Boltosokat gyilkolt Arkan tigrise

magyar noir
2017.08.15.

Željko Raznatovic neve legutóbb nemrégiben megjelent írásomban már szerepelt. Mint írtam: az  Arkan kapitány néven vált híressé, vagy inkább hírhedté, a délszláv háború rémtetteiben nagy részt vállalt „vezér” egyik tigrise volt Marinko is, mint ahogy közülük válogatott bűntársakat Magda a magyarországi és a szerbiai Vajdaságban elkövetett gyilkosságokhoz.

Hogy miért emlegetem Arkant és Marinkót a fővárosi kisboltokat kiraboló, az ott dolgozókat meggyilkoló E. Nándor ügyének felidézésekor?

A válasz roppant egyszerű: a bolti sorozatgyilkosként még az 1990-es évek végén ismertté vált, Újvidékről áttelepült E. Nándor szintén Arkan félkatonai szervezetében kapott olyan harci kiképzést, amely során nem csak a fegyverhasználat fortélyait tanulta meg, hanem éppen olyan 

gátlástalan gyilkológéppé vált,

mint Magda. A Marinko-ügy lezárásakor egyébként sokan feltették a kérdést: vajon hány gengszter érkezhetett még magyar földre a kegyetlenségéről elhíresült „tigrisek” közül. Nos, pontos válasz erre a kérdésre nincs, de E. Nándor személyében egy biztosan. És ő is azt az utat választotta, mint Marinko, vagyis bűnözésből akart megélni új hazájában. Csakhogy az 1971-ben született, korábban Újvidéken élő férfiről joggal hihették a rendőrök, nem fog olyan bűnözői karriert befutni, mint Marinko. Ugyanis az 1993-ban Magyarországra települt egykori „félkatonát” már 1994-ben négy év fegyházra ítélték fegyveres rablásért és sikkasztásért. Mivel mellékbüntetésként kiutasították Magyarországról, az 1997 decemberi, feltételes szabadulása után már az is megfordulhatott a bűnüldözők fejében: ha lesz is még gond E.-vel, azt már a szerb rendőrökkel kell lerendeznie.

Ám nem így történt. E. Nándor a kiadatási eljárás során 1998 januárjának elején

megszökött a kiskunhalasi határőr laktanyából, 

és meg sem állt Budapestig. A fővárosban beszerzett egy Browning pisztolyt, amellyel a következő hetekben esti órákban a záráshoz készülődő kisboltokat rabolt ki.

Első támadását 1998. január 17-én a budapesti Rákóczi úton hajtotta végre. Itt egy sportboltot fosztott ki úgy, hogy az eladót agyonlőtte, de mindössze 1300 forint lett a zsákmánya. Második akciója az év február 3-án Csepelen zajlott le. Ott egy ruhaboltban két eladónőt agyonlőtt, és 4000 forintot rabolt el. Harmadik támadásakor a  budapesti, ferencvárosi Kinizsi utcában egy villamossági cikkeket áruló boltból is mindössze néhány tízezer forintot vitt el, de a bolti alkalmazottnak nem kegyelmezett – a szerencsétlen holtan maradt a helyszínen. E. összesen négy embert ölt meg azért, hogy végül mintegy 50 ezer forinttal legyen gazdagabb.

E. Nándor ekkor sajátos játékba kezdett. Ferenc Nándor álnéven felkereste a Teve utcai rendőrpalotát azzal, hogy tudja ki a Fenyő-gyilkosság elkövetője. (Fenyő János milliárdos médiavállalkozót 1998. február 11-én Budapesten, a Margit körúton saját autójában ülve ölték meg. Az ügy a rendszerváltás utáni Magyarország egyik leghíresebb és legvitatottabb gyilkossági ügye lett.) 

Erről a furcsa látogatásról részletesebben Doszpot Péter, az egykori sztárnyomozó mesélt a Blikknek. Most ebből a 2009. január 21-én megjelent cikkből idézek, mivel így pontos képet adhatok arról is, hogyan sikerült elfogni a négyszeres gyilkost.

Mint Doszpot elmondta: a rendőrök rémálma volt a bolti sorozatgyilkos. Mivel nem hagyott nyomokat és tanúkat maga után, a rendőrök Magyarországon először

az FBI profilalkotóihoz fordultak segítségért.

Ők is bejárták a helyszíneket és nyomokat gyűjtöttek, majd azt mondták, az elkövető 30 év körüli, és keresni fogja a kapcsolatot a rendőrséggel. Így is lett. A Fenyő-gyilkosság után besétált hozzánk egy férfi, Ferenc Nándorként mutatkozott be. Több albánt is megnevezett mint elkövetőt. Egy hónapig bejárt hozzánk, nézegette a nyilvántartást, evett-ivott nálunk. Közben az elejtett információkból rá is jöhetett, hogy őt nem gyanúsítjuk a bolti gyilkosságokkal.” – nyilatkozta Doszpot Péter alezredes.

Majd így folytatta: „Éppen reggeliztem, amikor a kollégám behozta E. fényképét, akit köröztek. Kiutasították őt az országból, de megszökött. Döbbenetes volt, mert a másik szobában ült éppen, csak mi Ferencként ismertük. Innentől ő lett az első számú gyanúsított. Nem szóltunk neki. Figyelni kezdtük, és rájöttünk, hogy kapcsolható a helyszínekhez. Persze ő is gyanút fogott, szökni próbált, de a határ mellett egy helyi rendőr egy Doszpot nevű pizzériában elkapta.

E. a gyilkosságokat többször beismerte, majd tagadta. Azt mondta, azért vallott, hogy Doszpot Péternek sikerélménye legyen. Volt egy fő bizonyítékunk. A csepeli helyszínen az egyik eladót a WC-ben gyilkolta meg, a fenti kis ablakon keresztül lőtt. Az üvegszilánkok darabjai benne maradtak a dzsekijében. Szerencsére ez egy nagyon egyedi üvegtábla volt, a szilánkokat pedig megtaláltuk Erdélyi ruhájában.” – mesélte el Doszpot Péter.

E. ügyében első fokon a Fővárosi Bíróság hozott ítéletet 2000 novemberében, de ekkor csak a csepeli kettős gyilkosságot tudták rábizonyítani, a Rákóczi úti és a Kinizsi utcai gyilkosság vádja alól bizonyítatlanság hiányában felmentették. E. Nándor büntetése 23 év fegyház lett. Ám mire II. fokon a Legfelsőbb Bíróságra került az ügy,

új bizonyítékot is sikerült felkutatni

a rendőrségnek. A gátlástalan gengszter, bármilyen furcsa is, nagyvonalúságának „köszönhette”, hogy a Kinizsi utcai gyilkosságot is rá tudták „verni”.E. ugyanis 1998 telén egy albérletben lakott, aminek díját nem fizette határidőre. Ezt kifogásolta is főbérlője. Ekkor E. az albérletből eltávozott, mint később kiderült, a Kinizsi utcába ment, majd onnan visszatérve kifizette a bérleti díjat, sőt még főbérlőjét meg is hívta vacsorázni egy étterembe.

Ezt megtudva a Legfelsőbb Bíróság elrendelte a per újratárgyalását, amire 2003-ban került sor.

Ekkor E.-t már mind a négy gyilkossági ügyben bűnösnek mondták ki, büntetése és életfogytig tartó szabadságvesztés lett. A Fővárosi Ítélőtábla 2004-ben helybenhagyta az első fokon kirótt életfogytiglani szabadságvesztést. Erről a tárgyalásról így számolt be az MTI híre alapján az Origo című internetes újság:

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a bolti sorozatgyilkosság miatt E. Nándorra első fokon kiszabott életfogytiglani szabadságvesztés büntetést. E.-t bűnösnek mondták ki nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá lőfegyverrel visszaélés és más bűncselekmények miatt. Mindezért életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható szabadon.

