A családon belüli erőszakot kutatók szerint évente ezrével történnek a súlyos bántalmazások, és ezek közül számos halállal végződik. Miközben mindent lát a szomszéd, mindent tudnak a rokonok. Csak azt nem: hallgatásuk ilyen esetekben már korántsem a másik család belügyeinek tiszteletben tartását jelenti. Sokkal inkább annak veszélyét, hogy egyszer - közömbösségük miatt is - valahol ismét nyakon szorul a hurok, vagy szúrásra lendül a kéz.  

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?