A négy ember megölésével vádolt E. Nándor a csütörtöki tárgyaláson elfogultsági indítványt nyújtott be az ügyét tárgyaló bírák ellen, de kérelmét elutasították.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében E. Nándort nyereségvágyból, több emberen elkövette emberölés miatt életfogytiglanra ítélte, melyből leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható szabadlábra. Az elsőfokú ítélet kihirdetésekor az ügyész három nap gondolkodási időt kért a fellebbezésre. Ezután úgy döntött, hogy fellebbez a döntés ellen, de az irat késve érkezett a bíróságra, ezért azt nem vették figyelembe, így

nem lehetett súlyosbítani az elsőfokú ítéletet.

Ugyanakkor E. Nándor ügyvédje perbeszédében a négy ember megölése és a lőfegyverrel visszaélés vádja kapcsán bizonyítottság hiányában felmentést kért. Az ügyvéd kifejtette: alig vannak E. Nándort terhelő közvetlen bizonyítékok és az indíték is hiányzik.

Az elsőfokú ítélet, amely kimondta E. Nándor bűnösségét, tényállásában azt állapította meg, hogy az újvidéki születésű férfi, akit korábban már elítéltek a fővárosban elkövetett bolti rablások miatt, szabadulása után, 1998 január-februárjában három fővárosi boltban közvetlen közelről, pisztollyal kivégzésszerűen fejbe lőtt négy eladót, és ezzel összesen mintegy 50 ezer forintot zsákmányolt.”

Ezekből a sorokból kiderül, E. és védője mindent megpróbált a hat évig elhúzódó ügy utolsó felvonásában is azért, hogy Arkan tigrise szabaduljon a rácsok mögül. Nem jártak, a bizonyítékok összevetése alapján nem járhattak sikerrel. És ha az ügyészségi fellebbezés időben célba ér, E. talán ott szerepelne azon a listán, akik még a 2032-es olimpia eseményeit is börtöncellájukban felszerelt televízión nézhetik...

Bátyi Zoltán

Magda Marinko, a halál Skorpiós zsoldosa

magyar noir
2017.08.02.

Magda Marinko, a délvidéki halálosztó néven is elhíresült bandita ma is magyar börtön rabja, a legszigorúbban őrzött fegyenc országunkban. A francia idegenlégiót is megjárt férfi 1993-ban és 1994-ben több embert is hidegvérrel meggyilkolt magyar földön és a szerbiai Vajdaságban. A szörnyű bűncselekmény-sorozat 23 év után is több megválaszolatlan kérdést vet fel. 

Írógép mentette meg a nyomozó életét? 

„Magda Marinkót 1994. január 28-án azzal az indokkal csaltuk be a Csongrád Megyei Főkapitányságra, hogy mint Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárnak tisztáznia kell a letelepedési engedélyével kapcsolatban néhány kérdést. Akkor már Marinko potenciális elkövetőként jött számításba két gyilkossági ügyben is. Az egyiket 1993 decemberében követték el Kecskeméten. A másik az akkor már az egész országot lázban tartó Z. Nagy cukrászcsalád megölése volt. Magda Marinko, megítélésem szerint, semmit sem sejtve jelent meg az idézésre, minden kérdésünkre könnyedén, izgalomtól mentesen válaszolt.

    

Magdán nem látszott az aggodalom legkisebb jele sem, amikor megkezdődött gyanúsítotti kihallgatása. Így aztán én is nyugodtan fordítottam neki hátat, hogy a korábban az asztalról levett írógépet a jegyzőkönyvezéshez visszarakjam a megszokott helyére. Szerencsére emelés közben a hónom alatt hátrapillantottam, és megláttam, hogy Magda feláll. Ösztönösen támadástól tartottam, ezért a felemelt írógéppel megfordultam, és a súlyos vasszerkezetet Magda hasához vágtam.

Ezt követően ragadott meg Magda, dulakodni kezdtünk. Amikor  elérte az ablakot kiabálni kezdtem: „Gyertek be, gáz van!” Szinte ezzel egy időben három ember is betódult a szobába, akik segítségemre siettek. A kitört kettős ablakon kilógó Magda fejét kiemelték a résből, majd együttes erővel a földre tepertük. Mikor Magda megérezte, hogy túlerővel áll szemben, semmilyen ellenállást nem tanúsított.”

Ezekkel a mondatokkal foglalta össze Magda Marinko elfogásának eseményeit a ma már nyugdíjas Kószó alezredes, amikor azért ültünk össze, hogy megpróbáljam összegyűjteni a Marinko banda összes bűnét.

Koszó alezredes

No de kis is Magda Marinko, az egykor délvidéki halálosztónak nevezett férfi? 

Harcolt az idegenlégióban Arkan tigrise 

Magda Marinko (szerbül: Marinko Magda) 1963-ban született Szabadkán. Már fiatalon számos bűncselekményt követett el, ezért jobbnak látta, ha még lebukása előtt elhagyja Jugoszláviát, ahol többször is indult ellene eljárás vagyon elleni bűncselekmények miatt. Bár életének minden állomása korántsem tisztázott, az tény: 1986-tól több évet is szolgált a francia idegenlégióban, ahonnan megszökött. Majd – elmondása szerint – hazájába hazatérve a délszláv háborúban bizonyította nem mindennapi katonai felkészültségét. Bár erre szolgáló bizonyíték nem került elő, harcolt Arkan tigrisei között, a rettegett szabadcsapat tagjaként.

Marinko ellen 1993 nyarán körözést bocsátottak ki Jugoszláviában, miközben már az olasz rendőrség is kutatott utána. Magda –  sok-sok zavarosban halászó szerbiai társához hasonlóan – elvegyült a Magyarországra érkező menekültek tömegében, és Szegeden telepedett le. Ügyelve a látszatra, Magda alakított egy kereskedelmi és szolgáltató betéti társaságot is, ami mindenfélével foglalkozott. Ám semmilyen adat, számla nem támasztotta alá, hogy bármilyen legális gazdasági tevékenységet folytatott volna. Viszont jó anyagi körülmények között, gondtalanul élt, rendszeres és kedvelt látogatója volt a szegedi szórakozóhelyeknek.

Akkoriban Szeged a magyarországi bűnözés egyik központja volt. Szesz, cigaretta és benzincsempészek, valutázók, lányfuttatók olajszőkítők randevúzhattak egymással. Beszélgetéseikben csak egy-két szigorú parancs korlátozta: senki nem kérdezhette a másikat, tulajdonképpen miből is él, netán azt, milyen bűnöket hagyott maga mögött ott, ahonnan érkezett. 

1993 januárjában kezdődtek a gyilkosságok 

És Magda Marinkónak akkor már számos titkolni valója akadt.

Mint a Magyarországon és Jugoszláviában párhuzamosan zajló nyomozások során kiderült, a bizonyítható gaztettek sorozata 1993. január 24-én kezdődött a vajdasági Szabadkán. A város egyik ismert ékszerészét akarta Magda bűntársával kirabolni. Úgy tudták, a tehetős férfi elutazott, senki nem tartózkodik a házban. Ám a gondos gazda nem merte őrizetlenül hagyni az épületet, ezért megkérte bejárónőjét, Fehér Idát, hogy vigyázzon a házra. Az asszony felriadt a betörők keltette zajokra, de csak néhány szót szólt, amikor Marinko hangra célozva(!) is halálos lövést tudott leadni később hírhedtté vált Skorpió géppisztolyából.

Ezt követően forrósodott fel a talaj Magda lába alatt Szerbiában, és választott magának új hazát. Szegeden ismerkedett meg egy kecskeméti kereskedővel, H. Antallal, akiről tudta: jelentősebb vagyont halmozott fel nem éppen patyolat tiszta üzletekből, ezért érdemes komolyabb akciót indítani ellene. Ehhez azonban fegyverre és jól képzett csapatra volt szükség. Egy szabadkai barátját hívta segítségül, aki három harcedzett szerb legényt, valamint fegyvereket, símaszkokat, bilincseket szállított a szerbiai területen, de a magyar határ közelében lévő Csikérián lévő Marinko tanyára.

A halálosztó brigád itt állt össze először, átszöktek a határon, és beköltöztek Marinko szegedi lakására. 1993. december 19-én autóztak el Kecskemétre, majd este becsöngettek H.-ékhoz. H.-né nyitott ajtót, akit pillanatok alatt megbilincseltek, majd arról faggattak, hol rejtegetik a család értékeit. Miközben Magda megkezdte a kutatást, hazaért a férj egy ismerősével. Marinko ekkor már H. Antaltól követelt pénzt, és mikor számára nem tetsző választ kapott, öt lövéssel végzett áldozatával. A vendég sem menekülhetett meg: Dragutin Kujundzicot is öt lövéssel küldte a másvilágra Marinko. H.-nét ezt követően hat lövéssel ölte meg.

A gyilkosságok után aranyat és készpénzt vitt el a halálbrigád, mintegy egymillió forint értékben. Tették mindezt olyan csendben, hogy H.-ék 8 éves kisfia semmit nem észlelt a történtekből, csak hajnali háromkor ébredt fel, és értesítette a rendőrséget.

Az aranyak között volt az Omega óra, ami – Kószó alezredes megfogalmazása szerint – Marinko sírba eresztő kötele lett. Ugyanis ezt az Omegát adta el Marinko Szegeden, ami ügylet aztán a nyomára vezette a rendőrséget.

Marinko a sikeresnek bizonyult akció forgatókönyvét követve „rendelt” január elején újabb csapatot Jugoszláviából. Ismét szerb barátját hívta segítségül, és nem is kellett csalódnia. Megint három mindenre gaztettre kész férfi érkezett Jugoszláviából, akikkel 1994. január 5-én, ezúttal Orosházára utaztak N.-né M. Editék lakásába. Marinko felébresztette az alvó N.-nét, majd rövidebb dulakodás után megkötözték az asszonyt, Marinko egy nyakkendővel addig szorította a nő nyakát, amíg az felhagyott minden ellenállással. Eközben két kisgyerekére egy másik szobában Marinko egyik társa vigyázott. A csapat gyors kutatás után pontosan nem megállapítható forintnyi értékkel távozott, a történtekről a rablók távozása után a gyerekek értesítették telefonon egyik ismerősüket. 

Ki ölte meg a Z. Nagy családot? 

Marinko bűnlajstromát most a Z. Nagy család megölésével kellene folytatni. Igen ám, de a bíróság ebben az ügyben, nem látta bizonyítottnak Magda Marinko szerepét, így az egykori légiós jogerős ítéletében ez a vádpont nem is szerepelt. De azért elevenítsük fel a szegedi mészárlás legfontosabb részleteit is.

1994. január 24-éról 25-ére virradó éjszaka valaki, vélhetően az épület egyik kis ablakán bemászva, betört a város egyik legismertebb cukrászmesterének otthonába, és ott négy emberrel végzett. Géppisztollyal megölte a 42 éves Z. Nagy Bálintot, a szintén 42 éves feleségét, valamint 17 éves Dániel és 10 éves Balázs fiukat. Soha nem derült ki, milyen érték tűnt el, egyáltalán elvitt-e valamit a gyilkos.

Az általam megkérdezett, az ügyben érdekelt valamennyi rendőr egybehangzóan állította, csak és kizárólag Magda Marinko lehetett a tettes. Hogy ezt mire alapozták ezt? Többek között a ballisztikai szakértő véleményére, aki kimutatta: ugyanaz a Skorpió típusú gépgéppisztoly végzett H. Antalékkal Kecskeméten, mint a Z. Nagy családdal Szegeden. A rablott ékszerek között Z. Nagy Bálint első felesége felismert 17 darabot. Z. Nagyék fürdőszobájában lefoglaltak egy olyan zseblámpát, melyet később Magda Marinko egykori lakótársa lámpájaként jelölt meg. Magda Marinko cipőjén ugyanolyan talajmaradványokat találtak, mint a Z. Nagyék kertjében található föld. Egy autóban várakozó személy fantomkép alapján felismerte vélte Marinkót a tetthely közelében.

Ez utóbbi cáfolatával Magda barátai álltak elő, akik egybehangzóan azt vallották: Marinko aznap este nem lehetett a Z. Nagy háznál, mert velük volt moziban. Géppisztoly ügyben kimondta a bíróság: a fegyverazonosság nem jelenti a fegyver használójának azonosságát is, azzal bárki lőhetett. Ami az ékszereket illeti: a tanú a tárgyaláson már nem volt biztos a dolgában. Úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy az ékszerek csak ugyanolyanok vagy hasonlóak, mint Z. Nagyné ékszerei. Bukott a zseblámpa is,  mivel azon nem találták meg Marinko ujjlenyomatát, és az élettársa sem ismerte fel. A földminta esetében a hibalehetőség olyan nagy, hogy értékelhető bizonyítékként nem jöhet számításba.

Marinko – kiindulva testméretéből – nem is fért volna be azon a kis ablakon, ahol a rendőrság szerint a tettes bemászott – érvelt mindezek mellett a bíróság. Erről a rendőrség véleménye az volt: Marinko egyik vajdasági gyilkosságának elkövetésekor hasonló méretű ablakon mászott be, s egyébként is: olyan bravúrokra képes harcos, aki igenis bemászhatott ekkora résen. Petőfi Attila tábornoktól hallottam még egy igencsak nyomós érvet: Marinko elfogása után soha többet nem fordult elő olyan rablógyilkosság, ami magán viselte volna a Marinko által elkövetett ölések jellegzetes nyomait.

Szabadkán és Palicson gyilkoltak tovább 

De most lépjünk a magyar-szerb határon. Lezajlott egy olyan gyilkosságsorozat, ami már Szabadkát és környékét döbbentette meg. 1994. január 25-én éjszaka, és 26-án hajnalban néhány óra alatt öt emberrel végzett a halálkommandó. A Vajdaság második legnagyobb városában Milan Petrityet, feleségét és fiát ölték meg. Majd Palicsra, a közeli, fürdőjéről elhíresült községben utazott ki a banda, ahol Joszip Agatityot és feleségét végezték ki az ágyukban. Mindkét család nagyon tehetősnek számított abban az időben, így vélhetően egyik helyről sem távoztak üres kézzel a martalócok.

Végül Magda Marinkót, igazodva a nemzetközi joggyakorlathoz, hazánkban csak a Magyarországon elkövetett bűncselekmények miatt vonták felelősségre. A Fővárosi Bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel, részben társtettesként emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre, a Magyar Köztársaság területéről történő kitiltásra és 10 év közügyektől eltiltásra. Az ítéletben azt is kimondták: fegyházbüntetéséből Magda leghamarabb 25 év letöltése után szabadulhat.

A szerb igazságszolgáltatás sem tétlenkedett. Magda bűntársai is életfogytiglani fegyházat kaptak, míg Magdát távollétében halálra ítélték. Ennek tudható be, hogy Magda Marinkót a szerb hatóságok kérése ellenére Magyarország nem adta ki Szerbiának. És itt érdemes egy megjegyzést tenni: Magda bűntársai már nem raboskodnak, ki így, ki úgy, de szabadult a rácsok mögül. Magda Marinkóval, akit több magyarországi fegyházban is őriztek már, ez nem fordulhat elő – állítják a bévések. Legalábbis 2019-ig, amikor letelik a „minimum 25 év”, biztosan nem.

Utána pedig –  hacsak a magyar hatóságok nem döntenek másként – mivel időközben Szerbiában megszűnt a halálos ítélet, megkezdheti 30 éves fegyházbüntetését Szerbiában. A most 54 éves férfi 86 éves lesz, már ha megéri, amikor kinyílik előtte a börtönajtó. 

Bátyi Zoltán

 

 

 

Hány embert ölt a kukázós uzsorás?

magyar noir
2017.07.27.

Több szempontból is érdekes az 1959-ben született Rostás Mihály  bűnügye. Kezdjük talán azzal, hogy ha valaki felidézi a tényleges életfogytiglanra ítéltek történetét, gyorsan kiderül, Rostást az elsők között ítélték erre a sokat vitatott, a magyar törvények értelmében legsúlyosabb büntetésre. Rostás beírta magát a magyar bíróságtörténelembe is, ugyanis ő volt az első, akit a Szegedi Ítélőtábla újjáalakulása után TÉSZ-szel büntetett. És még említhetek egy harmadik indokot is: a Gyulán élők közül sokan még ma is úgy hiszik: Rostás több embert ölt meg, mint amennyit végül rá tudtak bizonyítani. De erről majd később…

Illusztráció

Történetét kezdjük talán azzal, hogy Rostást a TÉSZ-es ügye előtt már többször is elítélték, nem is akármilyen bűnért. Még a nyolcvanas években 

16 évet kapott emberölésért, 

és 1996-ot mutatott a naptár, amikor kedvezménnyel szabadulhatott. Négy évig nem is követett el semmi törvénybe ütközőt (vagy mégis?), de 2000-ben már nem bírta megfékezni erőszakos természetét. Az év június 16-án, nem sokkal déli 12 után támadta meg egy Gyula és Sarkad között lévő buszmegállónál Á. Jánost. A dulakodásból menekülni próbáló, több sebből vérző áldozatát késsel kényszerítette pénz átadására, aki a buszmegállóba érkező két férfitől kért segítséget, majd sikerült a buszra felugrania. A megtámadott maradandó sérüléseket szenvedett.

Ezután már felgyorsultak az események.

Rostás régóta ismerte Sz. Istvánt és F. Péternét, akik élettársi kapcsolatban éltek Gyulán. A szeszes italokkal tartós barátságban álló, gyakorta veszekedő párnak többször adott kölcsönt uzsorakamatra Rostás. 2000. június 18-án este Sz. Istvánék házánál szóváltás alakult ki Rostás és Sz.-ék között, s az egyszer már gyilkosságért elítélt férfi  több késszúrással megölte Sz. Istvánt és F. Péternét is. Tettét másnap testvérének mondta el, a holttesteket június 20-án fedezték fel. Sz. mellkasán hat, hátán két, szúrásos sérülést találtak, 

F. Péternét tízszer szúrta meg 

a vádlott – derült ki a szakértői vizsgálat során.

Több emberen, különös visszaesőként elkövetett emberölés, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és rablás miatt a Békés Megyei Bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte 2002. június 18-án. Rostás ugyan felmentésért fellebbezett, de ez semmilyen eredményre nem vezetett – a Szegedi Ítélőtábla, mint ahogy azt már említettem, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését jogerőre emelte.

A 2000-es évek elején a szegedi Csillag börtön jelölték ki a legsúlyosabb büntetésre ítéltek „otthonául”, így Rostás is ide költözött be. A hírek szerint nyugodt, békés életet élt ezek után, komolyabb fejtörést nem okozott őrzőinek. Annál inkább a rendőrségnek.

Ugyanis 1998. január 14-én eltűnt Gyulán Szathmáry Nikolett, miután nem érkezett haza az iskola utáni néptánc szakkörről. A hétéves kislányért egy ország aggódott. Akkor még mindenki reménykedett, de sajnos hiába. Nikolettet megölték. De vajon ki?

„Sohasem nyugodhat a kislányom gyilkosa, amíg élek, keresni fogom – ígéri eltökélten Szathmáry Nikolett édesanyja. Harcában nyugdíjas rendőr férje is segíti. Iszály János zászlós annak idején részt vett a közel két évtizede eltűnt kislány keresésében. Szerelmük is akkor kezdődött.” – írta 2017 januárjában a Lokál című újság.

A lap beszámol arról is riportjában, hogy a gyulai kapitányságon három évig szinte mindenki csak Niki eltűnésén dolgozott, míg egy nádvágó bejelentette, hogy a város szélén, egy kék zsákban holttestet talált. Ez 2001. február 20-án történt, és ezután derült csak ki, hogy Nikit elrabolták, majd meggyilkolták. Amikor a DNS-vizsgálat bebizonyította, hogy Niki maradványait találták meg, az anya összeomlott.

– Attól a naptól már nem a gyerekemet keressük, hanem aki bántotta őt. Sohasem nyugodhat Niki gyilkosa, mert nem adjuk fel, hogy megtaláljuk. Már huszonhét éves lenne. Amíg élek, gyászolni fogom őt – idézte Niki édesanyjának szavait a Lokál.

Hogy miért írom ezt le? Mert Gyulán elterjedt a hír, hogy talán Rostás Mihály kukázó lehet a tettes, aki korábban már ült gyilkosságért. Hogy min alapult a gyanú Rostás bűnözői múltja mellett? Egy érdekes tényen, miszerint a piaci kukák, Niki maradványainak megtalálási helye és Rostás Mihály lakhelye között egyenes vonal volt húzható.

Nikolett ügyében kihallgatták Rostást,

még hazugságvizsgálatnak is alávetették. De nem jelzett semmi olyat a gép, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy Rostás lenne Nikolett gyilkosa. Igaz, ez még a holttest megtalálása előtt történt. A fokozott rendőri figyelem – mint azt a 2000-ben elkövetett kettős gyilkosság is mutatja – nem különösebben zavarta a kukázós uzsorást. Később Rostás békés-csillagos hétköznapjait is megtörték a nyomozók, többször is kihallgatták az ország egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetében, mint esetleges tettest. Így a testmaradványok azonosítása után ismét felkeresték a rendőrök, azonban ekkor már nem volt hajlandó alávetni magát a hazugságvizsgálatnak.

Niki édesanyját persze több újság is faggatta az elmúlt évek során. A Bors riporterének 2014 januárjában így idézte fel kislány emlékét, a szörnyű bűncselekményt:

– Minden év január 14-én végigsétálok Gyulán, szeretném, ha Niki ügye sosem merülne feledésbe. A nyilvánosság adhat esélyt arra, hogy a tettes végül lebukjon. Akárcsak a gyulaiak többsége, én is úgy érzem, hogy a gyilkos a városunkban él. Szerintem Niki holtteste jóval a kislányom eltűnése után került megtalálásának helyszínére, tehát logikusnak tűnik, hogy egy helybéli ölte meg és cipelte őt oda.Létezett egy olyan verzió, hogy a lányom gyilkosa korábban már ölt embert, és ezért életfogytiglani börtönre ítélték. Ez az ember azóta is ül, de őszintén szólva nem tartom valószínűnek, hogy ő a tettes.

Nikolett gyilkosa a mai napig nem ismert. És Rostás Mihály szavaiból már biztos nem derül ki, joggal gondolták-e tettesnek, netán teljesen ártatlan ebben az ügyben. Ugyanis Rostás a szegedi Csillag börtönben tavaly, 2016-ban súlyos betegségekben elhunyt, tényleges életfogytig kiszabott fegyházbüntetése valóban élete végig tartott. 

Bátyi Zoltán

Ki rabolta el Farkas Helgát?

magyar noir
2017.07.24.

„EMBERRABLÓK SZEGEDEN? – Nagy összegű – a hírek szerint fél millió márka váltságdíjat követelnek azok az emberrablók, akik pénteken elraboltak egy szegedi lányt. Az ORFK tájékoztatása szerint Farkas Helga 18 éves szegedi lakost 1991 június 27-én 20:30 és 23 óra közötti időben ismeretlen tettesek az Orosháza-Szeged autóúton feltartóztatták és elrabolták. A lány tűzpiros, nyitható tetejű Mazda Miata személygépkocsiját az algyői Tisza-híd előtti szervizúton találták meg. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy jelentkezzenek azok, akik június 27-én este fél 9 után az Orosháza-Szeged közötti útvonalon közlekedtek, és az emberrablással vagy a Mazda gépkocsival kapcsolatba hozható bármilyen érdemleges információval rendelkeznek. Értesíteni lehet a Szegedi Rendőrkapitányságot vagy bármelyik rendőrt. (További információkkal a szegedi rendőrség többszöri érdeklődésünkre sem volt hajlandó szolgálni.)”

Ez a rövid kis írás közel sem vezető hírként, a Délmagyarország című, Szegeden és környékén megjelenő napilap 1991. július 3. szerdai számában, a 10. oldalon jelent meg. Hogy egészen pontos legyek: a nagylaki határhelyzet javulásáról, az ottani várakozási idő csökkenésének örvendő, valamint a sajtószakszervezet sikeréről beszámoló két hasonló méretű tudósítás közé szerkesztve. Hogy mégis hányan olvasták, már soha nem derül ki. De amikor egy nappal később a város lapjának szerkesztői – beszállva a magyar sajtóban akkor kialakuló hírversenybe – megtörték a hírzárlatot, és Farkas Helga fényképét közölve bejelentették: a továbbiakban folyamatosan tudósít a DM az emberrablással kapcsolatos minden hírről, már „felrobbant” a Tisza-parti város.

Emberrablás? És éppen Szegeden?

 Mégis, ki lehet ez a Farkas Helga? És ki olyan elvetemült, hogy   elraboljon egy szép, 18 éves gimnazistát?

Ezekre a kérdésekre várták a választ a város, pontosabban akkor már az egész ország polgárai. S bár azóta több mint 26 év telt el, ma sem mondhatjuk, hogy minden kérdésre részletes bizonyítékokon alapuló válasz született.

Ami tény: Farkas Helga egy tehetős, a vendéglátásban és a játékgépes szerencsejátékban is érdekelt Farkas Imre lányaként lett a már említett Mazda tulajdonosa. Az is gyorsan köztudottá vált a családról, hogy Orosházán alapozták meg vagyonukat, ott üzemeltettek, egyebek mellett, éttermet, fagylaltozót, és a Békés megyei kisvárosba azután is szinte naponta átlátogattak ügyeiket intézni, hogy 1989-ben Szegedre költöztek. A család gazdagsága egyébként nem volt titok, ugyanis 1991 májusában az egyik országos hetilap arról számolt be, hogy Farkas Imre vállalkozásai annyi pénzt hoznak, hogy évi 40 millió forint adót fizet utánuk.

Bár az édesapa később tett olyan nyilatkozatot, hogy ez a 40 milliós adóról szóló hír hívta fel rájuk a figyelmet, a dolgok mai állása szerint, vajmi kevés köze volt a gazdagság nagydobra verésének az elrabláshoz. Ugyanis végül olyan személyt ítéltek el a Farkas Helga-ügyben, aki már a hír megjelenése előtt is jól ismerte a családot, így tisztában volt vagyoni viszonyaikkal is. De mielőtt erre térnék ki, próbáljuk tényszerűen „lekövetni” mi is történt 1991 június végén a Farkas családdal.

Helga 1991. június 27-én csütörtökön 20:30-kor Helga barátja orosházi lakásáról indul vissza Szegedre. Ám édesanyja hiába várta otthon, ezért fél 10-kor Farkasné autóba ült és kétszer végigment a Szeged-Orosháza útvonalon, attól tartva, lánya balesetet szenvedhetett. Ám ennek semmi nyomát nem látta, ezért értesítette a rendőrséget. Még ezen az estén 11 óra után megcsördült a Farkas család szegedi otthonában a telefon, amit Helga húga, Kinga vett fel. Így ő hallotta, hogy testvéréért az elrablói

500 ezer német márka váltságdíjat

akarnak kapni. Akkor ezért mintegy 21 millió forintot kellett volna fizetni a pénzváltóban. Éjfél körül ért haza Budapestről Farkas Imre, aki talán még fel sem ocsúdott a megdöbbenéséből, amikor újabb hívás érkezett péntek hajnal 2-kor. Az emberrablók akkor már az apának adják elő: addig nem láthatja Helga nevű lányát, amíg nem fizet nekik félmillió márkát.

Helga autóját a Szeged határában, az algyői Tisza-híd közelében már pénteken délelőtt meg is találták, míg Farkas Imrével este vették fel a kapcsolatot az emberrablók ismét. Ekkor egy olyan, előre megrongált nyilvános telefonfülkéhez küldték, ahol apja hangját Helga hallhatta, válasza azonban nem hallatszott. Az apának szánt választ diktafonra rögzítették és azt a következő, már a lakásra érkező hívás során játszották le neki. Vagyis Farkas Helga pénteken még élt. Sőt mi több, a rendőrségnek már sikerült annyira feltérképezni a Farkas család egyébként meglehetősen széles körű kapcsolatrendszerét, hogy néhány ember, köztük a Farkas Helga-ügyben főszerepet játszó két férfi, Csapó József és Juhász Benedek rendőrségi megfigyelését rendelték el.

1991. június 30-án vasárnap utoljára csörget Farkasékhoz a zsaroló, suttogó hangját akkor senki nem ismeri fel. Vagy mégis?

És ezzel a bizonyítható tények végére is értünk. Az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban a találgatások és ellenőrizhetetlen hírek időszaka következezett. Van, aki azzal hívja fel az ORFK ügyeletesét, hogy

 

Helgát Németországban látta,

 

míg egy Blikknek nyilatkozó asszony sok-sok évvel később arról beszélt, hogy Helgával Szabadkán találkozott. A lánya után megszállottan kutató Farkas Imre még a világszerte ismert (elismert? vitatott képességű?) „mágust”, Uri Gellert is felkérte, hogy segítsen Helga felkutatásában. (Egyébként ekkorra már Helga szülei elváltak.) 1992. február 23-án Uri Gellera televízióban is szót kapva a lány szabadon engedésére szólította fel az emberrablókat, hozzátéve: ha Helga már nem él, tudassák azt a szülőkkel. De ez persze vajmi keveset ért, és mivel a „mágus” Szegeden és környékén járva sem tudott semmilyen eredményt felmutatni, pár nap múlva el is utazott.

Uri Geller kudarcánál sokkal nagyobb gond volt, hogy a rendőrség sem talált használható nyomokat, ezért 1992. február 27-é a nyomozást befejezettnek nyilvánítják. Az üggyel csak most ismerkedő olvasó számára ez minden bizonnyal nagyon megdöbbentő lehet. Ám valamit tudni kell: hatalmas, az egész országra kiterjedő nyomozás, ezernyi ember meghallgatása előzte meg az ügy lezárását. Emellett Farkas Helga elrablásakor olyan bűncselekményt, mint emberrablás, még nem is ismert a magyar büntetőjog. A Büntető törvénykönyvbe (Btk.) csak 1993-ba kerül be ez a törvényi tényállás. Harmadrészt: egy ügy „félretétele” még nem jelenti azt, hogy a rendőrség örökre lemondott arról, hogy elfogja a tetteseket. Elég egy olyan új információnak felbukkannia, ami érintheti a „döglött aktát”, s máris újra belendül a rendőri gépezet.

Mint ahogy megtörtént a kilencvenes évek közepén a Farkas Helga-ügyben is. Egészen pontosan 1995 áprilisában egy Kecskeméten kudarcba fulladt emberrablás után Juhász Benedekre terelődött a gyanú, akit – felhasználva a sajtó segítségét – arra ösztökélt a rendőrség, hogy tegyen vallomást az ügyben. Csapó és Juhász ekkor – mint később kiderült – Szentesen bujkált. Ám ez a felszólítás süket fülekre talált, talán már azért, mert nem is a fül volt süket, hanem maga a vallomásra kért az ember halott.

Ugyanis Juhászt megölték, és ez hamarosan ki is derült. Holttestét 1995 augusztusában a Szenteshez közeli Kajánújfalu csatornájából emelték ki, és a szakértőknek azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a már több hónapja meggyilkolt férfit öt, fejébe lőtt golyóval tulajdonképpen kivégezték. Mivel Csapó és Juhász Benedek barátsága közismert volt a rendőrség előtt, immár nem volt nehéz összefüggést találni Farkas Helga elrablása és a két férfi „munkássága” között. A nyomozók gyanúját támasztották alá Juhász Benedek feleségének szavai is, aki, megtudván, kit is találtak a Pankotai Állami Gazdaság földjén, még megvárta férje temetését, majd pontosan beszámolt arról a rendőrségen, hogy férje elmondása szerint hogyan zajlott Farkas Helga elrablása és megölése.

Juhászné úgy vallott: Csapó és a férje a hódmezővásárhelyiországúton állította meg Helga kocsiját, majd egy Csapó József által bérelt orosházi garázsba vitték a lányt, ahol

a szerelőaknában megkötözve rejtegették.

Amikor látták, hogy a zsarolásból nem lesz pénz, Csapó József zsákot húzott Helga fejére és egy zsineggel megfojtotta. A holttestet egy elhagyott orosházi csatornába dobták. Mivel attól tartottak, hogy megtalálják a tetemet, ezért egy évvel később összegyűjtötték a maradványokat és egy, a Békés megyei Gádoroshozközeli erdőben benzinnel lelocsolták és elégették.

Ez persze még kevés lett volna ahhoz, hogy Csapóra rábizonyítsák az emberrablást. Csakhogy ekkor újra szóba kerültek az emberrablók 1991-es telefonhívásai. Ezekről tudni kell: mindig ugyanaz az ember beszélt, bárki is vette fel a kagylót a vonal túlsó végén. Az emberrabló, hogy felismerhetetlenné tegye a beszédét, minden alkalommal suttogva adta elő követeléseit, ám egyszer kiesett a szerepéből, a suttogásból kihallatszott az igazi hangja. És ha nem is teljes bizonyossággal, de Farka Imre úgy vélte: felismerte Csapó József hangját. Hogy akkor ezen a nyomon miért nem haladt tovább a rendőrség, talán már soha nem derül ki.

Évekkel később – Juhász feleségének vallomásával egybefűzve – viszont már elég volt ahhoz, hogy Csapó ellen vádat emelhessenek. Ezt egy viszonylag bonyolult bírósági eljárás követte. Ugyanis először 1998. december 1-jén a Csongrád Megyei Bíróság 18 év fegyházra, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte Csapó Józsefet, akit Farka Helga személyi szabadságának korlátozásában (mint korábban írtam: az emberrablást az elkövetéskori Btk. nem ismerte)  és Juhász Benedek meggyilkolása mellett több egyéb bűncselekményben, mint például a csorvási OTP és egy kecskeméti vállalkozó kirablása is bűnösnek találtak.

Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1999 júliusában hatályon kívül helyezte és új eljárást rendel el. 2000 márciusában – ennek keretében – Csapó még súlyosabb büntetést kapott: a Csongrád Megyei Bíróság egy másik tanácsa  22 évre küldi rács mögé. Végül Csapó jóval enyhébb büntetéssel ússza meg, ugyanis fellebbezések után a Legfelsőbb Bíróság 2000. decemberében jogerősen az első fokon kiszabott 22 éves fegyházat 10 évre enyhítette. Hogy miért? Csapó Józsefet Farkas Helga személyi szabadságának korlátozásában, valamint zsarolásban, egy takarékszövetkezet fiókjának kirablásában és más bűncselekmények elkövetésében ugyan bűnösnek találták, de, ugyanakkor bizonyítottság hiányában a saját bűntársának meggyilkolása miatt emelt vád alól  felmentették. Csapó József végül 2006-ban, a fegyházban mutatott jó magaviseletére való tekintettel feltételesen szabadul, további sorsát rejtély fedi. Bár napvilágra került olyan hír, miszerint Írországban vállalkozóként dolgozik,  de erről eddig még tényekkel alátámasztott beszámoló nem nem született. 

Mondhatnánk: az ügy, ha ezzel még nem is zárult le, a rablás legfontosabb körülményei tisztázottak. Ám egészen

mást mond Palatinus Gábor,

aki már a kilencvenes évek elején nyomozóként vett részt a tettesek felkutatásában, majd nyugdíjazást követően, tovább dolgozva az ügyön, egy olyan teóriát állított fel, amiben azóta is mély meggyőződéssel hisz. Ezt néhány éve írásban fejtette ki számomra, majd meg is erősítette nekem  néhány napja zajlott telefonbeszélgetésünk során. Lényegét a következőkben foglalhatom össze:

Palatinus szerint 1991. június 27-én, csütörtökön 21 óra 30 perckor több orosházi lakos, későbbi tanúk, azt tapasztalta, hogy Farkas Helga sportkocsija elhalad a hódmezővásárhelyi úton. Ekkor szorosan rajta volt, féktávolságon belül egy fehér színű, nyugati személygépkocsi, ami arra enged következtetni, hogy a Mazdát már nem Farkas Helga vezette, hanem az a személy, aki a gépkocsit nem sokkal később leállította későbbi megtalálási helyén, az algyői Tisza-híd hódmezővásárhelyi hídfőjének szervizútján.

Palatinus szerint tehát a túszejtés Orosházán történt. Ugyanakkor azt is Palatinushoz köthető, hogy az a személygépkocsi, amelyet láttak Helga Mazdája mögött, rövid időn belül Olaszországban tűnik el. Palatinus Gábor szerint ehhez már csak azt kell hozzávenni, hogy az emberrablás törvényi helyének 1993 évben való Btk.-ba történő elhelyezése után közel 30 emberrablás történt. A 30 esetben a közös jellemző, hogy a túszok haja szála sem görbült meg, továbbá, hogy Olaszországhoz köthető kapcsolat egyik esetében sincs. A Helga-ügy esetében pedig a befejezés tipikus, klasszikus eljárási módról tanúskodik, aminek lényege: ha az emberrablók nem kapnak pénzt, vagy kiszúrják a rendőrség jelenlétét, akkor a túszt megölik.

Palatinus szerint erről van szó. Ugyanakkor elismeri azt is, hogy nehezen tudja a magyar átlagállampolgár, de még a szakavatott személy is, összeegyeztetni az orosházi túszejtést Olaszországgal. Az ügynek – véleménye szerint – mégsem az a megoldási kulcsa, hogy Farkas Helga földi maradványai kerüljenek elő. Palatinus a Farkas Helga-ügy végleges megoldását másban látja. Szilárd meggyőződése, hogy a bűncselekmény végrehajtása a nemzetközi szervezett bűnözés kategóriájába esik, a bűncselekményt egy nemzetközi szervezett bűnözői szindikátus hajtotta végre, amelyben magyar is volt. Azért szindikátus, mert a bűncselekmény végrehajtóinak gerincét olasz szervezett bűnözés adta, de részt vettek benne németek is.

Ezen az elméleten lehet vitázni, mint ahogy számos egyéb dolgon is a Farkas Helga-ügy nyomozását áttekintve. De ez tény: Farkas Helga megöléséért a mai napig még senkit nem vontak felelősségre.

 

Bátyi Zoltán

 

 

 

 

 

86 éves embert kínoztak halálra Mélykúton

magyar noir
2017.07.18.

Kalapáccsal, fahusánggal ütötték agyon az idős bácsit –  mart annak az olvasónak lelkébe már a cikk címe is, aki 2014 februárjának 27. napján délelőtt számítógépén a Délmagyarország című, Csongrád megyében megjelenő napilap internetes oldalát böngészte. Ha maradt ereje és kedve beleolvasni magába az írásba is, az első sorokból megtudhatta: Bestiális körülmények között végzett egy 86 éves emberrel a mélykúti N. János és B. István, akiket jogerősen tényleges életfogytiglanra, illetve 35 év fegyházra ítélt a Szegedi Ítélőtábla.”

Miért öltek a tiszazugi arzénes asszonyok?

Mielőtt a világhíressé vált gyilkosság-sorozatról beszélnék, tudjunk meg néhány dolgot a tett helyszínéről. Például azt, hogy Tiszazug a Tisza és a Körös folyok közötti területen található, nagy része a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területei közé tartozik, vagyis bőven kínál látnivalót, túra útvonalat a kirándulóknak. Ez egyébként Tiszazug legnagyobb „kincse” is, mivel a főbb közlekedési útvonalak elkerülik, és számottevő ipara sincs.

A terület 11 települést fog össze, köztük van Kunszentmárton, Szelevény, Csépa, Tiszaug. Tiszasas, Öcsöd, Mesterszállás, Cserkeszőlő, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, míg néprajzi szempontból ide sorolják Tiszaföldvár és Martfű városokat is. Területe 526 négyzetkilométer, mintegy 35 ezer ember otthona. Ez utóbbi szám is jól mutatja, hogy leginkább kis határú és népességű településeket talál az ide ellátogató. És ha valaki még Tiszazug történetére is kíváncsi, sok egyéb mellett megtudhatja: a XIX. század végén lezajlott átalakulások számos kedvezőtlen tényező hatására a lakosság jelentős része elszegényedett, amin tovább rántott az I. világháborút követő gazdasági válság. Következzék az a rövid szöveg Tiszazug honlapján, amit érdemes szó szerint idéznünk:

„A megélhetési nehézségekkel is magyarázható a tiszazuginak nevezett, valójában döntően Nagyrévre korlátozódó úgynevezett tiszazugi arzénes per, amelynek azonban számos, máig sem teljesen feltárt összetevője is volt.”

Egy turistacsalogatónak szánt ismertetőtől nem is várhatjuk el, hogy nagyobb teret szenteljen Tiszazug „szégyenének”. Pedig ha ez a terület szóba kerül, még sok-sok évtized távlatából is a legtöbb, magyar történelemben, krimiben járatos ember fejében az egykor világra szóló bűncselekmény sorozat kötődik Tiszazughoz.

Nem véletlenül. Ugyanis az 1912-től 1929-ig zajló „gyilkosságdömpinggel” Tiszazug beírta magát a kriminalisztika történetébe. Ha röviden szeretném összefoglalni az akkor történteket, így összegezném: az említett másfél évtized alatt 

öltek Tiszazugon, fiatalt, öreget, 

a háborúból hazatért rokkant, vagy éppen csak megunt férjet. A gyilkosságok kitervelője, előkészítője, lebonyolítója majd' mindegyike nő volt, a gyilkos eszköz pedig a méreg, jelesül az arzén.

Ám a tiszazugi gyilkosság sokkal többet érdemelnek egy rövid összefoglalónál, ezért segítségül hívtam dr. Varga Árpádot, Jász-Nagykun-Szolnok megye főügyészét, aki rengeteg munkát fektetett abba, hogy feltárja – már amennyire lehet – a gyilkosságok hiteles történetét.

 – Ha az emberölések okait vizsgáljuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a XIX. század második felében tapasztalt társadalmi változások üteme elmaradt a gazdaságitól, és ez éppen olyan nagy zavart okozott számos közösségben, mint az első világháború és a trianoni békediktátum hatásai. Az elszegényedés nyomán egyfajta erkölcsi leépülés indult meg, a jog törvényeit felülírták az egyéni érdekek, és erre a tiszazugi gyilkosságsorozat kiváló és elrettentő példa.

Bár a gyilkosságok idején már semmi nem tiltotta a válást, az új törvény szerint élni korántsem volt olyan egyszerű egy olyan kis falusi közösségben, ahol egy évezreden át a válás főbenjáró bűnnek számított. Annyira, hogy egyszerűbbnek tűnt megölni a férjet, mint elválni tőle. Bármilyen furcsán hangzik, de a magyar öröklési jog is gyilkosságra ösztönzött. Hazánkban akkor a törvény szerint minden gyermek egyenlő részben örökölt a szülő hagyatékából. A XX. század elejére az átlagéletkor meghosszabbodott, a családok létszáma megnőtt, de ehhez a legtöbb helyen nem kapcsolódott a vagyon gyarapodása. Így joggal féltek attól az emberek, hogy a szétaprózott kis földek már nem tudják biztosítani egy-egy család megélhetését. Mivel a születésszabályozás korszerű módszereit természetesen nem ismerték, a megszületett, de már fölöslegesnek ítélt újszülött megölése mellett döntöttek.

– A férjek meggyilkolására is találunk magyarázatot. Az I. világháború idején a családfenntartás terhét az asszonyok vállalták magukra. A háborúból hazatérő megfáradt, sokszor nyomorék férfiak gyakran italozásba merültek alá, és ezek miatt gyakran erőszakosan fellépők már nem tudták betölteni családfői szerepüket. A házasságban már semmi örömet nem lelő tiszazugi asszonyok közül többen ezért is döntöttek a gyilkosság mellett.

Dr. Varga Árpád szólt arról, hogy 

a gyilkosságok kulcsfigurája özv. Fazekas Gyuláné bábaasszony 

volt, aki a népi gyógyászatban is rangot vívott ki magának környezetében. Orvos hiányában már az 1910-es évek elejétől Nagyréven jószerével mindenki tőle várta a gyógyulást, miközben ő maga ajánlotta a gyilkosságot, mint végső megoldást a korábban említett esetekben. Mellette V. Takács Lajosné – aki hasonló okból már a saját férjével is végzett – segített a panaszkodó asszonyoknak, akik úgy gondolták, hogy a mérget nem lehet kimutatni, ezért bűnük soha nem derül ki.

Ennek tudatában egyre több gyilkosságot követtek el. A könyörtelen leszámolásokat az sem szakította meg, hogy 1925-ben Csongrádon a Tiszából 

egy meztelen idős nő holttestét fogtak ki, 

akiről kiderült, hogy a halála oka nem fulladás, hanem mérgezés volt. Arra is fény derült, hogy Nagyréven lakó lánya mérgezte meg, Az anyagyilkost 1925-ben kötél általi halálra ítélték, bár végül büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták.

Ekkoriban a hatóságok további három gyanús haláleset, Holyba Károly, Beke Mihály és Szabó István halála miatt is vizsgálódtak, ám egyik esetben sem emeltek vádat, ugyanis egyetlen olyan embert sem találtak, aki segítette volna a hatóságokat. Miért is segítette volna, hiszen az akkoriban 1700 lakosú Nagyréven a lakosság jelentős része vagy részt vett a mérgezésekben, vagy tudott az elkövetett bűnökről.

Végül 1929-ben egy névtelen feljelentő levél adta meg a lökést ahhoz, hogy a már régóta gyanakvó csendőrség és ügyészség komoly erőkkel kezdje meg a vizsgálódást. Nem volt könnyű lebontani a hallgatás falát, és bár a teljes igazság soha nem derült ki, eljött a vádemelések és az ítéletek ideje is. Köszönhetően például a csendőrség cselvetésének is.

Varga doktor egy konkrét példát említett, amikor a kihallgatás egy parasztházban zajlott. Amíg az egyik szobában a mindent tagadó gyanúsítottakkal foglalkoztak, a másikban egy csendőr elbujt az ágy alá. Ekkor – megszakítva a kihallgatást – a két asszonyt átkísérték abba a helységbe, ahol a hallgatózó már várt rájuk. Mivel a két nő mit sem sejtett arról, hogy más is van rajtuk kívül a szobában, nyugodtan beszélgettek bűneikről. Amikor a csendőrök visszatértek értük, az ágy alatt rejtőzködő megfogta az egyik asszony lábát, hogy tudassa: titkaik már nem titkok többé. 

A pórul járt gyilkosok 

ezt követően már jegyzőkönyvbe mondták bűneiket.

– Összesen minimum nyolcvanhárom személyt hallgattak ki gyanúsítottként, ebből hetvenkét asszonyt és tizenegy férfit. Öt tiszazugi asszony – közöttük Fazekas Gyuláné, a bábaasszony – a gyanúsítások elől a halálba menekült, öngyilkos lett. A Szolnoki Királyi Ügyészség tizenkét „arzénos” ügyben végül huszonnyolc személlyel szemben emelt vádat, akik közül kettő volt férfi. A megvádoltak közül sokan nem a gyilkosság elkövetőjeként, hanem bűnrészesként állt a bíróság előtt, ugyanis a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az áldozatot nem maguk mérgeztél meg, hanem a tettest vagy rávették az emberölésre, vagy a mérget adták a gyilkoláshoz. Többeket felmentett a bíróság a vád alól, de születtek elrettentő ítéletek is.

A teljesség igénye nélkül soroljunk fel néhányan a számtalan ítélet közül. Az első arzénes ítélet – mint már említettük – 1925-ben, a Tiszába dobott holttest megtalálása után született, amikor Bukovenszki Jánosnét kötél általi halálraítélték, de végül büntetését életfogytig tartó fegyházbüntetésre enyhítették. A második per – amikor már ország-világ tudta, hogy sorozatos gyilkosságokról van szó – 1929 decemberében kezdődött, aminek végén Holyba Károlyné (egy rendbeli gyilkosság miatt) és Lipka Pálné (három rendbeli gyilkosság, egy rendbeli felbujtóként elkövetett gyilkosság bűntette, és egy rendbeli bűnsegédi bűnrészesként elkövetett gyilkosság bűntettének kísérlete) életfogytiglant, Sebestyén Bálintné (felbujtóként elkövetett gyilkosság) 15 év fegyházat kapott. Köteles Istvánét egy rendbeli gyilkosság bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 

Az első halálos ítéletet Kardosnéra szabták ki 

1930 januárjában. Őt egy évvel később, 1931. január 13-án kísérték a bitó alá. Kötélen végezte Szabó Lászlóné és Csordás Bálintné, az ő nyakukba 1931. június 21-én vetették a hurkot. Az ítéletek közül érdemes még kiemelni V. Takács Lajosné ügyét, akit első fokon halálraítéltek, ám végül – többek között idős korára (72 év) tekintettel ezt életfogytig tartó szabadságvesztésre változtattak. V. Takácsnéval együtt ítélkeztek Beke Mihályné ügyében is, akit végül 15 évi fegyházra ítéltek. Pápai Lajosné vádlottat azért nem lehetett elítélni, mert az eljárás alatt megőrült.

A Szolnoki Törvényszéken, vagyis első fokon egyébként hat asszonyt ítéltek halálra, vagyis három ítélet az eljárás során később enyhült, míg jogerősen heten – közöttük a két férfi vádlott – kaptak életfogytiglani fegyházbüntetést. Négy asszony tizenöt évre, egy nyolc évre vonult a fegyházba, míg az ügyész két személlyel szemben elejtette a vádat. Összesen tíz személy mentettek fel a vádak alól, mert nem sikerült egyértelmű bizonyítékokat szerezni a bűnösségükre. Amin nem is lehet csodálkozni – mondta dr. Varga Árpád -, hiszen a gyilkosságok és a vizsgálatok között nagyon hosszú idő telt el, így elvesztek a nyomok. Például a temetőben sok sírról azt sem lehetett kideríteni, pontosan ki nyugszik benne.. Ahol csak a beismerő vallomásokra alapozhatott volna a bíró, sok asszony a tárgyalás idejére meggondolta magát, és mindent tagadott. És persze a kor bűnfelderítési technikája is messze elmaradt attól, amivel a XXI. század nyomozó dolgozhatnak.

Sokan most azt kérdezhetik: összesenhány emberrel végeztek a tiszazugi asszonyok?

Erre senki nem tud pontos választ adni. A legtöbb helyen az írások 162 áldozatot említenek. Varga doktor úgy véli, ennyi embert talán mégsem öltek meg, a 162 a gyanús halálesetek számát jelenti, tehát azokat, ahol felmerült a gyanú, hogy az illető mérgezés következtében halt meg.

Ami még az ügyhöz tartozik: a vizsgálat során több mint negyvenöt hullát exhumáltak a nyomozást megindító névtelen levelek alapján és mindben találtak arzént, 41 esetben a halál oka kizárólag arzénmérgezés volt az országos bírósági vegyész véleménye szerint. Legalábbis a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok, 1930. október 26-i cikke erről tudósította olvasóit. 

Bátyi Zoltán

Az utolsó kivégzés Magyarországon

magyar noir
2017.06.28.

Legutóbbi írásomban (Kis magyar hóhérhistóriaa hazánkban lezajlott kivégzések történetéből mutattam be néhány részletet. Magam sem hittem, milyen sokat figyelnek fel a cikkre, arra pedig végképp nem számítottam, hogy hány kérdéssel keresnek meg „kivégzés-ügyben”. Ezek közül a leggyakoribb ez volt: megírnám-e az utolsó magyarországi kivégzés történetét is? 

Kis magyar hóhérhistória

magyar noir
2017.06.21.

A halálbüntetés ugyanis egy idős az emberiséggel, csak éppen a kivégzés módszere, gyakorisága, indoka változott az idők során. Ám gyilkoltathatott bárhogy is az állam, egy szereplő, a hóhér mindig elmaradhatatlan kelléke volt a kivégzésnek. 

Gyilkos lövések Magyarbánhegyesen

magyar noir
2017.06.13.

„Halált okozó testi sértés és rablás miatt tíz év börtönnel büntette a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2011 márciusában magyarbánhegyesi italozását követően úgy megverte egy söröző pultosát, hogy a kiszolgáló életét vesztette. A vádlott a bűncselekmény után néhány doboz cigarettával távozott a helyszínről.”

Sok év alatt ez volt az egyetlen olyan komoly bűncselekmény a dél-békési, mintegy 2.300 lakosú településen, amely ha nem is országos, de a Dél-alföldön mindenképp komolyabb sajtóvisszhangot kapott. A helybéliek vélhetően még hónapokkal később is azt vitatták, miként próbálta az ittas férfi kinyitni a pénztárgépet, hogyan verte puszta kézzel és biliárddákóval a kiszolgálót, hogy aztán végül összesen négy doboz cigarettát vigyen zsákmányként magával, segítség nélkül hátrahagyva áldozatát.

Bérgyilkos végzett a szerelmes gyilkossal

magyar noir
2017.06.06.

Legkorábban 68 évesen szabadulhat a fegyházból a makói P. József. A most 28 éves férfit több emberen elkövetett emberölés miatt csütörtökön jogerősen ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Szegedi Ítélőtábla.” – adta hírül 2010. március 28-án csütörtökön a  Csongrád megyében megjelenő Délmagyarország című napilap.

A cikkből az is kiderült, hogy aljas indokból, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt született ez az ítélet. Ezzel jogerősen is lezárult az ügy, ami 2008 május óta – amikor egy makói családi házban egy 21 éves lányt, nagymamáját és a lány korábbi barátját, S. Norbertet találták holtan – számos kérdést felvetve, sok teóriát felállítva foglalkoztatta a Maros-parti városban élőket.